Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
A brazil világbajnok Ronaldo szerint nem szükséges világbajnokságot nyernie Lionel Messinek ahhoz, hogy minden idők egyik legjobb futballistájaként lehessen beszélni róla.
Budapest — Egyetlen visszavágóra vágyik Czeilinger Dávid (16) ellenfelével. A fiatalembernek, mint megírtuk, az ifjúsági MMA-ban jutott kezdő sportoló helyett egy junior-világbajnok negyedik helyezett kempós ellenfél, s amikor küzdöttek, Dávidnak leszakadt a fél tüdeje.
A Magyar Liberális Párt (MLP) nem támogatja az önkormányzati törvény módosítását, mert a Liberálisok a kezdetektől ellenzik Budapest "szétverését" - jelentette ki keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
A létminimum havi értéke 87 510 forint volt egy egyszemélyes háztartásban 2013-ban Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 1,8 százalékkal nőtt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum című, júniusban kiadott, évente megjelenő kiadványában. Az egy havi átlagos létminimumérték 168 ezer forint volt háztartásonként.
A Monetáris Tanács a Növekedési hitelprogram harmadik pillérét adó devizaswap-tenderek megszüntetéséről döntött. Az indoklás, hogy Magyarország külső sérülékenysége mérséklődött és a piaci kondíciók...
A BMW háza tájáról folyamatosan érkeznek a hírek és az újdonságok. Azok után, hogy a napokban leleplezték a vadonatúj X6-ost, nemrég bemutatták a 7-es széria előfutárát a Vision Future Luxury képében és szinte már leplezetlenül mutogatják a 2-es kabrió változatát, most a távolabbi tervekbe, pontosabban a 2018-ban érkező következő generációs 1-es sorozat néhány részletébe kaphatunk betekintést –…
Budapest — Utoljára vitték lazítani az International Lingerie Model Search nevű szépségverseny döntőseit, mielőtt a hét végén kiválasztanák közülük a legszebbet.
Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Könyvekkel ingujjban címmel rendezik meg az idén Debrecenben az ünnepi könyvhetet, amelynek díszvendége Esterházy Péter Kossuth-díjas író lesz - jelentették be a szervezők kedden a cívisvárosban.
Egész Jement áramszünet sújtja, mivel ismeretlenek megrongálták a magas feszültségű távvezetékeket a 23 milliós ország keleti részén - közölte kedden a jemeni energiaügyi és áramellátásért felelős minisztérium illetékese.
Június 16-tól kibővíti az MNB a monetáris politikai eszköztárát azzal a céllal, hogy erősítse a belső forrásokból való finanszírozást. Az eszköztár részévé válik egy forint kamatcsere eszköz, amihez...
A törvényalkotási bizottság módosító javaslata szerint módosulna a reklámadóról szóló törvény, enyhítve az elmúlt években veszteségesen működő médiacégek reklámadó-terheit.
Az őszi önkormányzati választás után elképzelhető a főpolgármester intézményének megerősítése - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ismeretlenek az OTP Bankra hivatkozva, magukat OTP Bank ZRT. feladónak álcázva, az adem@pumagpt.com e-mail címről "Jogosulatlan belépés" tárggyal próbálnak meg adatokat kicsalni az OTP ügyfeleitől - közölte a bank az MTI-vel kedden.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzésének tapasztalatai alapján a Magyar Államkincstár alapvetően szabályszerűen működött a 2008-2012 közötti időszakban - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke kedden Budapesten a számvevőszék sajtótájékoztatóján.
Zlatan Ibrahimovic többször is jelezte korábban, hogy nagyszerűen érzi magát a Paris Saint-Germainnél, s hogy kitölti 2016-ig szóló szerződését, azt követően azonban mostani nyilatkozata alapján Amerikába igazolhat.
Ezzel a címmel posztolt újabb zseniális gifet a mindig erős Sailorripley Tumblr. (Háttér: csónakázással feldobott tárgyalássorozatot rendezett Svédországban Angela Merkel német kancellár, amire azokat a kormányfőket hívta el, akik nem szeretnék, hogy a luxemburgi Jean-Claude Juncker kerüljön az Európai Bizottság … Folytatás
Az országgyűlés alelnöke azt mondja, hogy társadalmi károkat okoznak a kertévék. Önök szerint ez megakadályozta a politikust, hogy ingyenjegyet kérjen az egyik műsorukba?
Június 20-án börtönbe vonul Janez Jansa volt szlovén kormányfő, az ellenzéki, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, büntetésének megkezdését a politikus maga jelentette be kedden Twitter-oldalán.
Noha a Subaru modellpalettája jelen pillanatban nem túl széles, a japán gyártó már dolgozik azon, hogy a hullámvölgyből mihamarabb kievickélve új modellekkel bővíthesse a vásárlók körét. Ausztrál források szerint a Fiastyúk égisze alatt a ’90-es években élt SVX elnevezés is újjászületik, még az évtized vége előtt.
Egy felmérés szerint egyre optimistábbak a magyarországi munkaadók: a harmadik negyedévben a munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, miután az első negyedévre 11 százalékuk, a második negyedévre pedig 15 százalékuk kalkulált felvétellel.
Mondhatni nem bírta el a szerelem súlyát. De mi lesz így a lakatot elhelyező párokkal? A szerelemlakat nem olyan régi hagyomány Európában és Magyarországon (például Pécsen), de annál gyorsabban terjed; egyre több helyen helyezik el itt a szerelmespárok a saját közös emléküket, amelyektől bizonyára azt remélik, hogy őket majd ezután ugyanúgy semmi sem választhatja szét, mint ahogy a lakat is…
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a bankszövetséggel egyeztetett a devizahitelek kivezetésének lehetőségeiről kedden - derül ki a minisztérium MTI-nek eljuttatott közleményéből.
Ukrajna megszünteti a lengyel sertéshús, valamint csontozott marhahús bevitelére kirótt embargót - jelentette be kedden Kijevben Marek Sawicki lengyel mezőgazdasági miniszter.
Hamarosan jön az év egyik legfontosabb 24 órája, legalábbis a motorsportok rajongói számára, hiszen június 14-én 15:00-kor a Le Mans-i versenypályán felmordulnak a kipufogók, hogy az eszméletlen teljesítményre képes, legmodernebb technológiákat felvonultató nagyvasak megkezdjék egynapos őrült hajszájukat.
Negyvenegy államtitkár kinevezését javasolta Orbán Viktor miniszterelnök Áder János államfőnek - derül ki abból a dokumentumból, amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el az MTI-hez kedden.
Jánosi Katalin, a mártírhalált halt miniszterelnök unokája Nagy Imre újratemetésének közelgő negyedszázados évfordulója alkalmából egy keddi budapesti konferencián arról beszélt, hogy 1989. június 16. egy hazugságra épített rendszer összeomlásának szimbóluma.
Az idegengyűlölet európai erősödésére figyelmeztetett Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden Genfben a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának 26. ülésszakát megnyitó beszédében.