2014. június 23. hétfő

jún. 23
9:18
Korábbi Real Madrid játékossal erősítene a MIlan - sajtóhír! (Sport365)
A középpályás sor megerősítése érdekében az AC Milan szeretné leigazolni a Boca Juniors argentin válogatott játékosát, Fernando Gagót.
jún. 23
9:19
Több vasúti szakaszon buszok viszik az utasokat (hirado.hu)
Felújítások miatt csaknem három héten át változásokra kell készülni a pécsi, a kaposvári és az esztergomi vasútvonalon.
jún. 23
9:20
Nem leplezhetnek le önkényesen a kínai újságírók (HR Portál)
Kínában nehezményezték, hogy médiafelügyeletük egyik rendelkezését félremagyarázták. A kínai médiafelügyelet megvédi az újságírók jogait, miközben fellép azok ellen az újságírók ellen, akik önkényes leleplezésekkel fenyegetnek, zsarolnak és visszaélnek a nyilvánosság erejével - közölte a hivatal egyik vezetője.
jún. 23
9:21
Tóth József: a legnagyobb feladat a fenntarthatóság megoldása lesz (hirado.hu)
Tóth József 2000 és 2005 között a szervezet egyik alelnöke, 2008 óta annak első elnökhelyettese volt, egyenes út vezetett tehát a WPC vezetéséig.
jún. 23
9:22
Jogerős ítélet újságírók megfenyegetése miatt (HR Portál)
Jogerősen elítélték a Hetek című hetilap két munkatársának zaklatása miatt Zagyva György Gyulát, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjét és I. Bélát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) másik vezetőjét.
jún. 23
9:24
Csak semmi bankpánik, megmentik a betéteseket a bolgárok (Privátbankár)
A bolgár kormány nyugtatgatja a jegybanki felügyelet alá került pénzintézet betéteseit. A bolgár miniszterelnök-helyettes ígéretet tett arra, hogy a betétesek egyetlen fillért sem veszítenek annál a banknál, amelyet az ország jegybankja felügyelet alá vont pénteken. Bulgáriában az OTP-nek is van érdekeltsége, amelyet azonban nem érint a pánik.
jún. 23
9:24
Büntetőeljárás az adóellenőr ellen (HR Portál)
Hivatali visszaélés miatt állítottak bíróság elé egy adóellenőrt. Vendéglátós barátjának adott információkat adóellenőrzésekről az a revizorként dolgozó férfi, akinek a büntetőpere pénteken kezdődött meg a Szolnoki Törvényszéken.
jún. 23
9:26
Kellene a munkaerő a Balaton környékén (HR Portál)
Komoly munkaerőhiány van a szállodákban és a vendéglátásban is, sok pincér, szakács, szobalány külföldre megy, így nehéz képzett munkaerőt találni, pedig kezdődik a főszezon a Balatonnál is, sok a betöltetlen állás, mondta Hoffmann Henrik a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.
jún. 23
9:27
Majdnem véget ért Cristiano Ronaldo vb-je (BorsOnline)
A 95. percben menekült meg Portugália az azonnali kieséstől. A belgák újra nyolcaddöntősök, míg a H csoport másik továbbjutója még nem dőlt el, bár Algéria 4-2-re győzött Korea ellen.
jún. 23
9:27
Elhagyta a kórházat az „áruló" amerikai (Blikk)
Texas - Kiengedték a katonai kórházból azt az amerikai őrmestert, aki öt évet töltött Afganisztánban a tálibok fogságában három héttel ezelőtti szabadulásáig. Bowe Bergdahl (28) kezelésének nincs ezzel vége, most a pszichiáterek veszik kezelésbe a katonát, akinek visszatérését nem egy amerikai összevont szemöldökkel figyeli.
jún. 23
9:27
Ahol Vicente del Bosque is kölcsönjátékos volt (Infostart)
Több mint negyven év után visszatér a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalába a Cordoba csapata.
jún. 23
9:27
Katie Ledecky ismét világcsúcsot úszott (Blikk)
jún. 23
9:27
A nem muszlimok nem mondhatják ki az Allah szót (Metropol)
Malajziában tavaly tiltották meg az Allah szó használatát a katolikusoknak, most a bíróság is jóváhagyta ezt.
jún. 23
9:27
Görög film nyert Sanghajban (hirado.hu)
A Kis Anglia (Mikra Anglia) kapta a nagydíjat a világ legfiatalabb A-kategóriás fesztiválján.
jún. 23
9:27
Többé nem adnak pénzt drága gépekre (Portfolio)
Mostantól a munkaigényes ágazatokat támogatnák...
jún. 23
9:27
Dani Klein: Már nincs visszaút (Metropol)
A Vaya Con Diost mára egy személyben jelenti az énekesnő: búcsúturnéja ősszel zárul, de előtte még a hazánkban is fellép július 17-én.
