A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán 101 munkahelyteremtő beruházást megvalósító békés megyei kis- és középvállalkozás nyert 1,246 milliárd forint támogatást 544 új munkahely létrehozására és 1262-nek két éven át történő megőrzésére - hangzott el a támogatási értesítések nyilvános átadásán pénteken Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatalban.
Egy száz méter sugarú körben minden épületet kiürítettek a hatóságok szombaton este Budakeszin, miután robbanótest került elő a földből - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF).
A BMW legfrissebb hobbiterepese, a Genfi Autószalonra frissített X3 alapjaira épülő, ám kupészerű sziluettel büszkélkedő, ezáltal pedig a bázisokat biztosító modellnél jóval menőbb X4 alig, hogy néhány hete bemutatkozott, a típus hazai áraira máris fény derült. Az X6-os nagytestvér eladási számaiból kiindulva már előre borítékolható a BMW újabb büszkeségének sikeressége, és biztosak vagyunk benne,…
Vendégként lépett pályára bajnoki mérkőzésen az angol harmadosztályban szereplő Tranmere Rovers a Colchester United otthonában, ahol a hazaiak szerelésében voltak kénytelenek játszani.
Hozzávalók: A piskótához: 6 db tojás 6 evőkanál kristálycukor 6 evőkanál liszt 1 csomag sütőpor A krémhez: 8 dl tej 2 csomag vaníliás pudingpor 8 evőkanál kristálycukor 15 dkg margarin A külső krémhez: 25 dkg margarin 4 evőkanál porcukor piros ételfesték A díszítéshez: szőlő banán
Budapest – Leküzdötte a „főváros fóbiáját" a DVTK a labdarúgó NB I-ben. A vendéggárda a 23. fordulóban 2-1-re verte a Honvédot a Bozsik stadionban, ezzel hosszú negatív sorozatot tört meg.
Hozzávalók: A piskótához: 6 db tojás 6 evőkanál kristálycukor 6 evőkanál liszt 1 csomag sütőpor A krémhez: 8 dl tej 2 csomag vaníliás pudingpor 8 evőkanál kristálycukor 15 dkg margarin A külső krémhez: 25 dkg margarin 4 evőkanál porcukor piros ételfesték A díszítéshez: szőlő banán
Az Európai Unió továbbra is arra törekszik, hogy Oroszországgal és Ukrajnával együttműködve sikerüljön csökkenteni a két ország közötti feszültséget, de nyitva tartja a lehetőséget, hogy további szankciókat alkalmazzon Oroszországgal szemben - mondta Catherin Ashton szombaton Athénban az EU külügyminisztereinek kétnapos informális találkozóját záró sajtóértekezleten.
Elsősorban a kedvező adózás miatt az Egyesült Királyságban telepedett le a legtöbb, 114 ezer dollármilliomos 2003-2013 között, Szingapúrban 45 ezren, az USA-ban 42 ezren, míg Ausztráliában és Hongkongban 22-22 ezren leltek új hazára – derül ki a New World Wealth összesítéséből.
Alaposan kikelt magából a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzés után, hiszen a sajtótájékoztatón bejelentette: nyártól nem ő lesz a kispestiek trénere.
Egy kínai járőrhajó azon a frekvencián fogott jeladást, amit az eltűnt maláj repülőgép fekete doboza használ. A hajó az Indiai-óceán déli részén kutatott az eltűnt repülő után. Ezt Angus Houston, az Ausztrál Joint Agency Coordination Centre főkoordinátora közölte. Néhány tárgyat is jeleztek … Folytatás
Instagramon kezdett el beszélgetni ifjú rajongójával James Franco, ám a csevegés hamar valami egészen másba csapott át, mint szimpla barátkozás. A 35 színész fel akarta szedni a 17 éves tinilányt.
Az európaiak csak az uniós integráció révén állhatnak helyt a globális versenyben, ezért meg kell erősíteni az Európai Uniót (EU) és növelni kell versenyképességét - emelte ki Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke a párt szombati berlini kongresszusán, amelyen elfogadták az európai parlamenti választásra készített programot.
A Lotus versenyzői, Romain Grosjean és Pastor Maldonado abban bíznak, autóik versenytempója job lesz majd a holnap Bahreini Nagydíjon, mint szombaton, az időmérőn. Tovább »
Versenyképesnek mutatkozott a Bahreini Nagydíj mai időmérő edzésén a Williams csapata – a gárda ifjú versenyzője, Valtteri Bottas a harmadik kockából rajtolhat majd. Tovább »
Annyira elfajult egy szópárbaj két idős asszony között, hogy egyikük gereblyével kezdte el püfölni szomszédját. Szerencsére a megtámadott nő nem sérült meg súlyosan.
A baloldali ellenzék pártjai az uniós nagykövetekhez írt levélben kifogásolják, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megbírságolta az ATV-t - erről közös közleményükben tájékoztatták szombaton az MTI-t.
A "Nikita" hadművelet keretében 805 kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrség és a horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) emberei a dalmáciai Primosten közelében, egy halászhajón – tájékoztatta szombaton a sajtót a rendőrség.