2014. május 19. hétfő

máj. 19
19:18
Kovács Béla a lakossági fórumán sem jelent meg (Infostart)
Kovács Béla a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülését követően távozott az újságírói kérdések elől. Azt mondta, Szegedre megy egy lakossági fórumra, ahova azonban nem érkezett meg.
máj. 19
19:18
Leállították a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek kifizetését Szlovjanszkban és Kramatorszkban (Infostart)
Az ukrán kormány úgy határozott, hogy leállítja a nyugdíjak és egyéb szociális juttatások, valamint a közalkalmazotti bérek kifizetését a Donyeck megyei Kramatorszk és Szlovjanszk városokban - jelentette be hétfőn Arszen Avakov belügyminiszter kijevi sajtótájékoztatóján.
máj. 19
19:18
Visszahívták az asztalitenisz-szövetség elnökségét (Metropol)
A régi-új sportági vezető, az Eximbank vezérigazgatója 41, míg kihívója, Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő 26 szavazatot kapott.
máj. 19
19:18
Orbán: néhány dologért még meg kell harcolni (Metropol)
Orbán Viktor szerint olyan embereket kell Brüsszelbe küldeni "akik kiállnak mellettünk, mert van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk".
máj. 19
19:20
A Pentagon szerint nincs jele az orosz csapatok visszavonásának (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium továbbra sem látja jelét annak, hogy Oroszország megkezdte volna csapatai kivonását az ukrán határ térségéből - közölte a tárca hétfőn, néhány órával azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította a védelmi minisztert, hogy vezényelje vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával szomszédos megyékben lévő orosz csapatokat.
máj. 19
19:21
Ismét vághat az alapkamaton az MNB (Alternatív Energia)
Még öt havi folyamatos kamatcsökkentéssel számolnak.
máj. 19
19:23
Visszahívták az asztalitenisz-szövetség elnökségét (Alternatív Energia)
A régi-új elnök kortesbeszédében elismerte, hogy maga is kudarcosnak érzi az elmúlt időszakot.
máj. 19
19:24
Holnap indul a Nagy-Szín-Pad (hirado.hu)
Tizenöt ismert hazai együttes méri össze tudását, közülük a közönség szavazatai alapján öten kerülnek majd a döntőbe.
máj. 19
19:24
Emelkedik az üzemanyagok ára (ProfitLine)
Emeli bruttó 3-3 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
máj. 19
19:24
Súlyos incidens az USA és Kína között - Több nagyvállalat is érintett (Portfolio)
Kibernetikai kémkedéssel vádol az USA öt kínai katonai tisztségviselőt. A gyanú szerint nukleáris és napenergetikai, valamint fémipari nagyvállalatok rendszerét hackelték meg, hogy üzleti titkokat...
máj. 19
19:24
Megszólalt Sneider édesapja: Tamás kopasz volt (ATV)
Sneider Tamás, az országgyűlés frissen megválasztott jobbikos alelnöke sérelmezte, hogy „egyesek a tények figyelmen kívül hagyásával” felhánytorgatják állítólagos szkinhed múltját. A Hetek a megszólaltatta Sneider Lászlót, „Roy” édesapját.
máj. 19
19:25
Szanyi: méltányos munkabéreket, európai minimálbért! (Alternatív Energia)
Az unió minden országában "legalább a főbb szabályok ugyanazok legyenek".
máj. 19
19:26
SMS: Magyarországon nincs rend (hirado.hu)
A Seres Mária Szövetségesei párt az Európai Parlamentben fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon nincs rend, és magas a bűncselekmények száma - erről Tóth Tamás, az SMS EP-listavezetője beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 19
19:26
"A székelyföldiek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak" (ATV)
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Traian Basescu román államfő Székelyföldre vonatkozó vasárnapi kijelentésére reagálván kijelentette: Székelyföld lakosai és politikusai nem szeparatisták, hanem autonómiapártiak.
máj. 19
19:28
Orbán: olyan embereket küldjünk Brüsszelbe, akik kiállnak mellettünk (hirado.hu)
Orbán Viktor szerint olyan embereket kell Brüsszelbe küldeni a vasárnapi EP-választáson, "akik kiállnak mellettünk, mert van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk".
máj. 19
19:30
Változás júliustól: megújul a terhesgondozási rendszer (hirado.hu)
A változásokról szakemberek beszéltek a Kossuth Rádiónak, akik a várandóssággal kapcsolatos hallgatói kérdésekre is válaszoltak.
máj. 19
19:32
Az éhezők viadalának új részét Seymour Hoffman nélkül is be tudták fejezni (hirado.hu)
Philip Seymour Hoffman februárban bekövetkezett váratlan halála ellenére be tudták fejezni Az éhezők viadala harmadik epizódját - közölte a film rendezője, Francis Lawrence, aki a produkció több sztárjával együtt a cannes-i filmfesztiválon népszerűsíti az új epizódot.
