Javították a magyar és a lengyel gazdaság idei növekedésére adott előrejelzéseiket pénteken londoni pénzügyi elemzők, a vártnál erőteljesebb tavalyi második félévi és idei első negyedévi teljesítménnyel indokolva a döntést.
Még jövőre is erről az EP-kampányról fogunk beszélni, akkorát mentek a magyar politikai szervezetek. Szombaton mindenki megtartotta a frappánsabbnál frappánsabb kampányzáróját. KÉPEK!
Minden jegy elfogyott a labdarúgó Magyar Kupa vasárnapi döntőjére, így 22 ezren nézik majd az Újpest FC és a DVTK mérkőzését a Puskás Ferenc Stadionban - adta hírül szombaton az MLSZ.
Az EP-választáson lehetséges, hogy az unió más tagállamainak Magyarországon lakóhellyel rendelkező tagjai eldönthetik, hogy a magyar EP-listákra vagy az anyaországuk listájára kívánnak szavazni. Több mint ezerötszáz külföldi választotta a magyar listára voksolást. A legtöbben a németek, a románok és a … Folytatás
Az önhatalmúlag kikiáltott "donyecki és luhanszki népköztársaság" képviselői dokumentumot írtak alá, ami szerint a két kelet-ukrajnai megye közös független államot hoz létre.
A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, a korrupció visszaszorítását, radikális társadalmi-gazdasági átalakításokat ígért szombati pretoriai beszédében Jacob Zuma dél-afrikai államfő, akit ezen a napon számos afrikai államfő és több ezer meghívott jelenlétében ünnepélyesen iktattak be hivatalába.
Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült - közölte szombaton a brüsszeli tűzoltóság szóvivőjére hivatkozva a Le Soir, Belgium legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja internetes oldalán.
Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt. Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült – közölte a brüsszeli tűzoltóság szóvivőjére hivatkozva a Le Soir, Belgium legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja az internetes oldalán.
Lettországban, Máltán, és Szlovákiában szombaton tartják az európai parlamenti választásokat. Az Egyesült Királyságban és Hollandiában csütörtökön, Írországban pedig pénteken már le is zárult az EP-voksolás.
Traktorral ütközött egy személygépkocsi szombaton Jászberény és Nagykáta között a 31-es főúton, a balesetben hárman megsérültek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Nem akármilyen felvételek láttak napvilágot: az Észak-Amerikában turnéző AS Roma vezetőedzője, Rudi Garcia egy Google Glassban nézte végig csapata Orlando elleni mérkőzését. A videót közzétették...
Nincs modern múzeum múzeumshop nélkül. Nyílt ilyen üzlet a nemrég elkészült szeptember tizenegyedike-emlékmúzeumban is New Yorkban. Nem biztos, hogy jó ötlet volt gondolkodás nélkül megcsinálni..
A nagyobbik kormánypárt szerint Mesterházy Attila és az MSZP nyilvánvalóvá tette, hogy a szocialisták ma is azok mellett állnak, akik nem egyszer elítélték és lejáratták Magyarországot.
Az Együtt-PM jelentette fel az index.hu cikke alapján a Jegybankot. A cikk szerint a Matolcsy vezette Nemzeti Bank százmilliárd forint fölött költött ingatlanokra, festményekre, sőt egy hegedűt is vettek. A Nemzeti Bank akkor azt mondta, hogy az Állami Számvevőszék rendszeres … Folytatás
Egy év szünet után visszajutott az angol labdarúgó Premier League-be a Queens Park Rangers: a londoni együttes 1-0-ra győzte le a Derby County együttesét.
A díjátadó után megnyílt szombaton az idei Gyerek ARC pályázat legjobb, az egészséges életmód témáját feldolgozó alkotásaiból válogató kiállítás a Millenárison.
Elutasította a rendőrség, hogy érdemben vizsgálja az Együtt-PM feljelentését, amelyet a szövetség hűtlen kezelés gyanúja miatt tett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) indokolatlannak tartott kiadásainak ügyében - közölte Pápa Levente, a pártszövetség gazdaságpolitikusa szombaton az MTI-vel.
A humor egy fantasztikus emberi adottságunk, képességünk - fejtette ki Pál Ferenc atya a New York Művész Páholy Csend tükre estjén. Mentálhigiénés szakemberként és papként is úgy látja: " a humornak gyógyító ereje van. Azért mert még a legnehezebb élethelyzetben is lehetővé teszi azt, hogy ne csak belülről, a szenvedésnek a bugyrából éljünk meg valamit, ott, ahol patakzik a vér, hanem, hogy…
Kicsoda Barack Obama, hogy ítélkezzen? - tette fel a kérdést Vlagyimir Putyin orosz elnök a CNBC amerikai gazdasági televíziónak Szentpéterváron adott pénteki interjújában.
Jelentősen emelkedhet a két gyermeket nevelők családi kedvezménye, a jelenlegi húszezer forint helyett havonta akár 40-50 ezer forint körüli összeg is maradhat náluk - írta a Magyar Nemzet szombati számában. Az emelés több mint 380 ezer szülőt érinthetne.
Az összes érem a magyar úszóké lett a nyíltvízi úszók portugáliai nemzetközi bajnokságán, a nőknél Risztov Éva, a férfiaknál pedig Gyurta Gergely győzött 10 kilométeren.
Így szépül meg a múlt. 2007 végén a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis és sztárpilótája, Fernando Alonso haragban váltak el egymástól, s Monaco most attól hangos, hogy a felek közös jövőt terveznek.
Santa Barbara — Nem volt a lányok kedvence, és 22 évesen még szűz volt – ez motiválta Elliot Rodgert (T22), aki helyi idő szerint péntek éjjel egy fekete BMW-ben hajtott végig az utcákon, és a kocsiból lövöldözött a járókelőkre: megölt hat embert és hetet megsebesített a kaliforniai Santa Barbarában.
A vasárnapi EP-választás tétje az is, hogy a megújuló ellenzékben ki, mekkora súllyal vehet majd részt – erről Bajnai Gordon beszélt az Együtt-PM kampányzáró sajtótájékoztatóján. Az egyelőre nem eldöntött, hogy ősszel ismét együtt indulnak-e a pártok.