Zsámbék - Totális kudarcba fulladt a zsámbéki Rock-Blues Fesztivál. A háromnaposra tervezett rendezvény iránt annyira nem volt érdeklődés, hogy a szervezők az utolsó pillanatban lemondták a zárónapra a vasárnapi fellépőket, mások mellett Deák Bill Gyulát (65) és Nagy Ferót (68) a Beatricével együtt, akik így igen kellemetlen helyzetbe kerültek, hiszen elestek a fellépti díjtól, s az idő…
Hétfőn, a Szabadság napján ünnepi rendezvények miatt útlezárások és forgalomkorlátozások lesznek Budapesten, valamint számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.
Bárki, bármilyen oldalon küzdött 56-ban, senki sem ilyen Magyarországot akart! Nem olyat, ahol valaki azt mondhatja: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér.”
Törölje el a határidőt, és fizesse ki az 50 ezer forintos tállami támogatást a kormány azoknak a kereskedőknek, akik – bár minden szabályt betartottak –, önhibájukon kívül mégsem tudták április végéig beüzemelni pénztárgépeiket – szorgalmazza az LMP. A kereskedők érdekképviseletének becslése szerint legalább 20-25 ezer vállalkozás csúszott le a támogatásról.
A Jobbik miskolci szervezete azt állítja, ők lakossági fórumot tartottak Miskolc számozott utcáiban. Az ott lakók viszont azt mondják, hogy több lakásba is bementek és ott, ellenőrzéseket tartottak. A Jobbik szerint nem pénzt kéne adni az itt lakóknak, hogy elköltözzenek, hanem fel kellene bontani a bérleti szerződéseket. Szerintük ehhez elég ok, hogy sokan lopják az áramot.
Budapest — Szorul a hurok Pittmann Cristofel (22) nyaka körül! A Blikk megtudta: más nőt is ágyba akart vinni, amikor még együtt élt a nála 15 évvel idősebb Kovács Gigivel.
Budapest — Retteg attól, hogy kiújul a rákbetegsége, ezért Bangó Margit (64) mindent megtesz, hogy megelőzze a bajt. A nóta királynője elárulta, nemrég rossz érzései támadtak; nem volt igazán jól, ezért úgy döntött, nem ad esélyt a betegségnek, azonnal lép.
1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét és vádlott-társait. A forradalom vértanúit 1989. június 16-án temették újra, ezen a napon azóta Nagy Imréről és mártírtársairól emlékezik meg az ország.
Ez az első alkalom, hogy demokratikus hatalomátadásra kerül sor Afganisztánban. A tálibok út menti bombákat helyeztek el, rakétával lőttek szavazóhelyiségeket.
A brazíliai világbajnokságon a vasárnapi volt az első nap, amelyen két európai csapat is nyert. De ez volt a kisebb szenzáció: a nagyobb, hogy először használták érdemben a gólvonal-technikát. A még nagyobb pedig, hogy a szünnapos horvátok médiabojkottot hirdettek, miután lesifotósok képeket töltöttek fel az internetre a válogatott a szálloda medencéjében meztelenül fürdeni igyekvő játékosáról.
Az Óbudai Egyetemmel közösen működtetett TÜV Rheinland Tudásközpont külföldön terjeszkedik a helyi egyetemekkel együttműködve a magyarországi tapasztalatok alapján - nyilatkozta Czitán Gábor, a tudásközpontot működtető TÜV Rheinland Hungária Akadémia Közhasznú Alapítvány elnöke az MTI-nek.
Koncerttel, valamint kiállítással emlékezik a Terror Háza Múzeum a 25 évvel ezelőtti rendszerváltoztatásra. A kiállítás a vasfüggöny lebontását és a páneurópai pikniket idézi meg, amikor a Magyarországra érkező keletnémet polgárok előtt magyarok nyitották meg az utat a szabadságba, Ausztria felé. Hétfő este a Hősök terén - a Terror Háza Múzeumot működtető közalapítvány szervezésében - ingyenes…
Itthon és a nemzetközi színtéren is egy-egy nagy horderejű döntés lesz a héten. Magyarországon ma ismerhetjük meg a Kúria jogegységi döntését a devizahitelek ügyében, ami akár igen komoly csapást is...
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter szerint az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) átlépett határokat, amelyeket tiszteletben kellett volna tartania, így például hiba volt Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának lehallgatása.
Az iraki szunnita lázadók hatalmukba kerítették vasárnap este az ország északnyugati részén a jobbára türkmének lakta Tall Afar városát, megszilárdítva ezzel a térség feletti uralmukat. Az amerikai kormány fontolóra vette, hogy a súlyosan megromlott iraki helyzetről közvetlen eszmecserét folytasson a hosszú éveken át ellenségnek tekintett Teheránnal.