jún. 23
9:29
Kiengedték a kórházból a tálibok fogságából kiszabadult amerikai katonát (hirado.hu)
Az őrmester 2009. június 30-án esett fogságba Afganisztánban.
jún. 23
9:29
Durva szankciók a legnagyobb francia bank ellen (Portfolio)
Megegyezett a BNP Paribas az amerikai hatóságokkal a Szudánnal, Iránnal és más országokkal szembeni szankciók megszegésének következményeiről - írja a Wall Street Journal. A francia bankcsoport 8-9...
jún. 23
9:31
HRW: egyre több a gyermekkatona Szíriában (hirado.hu)
A Human Rights Watch szerint a Szíriában harcoló ellenzéki fegyveres csoportok növekvő számban alkalmaznak gyermekkatonákat.
jún. 23
9:31
Az áfacsalókra lő az adóhivatal (Portfolio)
Az áfával való visszaélések állnak továbbra is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célkeresztjében - mondta Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a Napi Gazdaságnak. A lap hétfői...
jún. 23
9:33
Az orosz energiaügyi minisztérium cáfolta, hogy Ukrajnában gázt vesznek ki a tranzitvezetékből (Infostart)
Alig jelentette be a Gazprom, hogy Ukrajnában ötödik napja vesznek ki gázt a tranzitvezetékből, az orosz energiaügyi minisztériumban hétfőn azonnal megcáfolták az állami cég közlését.
jún. 23
9:33
Moszkva cáfolja, hogy Ukrajna megcsapolja a gázvezetéket (hirado.hu)
A Gazprom azt állítja, öt napja "szivárog" az európai országokba küldött orosz földgáz, az energiaügyi tárca szerint ez nem igaz.
jún. 23
9:42
Ezekkel se fognak hagymát aprítani: 32 ezer kést foglalt le a NAV - video (Privátbankár)
A pénzügyőrök több mint 32 ezer darabból álló hamisított késkészletet foglaltak le Budapesten.
jún. 23
9:45
Sirályok mentették meg a fuldoklókat! (Blikk)
Key Largo - Tizenhárom órát élt túl mentőmellény nélkül az óceánban egy középkorú amerikai nő és egy férfi, miután kipottyantak hajójukból a flordiai Key Largo közelében. Életüket egy nagy csapat sirálynak köszönhetik, akik felhívták egy kis halászhajó legénységének a figyelmét a fuldokló párocskára.
jún. 23
9:45
Új tulajdonosnál a Femina (Kreatív Online)
A HPS is tuljajdonrészt szerzett a cégben.
jún. 23
9:45
A maláj legfelsőbb bíróság is megtiltotta az Allah szó használatát a nem muszlimoknak (hirado.hu)
Megtagadta hétfőn a maláj legfelsőbb bíróság a római katolikus egyháztól a fellebbezés jogát egy korábbi bírósági ítélet ellen, amely szerint a nem muszlimok nem használhatják az Allah szót Malajziában, amikor Istenre hivatkoznak.
jún. 23
9:45
Többé nem adnak pénzt nagy és drága gépekre (Portfolio)
Mostantól a munkaigényes ágazatokat támogatnák...
jún. 23
9:45
Így nyomoz a NAV: sorra buknak le a pénztárgépes csalók (Pénzcentrum)
Sokféle trükkel próbálkoznak azok, akik ki akarják játszani az adóhatóságot....
jún. 23
9:45
Hangáé a legszebb zsákolás az Euroligában (ATV)
Hanga Ádámé, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magyar kosárlabdázójáé lett a legszebb zsákolás az elmúlt Euroliga-szezonban.
jún. 23
9:45
VB 2014: Klinsmann kifakadt, mindennel a favoritokat segítik (Agroinform)
Egy percen múlt, hogy az Egyesült Államok két kör után kvalifikálja magát a legjobb 16 közé a világbajnokságon.
jún. 23
9:47
Baj van! Vékonyodik a Föld mágneses mezeje (Blikk)
Szibéria – Gyengül a Föld mágneses mezeje a nyugati féltekén – állapította meg az SWARM európai műholdas kutatás, amely a földi élethez nélkülözhetetlen mágneses mezőt vizsgálja évek óta.
jún. 23
9:47
Az MKKSZ tájékoztatást vár a minisztériumok költöztetéséről (hirado.hu)
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete eddig semmilyen hivatalos információt nem kapott.
jún. 23
9:47
Hoppá! - Kiáll a kamara a nagy agrárcégek mellett (Portfolio)
Finoman figyelmeztették a kormányt a súlyos döntések előtt...
