2014. május 26. hétfő

máj. 26
10:11
Ferenc pápa jeruzsálemi szent helyeket látogatott meg (hirado.hu)
A zarándoklat végé Ferenc pápa a Szikladómot és a Siratófalat látogatta meg.
máj. 26
10:21
Európai választások (HR Portál)
Özönlenek a hírek és az elemzések az európai parlamenti választások eredményei kapcsán. A részvételi arány rekord alacsony volt, mindössze 28.92 százalék. Magyarországról a Fidesz-KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP és a DK 2-2, az Együtt-PM és az LMP 1-1 mandátumot kaphat az EP-ben. De végleges eredmény csak szerdára lesz.
máj. 26
10:21
A K&H; megháromszorozta piaci részesedését az új lakáshitelek piacán (ProfitLine)
A K&H egy év alatt megháromszorozta piaci részesedését az újonnan kihelyezett lakáshitelek piacán. 2013 utolsó negyedéve és a 2014 első három hónapja is a lakáshitel kérelmek és folyósítások számának dinamikus növekedéséről szólt a K&H-nál.
máj. 26
10:24
Még drágább a magyar föld - mennyibe kerül egy hektár? (Privátbankár)
Átlagosan 11 százalékkal nőtt 2013-ban a termőföld átlagára az előző évhez képest, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében ért tavaly egy hektárnyi terület. Érdekes, hogy a drágulás csökkenő forgalom mellett történt. Idén akár további áremelkedés is lehet.
máj. 26
10:24
Recept: Gyors mikrós süti 5+5 perc alatt (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 evőkanál liszt 4 evőkanál cukor 2 evőkanál kakaópor 4 evőkanál olaj 4 evőkanál tej 3 evőkanál szódavíz vagy ásványvíz 1 tojás 1 kis teáskanál sütőpor ízlés szerint meggy- vagy barackbefőtt, esetleg friss gyümölcs
máj. 26
10:24
Fekete hétvége - kilenc halálos áldozat az utakon (Infostart)
Kilenc halálos közúti baleset történt a hétvégén - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
máj. 26
10:24
Ma elnököt választ Egyiptom (Gondola)
A szavazópolgárok keddig járulhatnak az urnákhoz, hogy megválasszák a köztársaság hatodik elnökét
máj. 26
10:24
Fűrésszel támadt egy rajongó az együttesre (Blikk)
máj. 26
10:24
Táncosok és dílerek egy helyen (Metropol)
Egy híres Sao Pauló-i szambaiskoláról derült ki, hogy drogelosztó központként működött.
máj. 26
10:24
Galéria: felgyújtották a Cibeles teret az ünneplő Real Madrid-szurkolók (Sport365)
Hatalmas örömünnepet tartottak Madridban miután a Real 12 év után gyűjtötte be az újabb Bajnokok Ligája-elsőségét, amelyet a szurkolók szinte szó szerint mámorban égve ünnepeltek meg.
máj. 26
10:26
Ferenc pápa jeruzsálemi szent helyeken járt (Metropol)
Az egyházfő meglátogatta Jeruzsálem óvárosában a muzulmánok harmadik legszentebb helyét, a Szikladómot, majd a Siratófalhoz ment.
máj. 26
10:26
A Real-legenda megvédte a BL-döntőben bakizó Casillast (Sport365)
Nem sokon múlott, hogy Iker Casillasnak, a Real Madrid kapusának hibája a BL döntőjében a csapat vereségét okozza, de mint tudjuk, a ráadásban egyenlített a királyi gárda, és végül 4-1-re felülmúlta az Atlético Madridot.
máj. 26
10:27
Japán új Föld-megfigyelő műholdat lőtt fel (hirado.hu)
Speciális radarjával éjszaka, rossz időjárás esetén vagy a sűrű növényzeten át is figyelni tudja a felszínt.
máj. 26
10:27
A bóvli határán érdemes körbenézni (Portfolio)
Az angol bankóriás, a Barclays szerint a vállalati kötvénypiac tartogat még jó beszállási pontokat, azokat a cégeket kell megnézni, amelyek még éppen befektetésre ajánlottak a hitelminősítők szerint....
máj. 26
10:27
Magyar lett dollármilliárdos! (444.hu)
Frank Hasenfratz magyar származású kanadainak, a Linamar gépipari vállalat tulajdonosának elég jól sikerült tőzsdére vinnie cégét. Gazdag lett, nagyon gazdag.
máj. 26
10:29
Cseh sajtó: az igazi győztes a "nem választó állampolgár" (hirado.hu)
Az európai parlamenti választások igazi győztese Csehországban a nem választó állampolgár, és ezért nagy felelősség terheli a politikai pártokat is - véli egybehangzóan a hétfői cseh sajtó.
