A 100 legnagyobb osztalékot fizető cég első negyedéhez tartozó társaságok közül többen kormányzati megrendeléseket kaptak, 11 közülük pedig stratégiai partnere a kormányzatnak - írja a Népszabadság
Közös levélben kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől a szövetségi képviselőház nyolc tagja, hogy járjon közbe a román elnöknél Tőkés László ügyében, és közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának, valamint az egyházi ingatlanok és a vallási kisebbségek jogainak ügyét.
Pénteken adhatják le szavazataikat a választásra jogosultak Írországban arra, hogy kik képviseljék az országot 2019-ig a strasbourgi Európai Parlamentben, ezzel párhuzamosan pedig Csehországban is kinyitnak a szavazóhelyiségek, ahol két napig tart a választás.
Együttműködik az olasz igazságszolgáltatással Antonio Iovine, a camorra nápolyi bűnszervezet egykori pénztárnoka, aki Magyarországon átfolyatott 21 millió eurót – írta Roberto Saviano a La Repubblica csütörtöki számában.
A Salzburg megfigyelői is Debrecenbe utaztak, hogy a válogatottal készülő Kalmár Zsoltot, a Győr tehetségét szemügyre vegyék. Egymillió eurót, azaz több mint 300 millió forintot fizetnének érte.
Az egyiptomi belbiztonsági erők és helyi szövetségeseik lelőtték a sínai-félszigeti terroristák egyik legfontosabb vezérét és több társát - közölték pénteken különböző források.
Milyen lesz az Európai Parlament összetétele a május 22–25-i európai választások után? A pontos választ egyelőre senki sem tudja, a kérdés azonban sokakat foglalkoztat. Az Európai Parlament a TNS Opinion közvélemény-kutató intézettel együttműködve az uniós országok aktuális közvélemény-kutatásai alapján heti rendszerességgel közöl előrejelzéseket az EP-választások eredményeiről és a parlamenti…
Az egyiptomi belbiztonsági erők és helyi szövetségeseik lelőtték a sínai-félszigeti terroristák egyik legfontosabb vezérét és több társát - közölték pénteken különböző források.
Ma 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságnál teheti ezt meg.
Ronaldo és Bale is játszhat a döntőben a Realnál. A Metropol összefoglalója a szombati mérkőzésről: interjúk, várható kezdőcsapatok és egy kis történelem.
A Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől csütörtökön harminc zsidó származású amerikai szenátor és képviselő.
"Az NFL többé nem hagyhatja ezt az ügyet figyelmen kívül és nem állandósíthatja ennek a névnek a használatát, ami nem más mint rasszista szitok" - írták a honatyák.
Amíg a norvég kormány nem jelezte aggályait a Norvég Alap átalakításával kapcsolatban, a magyar kormány részéről semmilyen probléma nem merült fel az alap működésével kapcsolatban - mondta a Népszabadságnak Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete
A szőlőre veszélyes kártevők közül szinte az összes átvészelte az enyhe telet. Köztük van az amerikai szőlőkabóca, amely a növényekre különösen veszélyes aranyszínű sárgaság terjesztője, figyelmeztet közleményében a Syngenta.
Otthonkában, mamuszban is lehet várni kisbabát – de ha buli van, jöhet a tűsarkú! Mádai Vivien megteheti, hogy csinos holmiban partizzon, hiszen terhessége teljesen rendben van. Bár – mint elárulta – ez nem volt mindig így...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 1.196.750 db egyenként 40,- Ft (azaz negyven forint) névértékű, névre szóló, „A” sorozatú CIGPANNONIA dematerializált törzsrészvényt szerzett, ajándékozási szerződés keretében - a Közgyűlés 23/1/2014. (IV. 29.) sz. határozatában foglalt felhatalmazás alapján.
Magyarország európai uniós tagsága a vállalati szférára egyértelműen pozitív, a cégek közel fele kedvező hatásokról számolt be, de a 2020-ig terjedő időszak fejlődési lehetőségei tekintetében nagy a bizonytalanság, a várakozások erősen szóródnak - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. májusban végzett reprezentatív felméréséből.
A közelgő foci vb kapcsán az ausztrál válogatottnál is kineveztek egy "múzsát", egy olyan modellt, aki jelenlétével népszerűsíti a válogatottat a világbajnokságon. A választás Krystal Forscuttra esett, aki nem épp a szégyenlős fajtából való.
A 25 ezeres keretet bizonyosan kimeríti majd a Nemzeti Eszközkezelő, a folytatás a kormányon múlik - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csillag Tamás vezérigazgató
A melegedő idő miatt ismét gyorsan emelkedik a levegőben lévő virágpor mennyisége, így erősödhetnek az allergiások tünetei - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.