máj. 19
19:34
Csökkent az Alteo árbevétele és nyeresége az első negyedévben (hirado.hu)
Az Alteo árbevétele 17, nyeresége 9 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 1,7 milliárd forintos árbevétel mellett 338 millió forint kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyereséget (EBITDA) ért el a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közölt beszámoló szerint.
máj. 19
19:36
Versenyképesek lehetnénk, mégis halott a hazai raktárpiac (Privátbankár)
Egy felmérés szerint a logisztikai és ipari létesítmények iránti kereslet Európa-szerte magas marad a következő három évben. A bérlők több óriás raktárra tartanak igényt, de a költségcsökkentés továbbra is fontos cél marad. Bár nálunk a bérleti díjak alacsonyak, a fellendülés mégis várat magára.
máj. 19
19:36
Majdnem felfalta egymást Shakira és Piqué - fotó (BorsOnline)
Gerard Piqué, Las Vegasban feledtette a bajnoki cím elvesztése miatt érzett csalódottságát. A Barcelona védőjét a Billboard zenei díjátadó gálán csókolgatta lenge szerelésben fellépő párja, Shakira.
máj. 19
19:36
Az indiai Kongresszus Párt nem fogadta el Sonia és Rahul Gandhi felmondását (hirado.hu)
Az indiai Nemzeti Kongresszus Párt vezetője, Sonia Gandhi és fia, Rahul Gandhi felajánlotta lemondását a néhány nappal ezelőtti példátlan választási vereség kihirdetése után.
máj. 19
19:36
Átfúrtak egy gázvezetéket Veresegyházon (Blikk)
máj. 19
19:38
A vagyonátadás miatt veszteséges a szekszárdi önkormányzati cégcsoport (hirado.hu)
A korábbi víziközmű-szolgáltatók számára előírt vagyonátadás miatt összességében közel 400 millió forint veszteséggel zárta az évet a szekszárdi önkormányzati cégcsoport, amely 2013-ban 4,9 milliárd forint árbevételt ért el - közölte a város alpolgármestere.
máj. 19
19:39
Fegyveresek ejtettek foglyul egy magyar férfit Ukrajnában (Alternatív Energia)
"Mivel a helyszínen harcok is dúlnak, a TEK speciális egysége haladéktalanul Ukrajnába utazott".
máj. 19
19:40
Már a baleset előtt magas volt a mérgező gázok szintje a török bányában (hirado.hu)
A somai szénbányában már napokkal a 301 halálos áldozatot követelő baleset előtt magas volt a mérgező gázok szintje, de az üzemeltető nem tett óvintézkedést.
máj. 19
19:41
Szabadság tér: terepszemlét tartott a szobrász (Alternatív Energia)
Az alkotó "terepszemléje" azt jelezheti, hogy közeledik a munkák befejezése.
máj. 19
19:42
Ezüst és bronzérmet nyertek magyar diákok a Mengyelejev Diákolimpián (hirado.hu)
Idén négy magyar diák három ezüst és egy bronzérmet szerzett a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián, amelyen Magyarország harmadik alkalommal képviseltette magát.
máj. 19
19:42
Agresszívabb arccal jött meg az új Nissan 370Z Nismo (Auto Pult)
A Nissan az utóbbi időben egyre több modellből farag igazán sportos Nismo kiadást. A japánok tuningrészlegének szimpatikus filozófiája, hogy a vezethető és szerethető teljesítmény tartják szem előtt, azaz harmonikus sportmodelleket szeretnének építeni. Ezúttal a 370Z Nismo kiadása frissült, amely agresszívabb tekintettel néz a jövő elébe.
máj. 19
19:42
Sportfogadás: Angliában az FA-kupa a legnépszerűbb (Agroinform)
A Skrill felméréséből kiderült, hogy a britek 26%-a fogadott az FA-kupa döntőjére.
máj. 19
19:43
100 milliárd dollárt menekíthettek külföldre Janukovicsék (Alternatív Energia)
Az összegből mintegy 2 milliárd dollárt fagyasztottak be svájci bankszámlákon.
máj. 19
19:44
Kortárs és klasszikus műveket is kínál a Bécsi Filharmonikusok (hirado.hu)
Kortárs és klasszikus szerzők zeneműveit egyaránt műsorra tűzve mintegy 300 év zeneirodalmából merít a Bécsi Filharmonikusok a 2014/15-ös évadban.
máj. 19
19:44
Férfi kézilabda BL: A Kiel irányítója szerint ötven százalék az esély a Veszprém ellen (Agroinform)
Aron Palmarsson szerint a Veszprém szuper csapat, és minden poszton két világklasszist tud felvonultatni.
máj. 19
19:46
Monetáris beavatkozást vár az EKB következő ülésétől Yves Mersch (hirado.hu)
Az alacsony inflációra való tekintettel még a deflációs jelek hiányában is jelentősen megnőtt a monetáris beavatkozás valószínűsége az EKB következő kamatdöntő ülésén - közölte az EKB igazgatósági tagja.
máj. 19
19:48
Szerény forinterősödés (hirado.hu)
Hétfőn az euró árfolyama 304,17 és 306,14 forint között alakult. Az elmúlt hetet az euró 304 forinton, május hónapot pedig 307 forinton kezdte.