jún. 23
9:49
Biden üdvözölte a Porosenko által elrendelt tűzszünetet (hirado.hu)
Joe Biden amerikai alelnök üdvözölte a Petro Porosenko ukrán államfő által egyoldalúan kihirdetett tűzszünetet, ugyanakkor ismét szankciókkal fenyegetőzött arra az esetre, ha Moszkva nem tesz lépéseket a kelet-ukrajnai erőszak beszüntetésére.
jún. 23
9:49
Gazprom: Ukrajnában lopják a gázt a tranzitvezetékből (Portfolio)
Ukrajnában már öt napja vesznek ki földgázt a tranzitvezetékből, miközben a Gazprom nem szállít a szomszédos országnak - közölte a Gazprom. Az orosz energiaügyi minisztériumban azonnal megcáfolta az...
jún. 23
9:51
Williams: Nem taktikázhattunk volna agresszívebben (F1világ)
A Williams Forma-1-es csapatánál pontosan tisztában voltak azzal, az első rajtsor megszerzése után sem volt sok esélyük arra, hogy megszerzik a győzelmet az Osztrák Nagydíjon. Tovább »
jún. 23
9:51
A mentorálás lehet a tehetségmegtartás kulcsa (HR Portál)
Professzor David Clutterbuck több mint három évtizede kutatja, gyakorolja és tanítja a mentorálás tudományát és művészetét. Budapesten, a Coaching Határok Nélkül (CHN) legutóbbi évadzáró programján arról is beszélt, mi a különbség a coaching és a mentorálás között és miért olyan sorsdöntő a tehetségek felismerése és támogatása.
jún. 23
9:51
Nem fest jól a francia magánszektor (ProfitLine)
Júniusban 6 hónapja nem látott mértékű visszaesést mutat a francia feldolgozóipari aktivitás, ami felerősíti az euróövezet második legnagyobb gazdaságának kilátásával kapcsolatos aggodalmakat.
jún. 23
9:51
Gyógyítanák a bukás okozta sebeket a spanyolok, kezdődik a wimbledoni bajnokság - Ezt látod élőben (Sport365)
A hétfői élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
jún. 23
9:53
Ezt hozta a válság - kevesebbet kell spórolni lakásra (ProfitLine)
Az elmúlt öt év ingatlanpiaci válsága 17,2 százalékos áresést hozott országos átlagban, azonban ezzel párhuzamosan több mint két évvel rövidült az átlagos lakásár és jövedelem hányadosából adódó elméleti lakáshoz jutási idő – derül ki az OTP Jelzálogbank friss OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.
jún. 23
9:53
Egy percen múlt a Las Palmas feljutása (Sport365)
A spanyol másodosztály rájátszása óriási mérkőzést, és drámát hozott. Az első mérkőzésen a Córdoba és a Las Palmas 0-0-át játszott, a második mérkőzésen pedig egészen a 92. percig a Las Palmas vezetett 1-0-ra. Ezután jött a csavar.
jún. 23
10:00
Mínuszba fordultak a részvények, de erősködik a forint (Privátbankár)
Hétfő reggel az európai tőzsdeindexeknek nem akaródzott menniük sehová, majd inkább lefelé indultak. Az euró kevesebbe került itthon, mint péntek délután. Drágult viszont az arany.
jún. 23
10:03
Hódi Pamela mellbimbót villantott - fotó 18+ (BorsOnline)
Berki Krisztián szerelme a melltartót felejtette el.
jún. 23
10:03
Elfogták az ámokfutó katonát (Blikk)
Szöul - Sarokba szorították, ezért mellbe lőtte magát az a dél-koreai katona, aki öt bajtársát mészárolta le szombaton az észak-koreai határ közelében.
jún. 23
10:03
Hárommeccses eltiltást kapott a kameruni labdarúgó (Infostart)
A korábbi hírekkel ellentétben nem egy, hanem három tétmérkőzésre szóló eltiltást kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától Alex Song, a brazíliai világbajnokságon szereplő kameruni válogatott játékosa.
jún. 23
10:03
Hanga Ádámé a legszebb zsákolás az Euroligában (Blikk)
jún. 23
10:03
Lecsapott a NAV Budapesten: több százmilliós fogás (hirado.hu)
A termékek összértéke mintegy 650 millió forint.
jún. 23
10:03
Jó hír Kínából (Portfolio)
Júniusban 50,8 pontra, javult az HSBC által számolt beszerzési menedzser index Kínában. Az előző hónapban még 49,4 ponton állt a mutató, vagyis a zsugorodást jelző, 50 pont alatti tartományban volt....
jún. 23
10:03
Foci vb: itt az összes tegnapi gól + a legjobb fotók (ATV)
Kattintson a képekre, galéria nyílik!
jún. 23
10:05
Egy éven át zaklatta a szomszédját (Blikk)

Keresés