máj. 26
10:29
Lévai Anikó gratulált Tereskovának az Orbán-portrés kiállításért? (444.hu)
A Godot Galéria vendégkönyvébe írt az miniszterelnök állítólagos felesége. Tereskova 57-szer festette le Orbán Viktort, majd kirakta a képeket a falra.
máj. 26
10:31
Így még nem láttuk őket: egy jachton pihent a modell és a Forma-1-es vőlegény (hirado.hu)
Kivételesen szakítottak maguknak egy kis szabad időt, hogy teljes nyugalomban élvezzék a napfényt és a tengert.
máj. 26
10:31
Fegyveresek foglalták el a donyecki repülőteret (444.hu)
Azt követelik a szakadárok, hogy a repteret védő ukrán katonák vonuljanak ki. A repülőtér az incidens miatt leállt, nem indít és fogad járatokat. (BBC)
máj. 26
10:33
Megválik "zsidóölő" nevétől egy spanyol falu (hirado.hu)
Egy Madridtól 260 kilométerre északra fekvő spanyol falu, Castrillo Matajudios lakói úgy döntöttek, megválnak a település "zsidóölő" nevétől. A település eredeti neve Castrillo Motajudios, vagyis a zsidók dombja volt.
máj. 26
10:35
Nem sikerült nyernie az RMDSZ jelöltjének a Szatmár megyei időközi parlamenti választáson (hirado.hu)
Nem sikerült nyernie a Szatmár megyei időközi parlamenti választáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjének, Nagy Szabolcsnak.
máj. 26
10:37
Szűk sávban ingadozik a forint (hirado.hu)
Az euró hétfő reggel és délelőtt egyaránt 302,43 forint volt.
máj. 26
10:42
Európába küldték az EU-elleneseket - zárva a fél világ (Privátbankár)
Magyarországon tarolt a Fidesz-KDNP, Európában pedig megerősödtek az euroszkeptikusok - négyhavi csúcson indíthatja a hetet a forint - ma kapunk egy új minisztériumot - kissé kijózanodtak a magyarok a választások után
máj. 26
10:42
Fegyveresek miatt leállt a forgalom a donyecki reptéren (Blikk)
máj. 26
10:42
Jeruzsálemi szent helyeken a pápa (Gondola)
Ferenc pápa szentföldi zarándoklatának harmadik, befejező napján, hétfő reggel meglátogatta Jeruzsálem óvárosában a muzulmánok harmadik legszentebb helyét, a Szikladómot, majd onnan néhány méterre a zsidók legszentebb helyét, a Siratófalat
máj. 26
10:42
Biztosra ment a hadsereg (Kripto Akadémia)
Sok egyiptomi szerint Sziszi az, aki képes kivinni az országot a gazdasági nehézségekből.
máj. 26
10:44
Az LMP még elbukhat az 5 százalékos küszöbben (Gondola)
A külképviseleti voksok miatt, ha így lenne, mandátuma a Fidesz-KDNP-hez kerül, amelynek így 13 képviselője lenne az EP-ben
máj. 26
10:44
Snowden visszatérne az Egyesült Államokba (Kripto Akadémia)
Snowden jelenleg Oroszországban tartózkodik.
máj. 26
10:45
Botrány is volt Kanye Westék lagziján (BorsOnline)
Az évszázad esküvőjét tartotta Kim Kardashian és Kanye West. A lagzimaraton Firenzében ért véget. Kim öccse egy családi balhé miatt hazarepült, míg a Jay-Z–Beyoncé házaspár el sem indult.
máj. 26
10:45
Droggal bukott le a reptéren a rapper (Blikk)
El Paso - Kábítószerbítószer-birtoklás miatt letartóztatták Wiz Khalifa (26) amerikai rappert.
máj. 26
10:45
Görögországban a Sziriza szélsőbaloldali párt vezet (hirado.hu)
Az ellenzék fő erejének számító Sziriza szélsőbaloldali párt mintegy 3,5 százalékos előnnyel vezet Görögországban az európai parlamenti választásokon a kormányzó Új Demokrácia párt előtt a szavazatok 55 százalékos összesítése alapján.
máj. 26
10:45
Sportfogadás: Itt a 10 legjobb hosszútávú fogadás a világbajnokságra! (Agroinform)
10 olyan hosszútávú fogadást vettünk górcső alá, amelyek bekövetkezésére igen nagy esély mutatkozik.
