Részben a jó kínai makroadatnak köszönhetően a hét első napján visszafogott optimizmus jellemezte az ázsiai befektetőket. Ennek ellenére a nyugat-európai tőzsdéken a pénteki zárószintek körül indult...
Állami tőkeemeléssel és a részvényesek veszteségviselésével menekül meg Bulgária negyedik legnagyobb bankja, a múlt héten betétesi rohamot elszenvedő Corpbank - írja a Reuters. 2014.06.20 15:29...
2015 januárjától uniós irányelv alapján Magyarországon is megváltoznak a telekommunikációs, a rádió és televíziós, illetve az internetes szolgáltatások adózásának szabályai. A szolgáltatók az áfát már nem a saját székhelyük, hanem a szolgáltatások igénybevevőinek székhelye alapján fizetik majd. Az itthoni szolgáltatásokra eső 27 százalékos áfa tehát már a magyar költségvetés bevételeit fogja…
Édesburgonya naranccsal? Jöhet! És a babának? Neki is, miért ne? Elkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (2 adaghoz): • 1 édesburgonya • 1 evőkanál narancslé • 5 deka csirkemell • 1 kisebb darab vaj 1. Az édesburgonyát hámozd meg és vágd kockákra. Forró vízben főzd puhára. 2. Szűrd le és a narancslével törd pépesre. 3. Egy kevés vajon süsd meg a csirkemellet és turmixgépben pürésítsd az…
Június 24-től az újságárusoknál! A július–augusztusi Éva egy igazi nyári lapszámra sikerült – reméljük, ti is élvezettel lapozgatjátok majd! Nézzük, mi minden van benne: Schell Judit a címlapon, és nem csak ott A színésznővel többek közt arról beszélgettünk, mennyire máshogy látja a fiatalkorát, szerelmeit és pályája kezdetét most, három gyerek édesanyjaként. Kormos Anett: Én és az exeim Az…
Ukrajnában már öt napja vesznek ki földgázt a tranzitvezetékből, miközben a Gazprom nem szállít a szomszédos országnak – közölte a Gazprom hétfőn. Az orosz energiaügyi minisztériumban viszont azonnal megcáfolták az állami cég közlését.
A rendőrség egyelőre nem kommentálta azt a vírusvideót, amelyben egy égő, magyar rendőrautó látható. Egy amerikai filmet promózó képsorok köz tűnik fel a kocsi.
A 62 esztendős énekes kijelentette, hogy nem hagy vagyont hat gyermekére, amije van, azt feléli, az utódainak pedig meg kell dolgozniuk a saját jövőjükért.
A hét elején 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de heves zivatarok is lehetnek. Aztán a hét folyamán többször lesz eső, zápor, és néhol csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégén azonban ismét több napsütésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből....
Több mint 130 kormánypárti képviselő hullott ki az áprilisi választás után a parlamentből, de túlnyomó többségük nem maradt állami vagy önkormányzati megbízatás nélkül – írja a Blikk.
Noha a várva várt új Volkswagen Passat csupán a 2014-es Párizsi Autószalonon, azaz ősszel mutatkozik be a nagyközönségnek, addig jóformán szép lassan minden információt begyűjtünk a wolfsburgiak következő generációs középkategóriásával kapcsolatban. Íme, az újabb dózis Passat-információ.
A májusi eső jókor jött, az ország egész területén több mint 100 milliméter hullott le a vegetációs időszakban, ami előrevetíti a jó termést – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
A vállalati beosztástervezés tevékenység jóval összetettebb feladat, mint egyszerű munkarendek tervezése. Beosztás-, szabadság tervezés és tény munkaidő adatrögzítés az L-SOFT Zrt. PIRAMIS™ rendszerében.
Az euróövezeti feldolgozóipari aktivitás júniusban az elmúlt hét hónap legkisebb bővülését mutatta a Markit Economics előzetes adatai alapján, ami felerősíti a régió gazdaságával kapcsolatos aggodalmakat.
HR Business Partner, Lean vezetés, Közbeszerzési menedzsment és más új-, és nagy hagyományú szakirányú továbbképzésekkel várja a továbbtanulni vágyó felnőtteket a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara. Megváltozott tanulási útvonalak jellemzik ma a felnőttek továbbtanulási szokásait. A Bolognai felsőoktatási struktúra bevezetése óta (2006) a munka mellett tanulók választhatnak…
Több mint 32 ezer hamisított késkészletet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei vasárnap éjszaka Budapesten. A termékek összértéke mintegy 650 millió forint - közölte a NAV hétfőn.
A cégek optimistábbak, a lakosság pesszimistább volt júniusban – közzéteszik az államháztartás hiányt az első 5 hónapban - az áfacsalókra utazik az adóhatóság – tovább drágulhat a benzin
Még nézni is rossz: néhány hindu úgy adta meg az ünnepi készülődés módját, hogy élő bukkanót csináltak magukból. Senki se utánozza őket, a mutatvány életveszélyes!
Budapest - Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
Joe Biden amerikai alelnök üdvözölte a Petro Porosenko ukrán államfő által egyoldalúan kihirdetett tűzszünetet, ugyanakkor ismét szankciókkal fenyegetőzött arra az esetre, ha Moszkva nem tesz lépéseket a kelet-ukrajnai erőszak beszüntetésére.
A hetet számunka a Magyar Nemzeti Bank holnapi kamatdöntése határozza majd meg, amin a Monetáris Tanács újabb 10 bázisponttal vághatja a kamatokat. Ezen kívül a nemzetközi színtéren sem lesz nyugalom...
Az afganisztáni tálibok szabadon engedtek 33 egyetemi tanárt és hallgatót, akiket szűk két héttel korábban raboltak el az ország keleti részén lévő Gazni tartományban - jelentette be hétfőn a tartomány kormányzóhelyettese.
A Wprost című lengyel hetilap azt állítja, hogy megszerzett egy titkos hangfelvételt, amelynek tanúsága szerint a kormányon lévő Polgári Platform párt 2005-ben kifizette egy rivális elnökjelölt adósságát, a jelölt visszalépéséért cserébe.
A Wprost című lengyel hetilap azt állítja, hogy megszerzett egy titkos hangfelvételt, amelynek tanúsága szerint a kormányon lévő Polgári Platform párt 2005-ben kifizette egy rivális elnökjelölt adósságát, a jelölt visszalépéséért cserébe.
A válság öt éve alatt összesen 17,2 százalékkal csökkent a lakóingatlanok értéke, azonban ezzel párhuzamosan több mint két évvel rövidült lakáshoz jutási idő: míg 2009-ben nyolc és fél évnyi fizetést kellett egy átlaglakás megvásárláshoz megspórolni, addig 2013-ra már csak nagyjából 6 év volt ugyanez az idő.
Budapest - Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek. A fertőzöttek között van Risztov Éva és Gyurta Gergely is.
Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.