Ujjsérülés miatt kérdéses Gulyás Péter szereplése a szlovénok elleni vasárnapi világbajnoki selejtezőn, de rajta kívül másik három játékos is sérüléssel bajlódik a férfi kézilabda-válogatottban. Szalafai Gábor utólag bekerült a keretbe.
Budapest – Klapka György (86) miközben ötödik esküvőjére készül titkos trezort bérelt. Bár az aranyembernek szakmájából kifolyólag 20 páncélszekrénye is van, mégis úgy döntött, hogy igénybe veszi azt a szolgáltatást, ami olyan széfet biztosít, amihez nem férnek hozzá a hatóságok, de a betörők sem.
Júliusban indulhat a budapesti közösségi kerékpáros rendszer, a MOL BuBi (Budapest Bicikli) - hangzott el a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján
Az Országgyűlés a héten szinte biztosan elfogadja a reklámadóról szóló törvényt. De még mi minden történik a Házban? Kövesse élőben a hétfői ülésnap eseményeit az atv.hu-n!
Noha a Lamborghini manapság formabontó újdonságaival hívja fel magára a figyelmet, a veterán modellek piacán is egyre jobban teljesítenek a patinás olasz márka büszkeségei. Ugyanígy árban is a csúcsot képviselik a Lamborghinikk, elég csak 4,5 millió dolláros Venenora vagy a még drágább Roadsterre gondolni, de a régi különlegességek között is a legdrágábbakkal versenghet Sant’ Agata Bolognese…
Júliusban indulhat a budapesti közösségi kerékpáros rendszer, a MOL BuBi (Budapest Bicikli) - hangzott el a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Porsche hibrid versenyautóval tér vissza Le Mans aszfaltcsíkjára, oda, ahol korábban mesés sikereket aratott a zuffenhauseni márka. Azonban mindezt méltóképpen meg is ünneplik a németek, mégpedig egy speciális 911 kiadással: a 911 Carrera S Martini Racing Edition bemutatkozik.
Kisiklott, majd felborult egy 27 vagonból álló, szénport szállító tehervonat négy vagonja a füzesabonyi vasútállomáson kedd délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint helyes az az elképzelés, hogy az általa vezetett minisztérium Debrecenbe költözzön - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája kedden az MTI kérdésére
Mostantól nyár végéig erre rázza a hátsóját a fél világ. A Gangnam Style és a Gentleman című örökzöldek alkotója megint nagyot dobott: a Hangover című zeneműben nem kisebb személyiség működik közre (fícsöröl), mint Snoop Dogg, a 90-es évek hip hop-korszakának sztárja és botrányhőse. Íme az eredmény: A Dél-Koreában forgatott videó premierje vasárnap volt Jimmy Kimmel tévéshowjában, és itt persze…
A Gazdasági Versenyhivatal az EH-SZER Energetikai és Távközlési Hálózatépítő és Szerelő Kft. (EH-SZER Kft.) és az E.ON Hungária Energetikai Zrt. kötelezettségvállalásának elfogadásával zárta le versenyfelügyeleti eljárását.
Rendkívül jól sikerült a 2013-as év a globális vagyonkezelési piacon, a háztartások vagyona 14,6%-kal nőtt, nagyobb részben a kiváló tőkepiaci teljesítmények hatására. A részvénypiacokon látott...
Kigyulladt a HÉV egyik vagonjának teteje a csepeli végállomáson kedd délután. Senki nem sérült meg - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-t.
A Porsche hibrid versenyautóval tér vissza Le Mans aszfaltcsíkjára, oda, ahol korábban mesés sikereket aratott a zuffenhauseni márka. Azonban mindezt méltóképpen meg is ünneplik a németek, mégpedig egy speciális 911 kiadással: a 911 Carrera S Martini Racing Edition bemutatkozik.
Super Mario, azaz Mario Balotelli lazán készülődik az olasz válogatott Anglia elleni, június 15-i nyitómeccsére: barátnőjével, Fanny Negueshával homokozik a tengerparton!
Szombaton szabadult legutóbbi büntetéséből, de még aznap késsel kirabolt egy dohányboltot Zalaegerszegen egy egykori sportoló; hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték.
Tegnap este 8 körül a Tisza partján ellenőrizték a 32 éves horgászt, M. Pétert. A férfi a horgászathoz, egy védett rovarfaj, a kérész lárváit használta. A tószegi lakosnál egy dohánytároló dobozban több mint 100 tiszavirágot találtak. Ez természetkárosítás, felelnie kell. … Folytatás
Vicceltem, dehogy ment. Viszont a Vice tényleg lehozott egy jó hosszú cikket, ami Toldi Tamás polgármesteren keresztül bemutatja, hogy is volt a “worst environmental disaster in Hungarian history“, és mi történt azóta.
L. Simon László szerint a javaslat nem veszélyezteti a sajtószabadságot, mert például a Népszavának nincs is annyi bevétele, ami felett már adózni kéne.
1989. június 10. szombat: Megszületett a megállapodás az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között a tárgyalások megkezdéséről. Nagy Imre életéről és 1956-ról ír a Novoje Vremja című szovjet hetilap. Tűz volt a Mafilm Pasaréti úti telepén. Magyarországon igen magas a koraszülöttek aránya, a csecsemők tíz százaléka idő előtt jön a világra.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzésének tapasztalatai alapján a Magyar Államkincstár alapvetően szabályszerűen működött a 2008-2012 közötti időszakban - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke kedden Budapesten a számvevőszék sajtótájékoztatóján
Montreal — Az égiek a kegyeikbe fogadták Felipe Massát (33). A Williams-csapat brazil autóversenyzője borzalmas balesetet úszott meg, szinte karcolás nélkül.