máj. 26
10:46
Három képviselője lehet az RMDSZ-nek (Gondola)
Az RMDSZ a megszámolt voksok 6,48 százalékát szerezte meg, így - ha az arányok nem változnak - három képviselője lesz az EP-ben
máj. 26
10:47
Páva Zsolt: Felelősség a nagy felhatalmazás (hirado.hu)
Pécs polgármestere köszönetet mondott a baranyai megyeszékhely polgárainak azért, hogy a városban az országos részvételi adatokhoz képest nagyobb arányban éltek szavazati jogukkal a választók.
máj. 26
10:47
Forma-1: Maga alatt vágja a fát Hamilton? (Agroinform)
A brit mercedeses nem csak a bajnoki tabella vezető helyét, de a nyugalmát is elveszítette Monacóban. Volt értelme?
máj. 26
10:49
Bajnokok Ligája: Új rekordjával Ronaldo már Raúl nyakában lohol (Agroinform)
A Real Madrid portugál támadója 17 góllal zárta a Bajnokok Ligája 2013/2014-es szezonját, ami új rekordot jelent.
máj. 26
10:54
Sóval behinteni? A HR szervezet szükségességéről (HR Portál)
Az utóbbi hónapokban több alkalommal találkoztam olyan cikkekkel, melyek amellett próbáltak érvelni, hogy miért nincs szüksége HR szervezetre egy vállalatnak. Bár maga a felvetés meglehetősen hatásvadász, érdemes elgondolkodnunk azon, honnan eredhet? Elemzi Sipos Sándor a HR blogon.
máj. 26
10:54
Palaolaj után kutat a Total Szibériában (ProfitLine)
A francia Total és a moszkvai székhelyű Lukoil szerződést írtak alá a nyugat-szibériai palaolaj kutatására.
máj. 26
10:56
Megtorpant a forint lendülete (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
máj. 26
10:57
Az Atlético vezetője szerint Courtois maradni akar (Sport365)
Miguel Ángel Gil Marín, az Atlético Madrid ügyvezetője elmondta, hogy Thibaut Courtois továbbra is náluk védene.
máj. 26
11:00
Nincs mese, az összes ukrán banknak mennie kell a Krímből (Privátbankár)
Az orosz központi bank betiltotta valamennyi ukrajnai bank működését a félszigeten. A betétesek érdekében döntöttek így.
máj. 26
11:00
Recept: Hideg tejszínes eperkrémleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg eper (szamóca) 2 dl tej 1 dl tejszín 2 teáskanál méz 1 csomag vaníliás cukor mentalevél reszelt citromhéj
máj. 26
11:00
Kinevezték az első fekete bőrű pénzügyminisztert Dél-Afrikában (Infostart)
A Dél-afrikai Köztársaság történetének első fekete bőrű pénzügyminiszterét nevezte ki Nhlanhla Nene személyében Jacob Zuma, az ország nemrégiben újraválasztott elnöke.
máj. 26
11:00
Megkezdődött az elnökválasztás Egyiptomban (Metropol)
A kétnapos voksoláson a 90 milliósra becsült észak-afrikai országban közel 54 millióan vehetnek részt.
máj. 26
11:00
Több pénzt akar a NATO (Spa Trend Online)
Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter azonban hallani sem akar a védelmi költségek emeléséről.
máj. 26
11:00
A Microsoft éléről kirakott Steve Ballmer lehet a Clippers új tulajdonosa (444.hu)
Vagy nem. Sok a találgatás, az biztosnak látszik, hogy a rasszista botrányba keveredett Sterlingnek el kell majd adnia a klubot.
máj. 26
11:02
Kijev főpolgármestere lesz Vitalij Klicsko (444.hu)
Az ukrán ellenzéki vezető és egykori bokszbajnok fogja irányítani az ukrán fővárost. (Euronews)
máj. 26
11:03
Piacon árult kerámiákat a Viszkis (BorsOnline)
Van olyan padlóváza, amin akár két hetet is dolgozik, de az „apróságok” hamar elkészülnek.
máj. 26
11:03
Lappangó Derkovits-műveket keres a Nemzeti Galéria (Infostart)
Derkovits Gyula életművének lappangó darabjainak felkutatására indított kezdeményezést Derkovits Wanted néven a Magyar Nemzeti Galéria az 1934-ben elhunyt művész életmű-kiállításához kapcsolódva.
máj. 26
11:03
Fegyveres szakadárok miatt leállt a forgalom a donyecki nemzetközi repülőtéren (hirado.hu)
Többtucatnyi fegyveres szakadár érkezett hétfő hajnalban a donyecki Prokofjev nemzetközi repülőtérre azt követelve, hogy vonják ki a légi kikötő biztonságát védő ukrán katonákat.

Keresés