Ukrán páncélozott járművek csütörtökön megtámadták a kelet-ukrajnai Szlovjanszk településénél a Moszkva-barát szeparatisták egyik torlaszát. közben harcok törtek ki Kelet-Ukrajna válságtól érintett több helyszínén is. A területen április 7-én a szakadárok kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot, Ukrajna így a polgárháború küszöbén áll.
Ha Tarlós István főpolgármester úgy dönt, hogy a következő önkormányzati ciklusban is folytatná a munkát, a Fidesz támogatni fogja az indítását az ősszel esedékes önkormányzati választáson - közölte a kormánypárt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Árusítják az OnePlus One csúcstelefont, amely sok felső kategóriás társánál jobb hardveres adatokkal rendelkezik, mégis sokkalta olcsóbb. Hullanak a bálványok.
Ha az LMP valóban nyerni szeretne Budapesten, akkor meg kellene fontolnia az MSZP ajánlatát – ezt Burány Sándor mondta az ATV Startban annak kapcsán, hogy Schiffer András visszautasította a szocialisták ajánlatát, miszerint az MSZP támogatna egy számára is elfogadható LMP-s főpolgármester-jelöltet. Burány szerint „ennél nagyvonalúbb ajánlatot a legnagyobb ellenzéki párt nem tehet senkinek”.
Az ukrán biztonsági erők öt "terroristát" megöltek csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszknál, az ország keleti részében folyó terrorellenes művelet keretében - közölte az ukrán belügyminisztérium.
A bevásárlóközpont fejlesztések egyre nagyobb méreteket öltenek. Soha nem látott mértékű fejlesztések állnak építés alatt és az újonnan megnyitott területek nagysága is rekordokat döntöget a világon....
A Prologis ipari ingatlan tulajdonos, üzemeltető és fejlesztő vállalat közétette a közép- és kelet-európai régióban 2014 első negyedévében elért eredményét. Bérbeadási aktivitás A Prologis az...
Magyarországot is megemlítette a Franklin Templeton befektetési alap szakembere azok között az országok között, amelyek szerinte fel vannak készülve az amerikai jegybankrendszer (Fed) monetáris politikájának változására.
"Célunk, hogy az Európában feledésre ítélt kereszténységet, keresztény kultúrát felélesszük a színház és a zene eszközeivel" - idézi a közlemény az igazgató szavait.
Kész változtatni adósságfinanszírozási tervén az Államadósság Kezelő Központ és ha az MNB mai bejelentése nyomán többlet kereslet jelenik meg a forintalapú papírok piacán, akkor az ÁKK igyekszik a...
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül járó hozzátartozói nyugellátások megállapításához mind az elhunyt jogszerző, mind pedig a nyugdíjigénylő részéről is egyidejűleg teljesülniük kell a jogszabályban rögzített jogosultsági feltételeknek.
Országszerte mammográfiai szűréseket tartanak pénteken, a szűrés éjszakája elnevezésű programon más vizsgálatokkal, egészségügyi tanácsadással is várják mindazokat, akik tenni szeretnének saját egészségük megőrzése érdekében - közölte azegészségügyi államtitkárság kedden az MTI-vel.
A két nagy értékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából tűnt el - erősítette meg a nol.hu információját Antal Péter, az alkotások tulajdonosa. Együttes értékük meghaladja a 100 millió forintot.
A kerékpáros sisak csak akkor óv, ha helyesen viselik. Íme mindaz, amire a kerékpáros bukósisak választásánál figyelni kell, hogy elkerülje a leggyakoribb hibákat és esetleges sérüléseket.
Több mint 300 ezer ember maradt víz nélkül Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban, miután a vezetékes vízről kiderült, hogy ammóniát és nitrogént is tartalmaz.
Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk) hatálybalépését követően sok téves jogértelmezés látott napvilágot. A Ptk. 3:112.§-a az ügyvezetés tekintetében átvette a régi Gt. azon szabályozását, miszerint a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő - a társasággal kötött megállapodás szerint - megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el. Ez a szabályozás igaz a…
13 milliárd dolláros ajánlatot tenne a General Electric a francia Alstomra, 18 százalékot ugrott a papír. Jövő héten zárulhat a tranzakció, a GE életében ez a legnagyobb értékű beruházás lehet. A válság óta gyengélkedő Alstom részvényei a 2008-as szintekhez képest harmadát érik.
Ha Tarlós István főpolgármester úgy dönt, hogy a következő önkormányzati ciklusban is folytatná a munkát, a Fidesz támogatni fogja az indítását az ősszel esedékes önkormányzati választáson - közölte a kormánypárt szóvivője.
Lisa Watling nem akarta otthon hagyni a gyerekeit, így el tudott fertőződni az egyik sebe a lábán. Mire rosszul lett miatta, már nem lehetett segítenie rajta, vérmérgezésben meghalt.
Elszállították a Budapesten, egy VIII. kerületi építkezésen előkerült második világháborús robbanótestet - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
Budapest will host next January the Second Conference Meeting of the Protestant Synods in Europe, Dean Zsigmond Vad of the Reformed Church in Hungary said on Wednesday.
Elemzői háttérbeszélgetésen mutatta be a Magyar Nemzeti Bank azt az intézkedéscsomagot, melynek célja, hogy csökkenjen az ország külső sérülékenysége. A forint azonnal gyengüléssel reagált a hírre, a...
Az nem igaz, hogy Illés Zoltán minden évben ugyanazokat az adatokat írja be a vagyonbevallásába, viszont egyik összeg sem stimmel - ezt mondta Juhász Péter az Együtt-PM társelnöke.
Nagyon komoly munkát végeztek a református lelkipásztorok és hittanoktatók a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás bevezetésével: idén már 126 ezer fiatalt oktatnak hittanra, ami tízezerrel több diákot jelent, mint egy évvel korábban - mondta Ábrám Tibor főgondnok, a református zsinat oktatásügyi bizottságának tagja csütörtökön Budapesten.
A Magyar Nemzeti Bank mai bejelentésével fókuszba került a kötvénypiac, ami a másodlagos kereskedésben azonnal hozamcsökkenést hozott. A hatásokat pedig a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek fél...
Ahogy korábban, most is helyettesek háborúznak egymással: az egyik oldalon az ukránok, a másikon a Kelet-Ukrajnában lévő orosz erők – állapította meg a biztonságpolitikai szakértő.
Kész változtatni adósságfinanszírozási tervén az Államadósság Kezelő Központ és ha az MNB mai bejelentése nyomán többlet kereslet jelenik meg a forintalapú papírok piacán, akkor az ÁKK igyekszik a...
Az USA üdvözölte, hogy a kormányfő Törökország nevében részvétét nyilvánította az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások során "1915-ben meggyilkolt örmények unokáinak".
“Nagyon komoly munkát végeztek a református lelkipásztorok és hittanoktatók a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás bevezetésével. Idén már 126 ezer fiatalt oktatnak hittanra, ami tízezerrel több diákot jelent, mint egy évvel korábban” – mondta Ábrám Tibor főgondnok, a református … Folytatás