Bizakodással tekint a jövőbe az a gazda, aki szőlőt telepít, és amikor egy borvidéki kutatóintézet fajtagyűjteményt telepít, az azt sugározza, hogy a borvidéknek is van jövője - ezt mondta Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke Tarcalon, a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet fajtagyűjteményének átadásán pénteken.
Érdekes nyilatkozatot tett a Chelsea labdarúgója Eden Hazard PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után, hogy könnyen előfordulhat, hogy nyáron a felesége utasítására a Párizsba költözhet.
Nico Rosberg végzett az élen a szombat esti időmérőn, így csapattársa, Lewis Hamilton mellől, az első helyről vághat neki a Bahreini Nagydíjnak. Bár Ricciardo lett a harmadik, mégis Bottas indulhat a Mercedesek mögül. Tovább »
A VII. kerületi önkormányzat váratlanul építési területté nyilvánította, kordonokkal és konténerekkel rekesztette el a Madách tér azon felének túlnyomó részét, ahova az Együtt-PM már hetekkel korábban bejelentette, majd nyilvánosan is meghirdette eredményváró eseményét a választás napjára, vasárnapra - közölte az Együtt-PM szombaton az MTI-vel. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a közterület…
Minden szolgálati idő jogosultsági időnek számít-e, azaz figyelembe lehet venni a nők 40 szabály alapján a nyugdíjazásnál? Vagy az előbbi tágabb, az utóbbi szűkebb fogalomkört takar? Az Adózóna olvasójának kérdésére Winkler Róbert nyugdíjszakértőnk válaszolt.
Még mindig feleség nélkül tölti napjait egy ausztrál férfi, akit esküvője napján zavart el a pap az oltár elől, mert ittasan jelent meg az eseményen. A történetek után a menyasszonya is elhagyta.
A készenléti rendőrség munkatársai a lakott területről elszállítják és biztonságos helyen felrobbantják a szombaton Budakeszin megtalált második világháborús gránátot.
Azoknak, akik attól tartanak, hogy eltűnős tintával feltöltött tollakat helyzetek el a szavazófülkékben, a választási szakember azt javasolja: vigyenek magukkal saját tollát, és szavazzanak azzal.
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott, "dolgoznak azon", hogy ha szükséges, az EU rövid időn belül intézkedéseket tudjon hozni Moszkvával szemben.
A Takarékbank vezérigazgatója jó esélyt lát arra, hogy a takarékszövetkezeti szektor a jövőben az egyik legnagyobb, vagy a legnagyobb pénzpiaci szolgáltatóvá váljon Magyarországon.
A kétszer is eredményes Torghelle Sándor vezetésével az MTK 3-1-re nyert Pakson labdarúgó NB I 23. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén, így a fővárosiak éppen mostani riválisukat megelőzve elmozdultak a kiesőzónából.
Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon. (MTI)
A szocialisták elnökségi tagja erről szombaton Kecskeméten, az MSZP családi napja keretében tartott rendezvényen beszélt. Véleménye szerint a magyar nemzeti választásoknak az a tétje, hogy Magyarország Európában marad, vagy nem.
A Jobbik megfigyelői kifogással fordultak az NVB-hez, mert megítélésük szerint nem tudták megfelelően ellátni a rájuk bízott feladatot, vagyis a határon túli szavazatok feldolgozásának ellenőrzését.
Idei első, Forma-1-es pályafutása ötödik rajtelsőségét szerezte a Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzésén Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője. Tovább »
Bár Daniel Ricciardo ezúttal is remekelt, összességében kiábrándítóan alakult a Bahreini Nagydíj szombati időmérője a Red Bull Racing számára. Tovább »
Ennél iszonyatosabb rémálmot elképzelni sem lehet: a stroke után lebénult férfi végighallgatta, hogy a kórházban az orvosok arról beszélnek, melyik szervét veszik ki adományozásra. Szerencsétlen nem tudott megszólalni, hogy tiltakozzon.
Több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe, mintegy 8 millió választópolgárt várnak vasárnap az egyfordulós országgyűlési választásokra. A külképviseleteken további 28 ezren adhatják le szavazataikat. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak, az NV) 195 ezer 338 választót vett fel a névjegyzékébe.
A baloldali ellenzék pártjai az uniós nagykövetekhez írt levélben kifogásolják, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megbírságolta az ATV-t - erről közös közleményükben tájékoztatatták szombaton az MTI-t.
Konszenzus tapasztalható a nagy közvélemény kutató cégek között arról, hogy a Fidesz nagy fölénnyel nyeri a pártlisták versenyét az országgyűlési választáson - közölte értékelését a kozvelemyenykutatok.hu öt nagy intézet adatai alapján.
Cinthya Dictator egy végtelenül bátor lány, aki azáltal, hogy ország-világ előtt vállalta daganatos betegségét, több száz sorstársának adott erőt az újrakezdéshez. A gyógyulásba vetett hitét soha nem veszítette el, elszántan harcol az egészségért, az álmaiért. Cinthya közben azt is igyekszik bebizonyítani, hogy nemcsak kedvese, Varga Viktor barátnőjeként, hanem önálló művészként is van helye a…
Budapest — Dögös divatbemutatót tartottak egy szórakozóhelyen, ahol természetesen hemzsegtek a csinosabbnál csinosabb lányok, és mindenki elégedetten emelgethette a pezsgőspoharakat.