Hosszú idő után újra közel került az euró-forint árfolyam a 300-as szinthez. Közben a magyar állampapírokat úgy viszik, mint a cukrot. Milyen főbb hazai és külföldi okok állnak e mögött? Meddig...
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma ünnepli a tizedik évfordulóját annak, hogy 2004. május 19-én felszállt legelső, a dél-lengyelországi Katowicéből London Lutonba közlekedő járata.
Az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt öt kínai katonai hekker ellen, akik a tárca szerint kibernetikai kémkedéssel amerikai üzleti titkokat próbáltak megszerezni.
A vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet (Aif) hétfőn bemutatta 2013-as jelentését, amely szerint a pápai államban elindított reformok felszínre hozták a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi előírásait megkerülő tranzakciókat.
Jelenleg 80 ezer hektárnyi termőföld van víz alatt, és komoly feladat elé állítja a szerbiai mezőgazdaságot a több tucat tonnányi állattetem eltakarítása is.
Súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett Alekszandr Ovecskin, az oroszok sztárja a minszki jégkorong-világbajnokság vasárnapi, németek elleni mérkőzésén.
Februárhoz képest változatlanul 13,4 százalékot tett ki márciusban a nem teljesítő hitelek aránya, a teljes hitelállomány és a nem teljesítő hitelek összege is csökkent.
Borzalmas döntést kellett meghozniuk 14 hónapos korában a kis Rio szüleinek. Lába amputálása mellett döntöttek azért, hogy egyszer a jövőben fiúk futhasson.
Las Vegas - Mintha el sem telt volna 14 év, Jennifer Lopez (44) legalább olyan szexi muszlin csodában jelent meg a vasárnapi Billboard Awards gáláján, mint a 2000-es Grammy díjátadón.
Budapest — Hosszú perceket tölt a mélyben, miközben az orráig sem lát az az ipari búvár, aki a csapadékvíz-csatornákat ellenőrizte hétfőn a Duna mentén, a folyó egyre magasabb vízszintje miatt.
Az első negyedéves adatoktól függetlenül az államadósság csökkenő pályán van, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nagy hangsúlyt helyez Magyarország pénzügyi stabilitására, az államadósság biztonságos finanszírozására - mondta Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Kitessékelték Ukrajna területéről a Rosszija orosz állami televíziós csatorna egyik forgatócsoportját, amely a kárpátaljai Beregszászon készített riportot - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség hétfőn.
Marosszentgyörgy – Bekötötték Keresztes Ildikó (49) testvérének, Zsombornak a fejét. Az ötvenéves születésnapi jubileumi koncertjére készülő énekesnő minden fellépést és próbát eltolt, hogy ott lehessen a nagy napon.
Budapest — Mindenkit meggyőztek a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő orosz titkosszolgálatokkal való kapcsolatáról hétfőn a bizonyítékok, csak éppen a kémbotrányba keveredett politikus pártját nem.
Az első negyedéves adatoktól függetlenül az államadósság csökkenő pályán van, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nagy hangsúlyt helyez Magyarország pénzügyi stabilitására, az államadósság biztonságos finanszírozására - mondta Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek, hétfőn.
Százhalombatta — Égig fémben, ipari gőzben, és olajszagban, hazánk legjobban őrzött nagyüzemében, a hét négyzetkilométeres Dunai Finomítóban forgatta legújabb videoklipjét a Tankcsapda a Köpök rátok című számhoz.
Athén — Honfitársaikért küzdenek a brazíliai világbajnokságon a görög labdarúgó-válogatott tagjai. S ez nem csak reklámfogás, az ország fociszövetségének elnöke bejelentette, azt az összeget, amelyet az együttes kap a szerepléséért a tornán, felajánlják a hátrányos sorsú embereknek.
A hivatalos vizsgálatok szerint kloroformmérgezés okozta a halálát annak a 32 embernek, akik május 2-án Odesszában, a kigyulladt szakszervezetek házában vesztették életüket.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára szerint kevesebb mint négy héttel a brazíliai világbajnokság startja előtt még bőven van teendő, de a FIFA, a helyi szervezőbizottság, a szövetségi kormány, az érintett államok és városok közös munkájának meglesz az eredménye.
Az orosz rendőrök és félkatonai csoportok tagjai több újságírót őrizetbe vettek szombaton és vasárnap; egyikük azt mondta, hogy megverték és meglopták.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint hármas tétje van az európai parlamenti választásnak: vasárnap eldől, lesz-e világos, karakteres képviseletük a magyar érdekeknek, mekkora súllyal jelenik meg a Kárpát-medencei magyarság az Európai Parlamentben, valamint az is, hogy milyen irányba halad tovább Európa.
A Nissan az utóbbi időben egyre több modellből farag igazán sportos Nismo kiadást. A japánok tuningrészlegének szimpatikus filozófiája, hogy a vezethető és szerethető teljesítmény tartják szem előtt, azaz harmonikus sportmodelleket szeretnének építeni. Ezúttal a 370Z Nismo kiadása frissült, amely agresszívabb tekintettel néz a jövő elébe.
Dubaiban a világ egyik vezető légitársaság személyzete ápolására, Angliában pedig ruházati világmárka cégekhez toboroznak Magyarországról munkavállalókat.
Elővigyázatosak az amerikai részvénypiaci befektetők. A Bank of America felmérése szerint kétéves csúcsra emelkedett a befektetési alapok készpénzállománya, többek szerint rossz befektetési célpont az Egyesült Államok és vonják ki a tőkét az amerikai részvényalapokból - szerepelt a Bloomberg hírügynökség cikkében.
A negatív áprilisi inflációs adat jelentősen növelte annak az esélyét, hogy az MNB folytatja monetáris enyhítési ciklusát - jósolták londoni pénzügyi elemzők.
Több újságíró számolt be arról, hogy az orosz biztonsági szolgálatok előállították őket a Krím félszigeten, Moszkva pedig azzal vádolja Kijevet, hogy két orosz újságírót tartanak fogva Ukrajna keleti részén.
Több újságíró számolt be arról hétfőn, hogy az orosz biztonsági szolgálatok előállították őket a Krím félszigeten, Moszkva pedig azzal vádolja Kijevet, hogy két orosz újságírót tartanak fogva Ukrajna keleti részén.
Általános európai földregiszter bevezetését sürgeti az LMP EP-listavezetője. Meszerics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, ezzel ellenőrizni lehetne az uniós állampolgárságú nem magyar vásárlókat, hogy más országokban mekkora birtokkal rendelkeznek.
Megkezdte a védelem tanúinak meghallgatását a Ratko Mladic egykori boszniai szerb katonai parancsnok ellen folyó büntető perben a hágai ENSZ-törvényszék.
Gina Weston egyik fiát 1991-ben temette el. 2012-ben a másik, akit szintén ugyanaz a betegség vitt el. Azért is gyűlöli az agyhártyagyulladás szót a világon a legjobban.