máj. 19
19:50
Leállították a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek kifizetését Szlovjanszkban és Kramatorszkban (hirado.hu)
Az ukrán kormány úgy határozott, hogy leállítja a nyugdíjak, szociális juttatások, valamint a közalkalmazotti bérek kifizetését a Donyeck megyei városokban.
máj. 19
19:54
Végre valami öröm érte Jaggert (BorsOnline)
Két hónappal kedvese, L’Wren Scott tragikus halála után végre öröm is érte Sir Mick Jaggert. A Rolling Stones frontembere mostantól déd-nagyapának mondhatja magát, mivel unokája, Assisi a napokban egészséges kislánynak adott életet.
máj. 19
19:54
Átfúrtak egy gázvezetéket Veresegyházon, szivárog a gáz (Infostart)
Átfúrtak egy föld alatt futó gázvezetéket hétfőn egy kőolajvezeték felújítása közben a Pest megyei Veresegyházon, a vezetékből szivárog a gáz - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
máj. 19
19:54
Igazságügyi miniszter: Janukovics környezete 100 milliárd dollárt vitt ki illegálisan külföldre (Infostart)
Viktor Janukovics hivatalából eltávolított ukrán államfő környezete mintegy 100 milliárd dollárt vitt ki törvénytelenül külföldre Ukrajnából, egy részét készpénzben - jelentette ki Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.
máj. 19
19:54
Messi a világ legjobban fizetett labdarúgója (Metropol)
Lionel Messi, az FC Barcelona sztárja hétfőn aláírta új szerződését, amellyel a világ legdrágább játékosa lett.
máj. 19
19:56
Orbán: olyan embereket küldjünk Brüsszelbe, akik kiállnak mellettünk! (Infostart)
Orbán Viktor szerint olyan embereket kell Brüsszelbe küldeni a vasárnapi EP-választáson, "akik kiállnak mellettünk, mert van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk".
máj. 19
19:57
Nem vitázik az MSZP? (Spa Trend Online)
Várhatóan nem lesz ott az MSZP képviselője az Együtt-PM által szervezett szópárbajon.
máj. 19
19:57
A NAV kiemelten kezeli a transzferárak ellenőrzését (ProfitLine)
A korábbi évek gyakorlatánál jóval szigorúbban vizsgálja az adóhatóság a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciókat, különös figyelemmel az árazási módszerekre, a költségalapokra és az alkalmazott haszonkulcsokra. A kapcsolt vállalatok közötti árak (transzfer árak) ellenőrzésekor 2011-ben még csak 18 milliárd, míg tavaly már 33 milliárd forint bírságot szabtak ki - közölte a DLA Piper…
máj. 19
19:59
Elhunyt Pándy Lajos (Spa Trend Online)
2013-ban a színházi világnap alkalmából megkapta a Gobbi Hilda-életműdíjat.
máj. 19
20:00
A Hunor is segít Szerbiában (hirado.hu)
A vajdasági Herkócán folytatja munkáját a mentőszolgálat.
máj. 19
20:00
Drágulnak a részvények Amerikában (Portfolio)
Emelkedést mutatnak a hét első kereskedési napján a vezető amerikai részvényindexek. Ezúttal az amerikai állampapírok piacán is árfolyamemelkedést láthatunk.Hallatlan összeget fizethet a svájci bank...
máj. 19
20:00
Janukovicsék 100 milliárd dollárt vittek illegálisan külföldre (ATV)
Viktor Janukovics hivatalából eltávolított ukrán államfő környezete mintegy 100 milliárd dollárt vitt ki törvénytelenül külföldre Ukrajnából, egy részét készpénzben - jelentette ki Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.
máj. 19
20:00
Guardiola felfedte szezonbeli ”kedvenc” támadójátékosa nevét (Sport365)
Pep Guardiolának, a Bayern München vezetőedzőjének egészen remek támadók állnak rendelkezésére, és most a TZ-nek elárulta, hogy ki az, akinek a teljesítményével a legjobban meg van elégedve, már ami a szezont illeti.
máj. 19
20:02
Gyermekkori szexuális bántalmazás áldozatait segítő honlap indult (hirado.hu)
A Beszélj róla! projekt keretében elindult egy honlap, amelyen gyermekkori szexuális bántalmazást átélő áldozatok név nélkül oszthatják meg a történetüket. A projekt célja mind egyéni, mind társadalmi szinten megtörni a témát övező hallgatást - közölték a programot gondozó Anoni Mara Társaság tagjai budapesti sajtótájékoztatójukon.
máj. 19
20:02
Elhunyt a Jászai-díjas Pándy Lajos (ATV)
Meghalt Pándy Lajos, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színésze - tudatta az MTI-vel hétfőn a teátrum, amely saját halottjának tekinti a 92 éves korában elhunyt művészt.
máj. 19
20:02
Azarenka nem indul a Roland Garroson (Sport365)
A világranglistán ötödik Viktorija Azarenka nem indul a jövő hétfőn kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon.

Keresés