Úgy tűnik, nem Rogán Antal váltja majd Németh Lászlónét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén. A belvárosi polgármester a Fidesz frakcióvezetője lehet és a ciklus közben még leeshet neki egy miniszteri kinevezés, írja a Népszabadság Online.
A feketelista.hu nyilvántartásai szerint 2013-ban összesen 3551 esetben kellett kiszabni munkaügyi bírságot, 22,5 százalékkal többször, mint a megelőző esztendőben. Az idei év viszont biztató: tavaly január–márciusban 733 céggel szemben hozott a munkaügyi hatóság elmarasztaló határozatot, az idén az első negyedévben viszont csak 308 esetben szankcionált.
Ritkán látható gólt szerzett a Yokohama Marinos játékosa, Manabu Saito a Jeonbuk Motors elleni mérkőzésen. A japán focista egy bedobásból kapott labdát rúgott teketóriázás nélkül a hálóba.
Kacagjon óraszám Lőrinc bohóccal, a nagy nevettetővel! Kegyetlen lendülettel szórja a poénokat Felcsút polgármestere. Most végre itt van minden vidám pillanat a Heti Válasz interjújából.
A Fidesz szerint a plázastop miatt indított kötelezettségszegési eljárással a brüsszeli bürokraták megint nem a nemzeti érdekek mellett döntöttek, hanem a multik oldalára álltak. (MTI via Hoppál Péter)
Az oroszok több mint fele (51 százaléka) úgy gondolja, hogy Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió alapítója pozitív szerepet játszott az ország történelmében, s ez az eredmény 11 százalékkal magasabb, mint 2006-ban – olvasható egy most nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásban.
Volt, hogy egy hétig éheztek a gyerekek a somogyi kistelepülésen, ahol a nevelőszülőnek csak az utánuk járó pénz kellett, azzal nem törődött, hogy a kicsikkel mi lesz.
A Magyar Nemzeti Bank mai bejelentésével fókuszba került a kötvénypiac, ami a másodlagos kereskedésben azonnal hozamcsökkenést hozott. A hatásokat pedig a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek fél...
Messze van még a következő viadal, de a Peugeot már most, a Pekingi Autószalonon felfedte a 2015-ös Dakar Rallyra elkészített szörnyetegét. A francia márka 25 év után először tér vissza a sivatagi futamra, méghozzá a 2008 DKR-rel.
A magyar válogatott hosszabbításos mérkőzésen 5-4-es vereséget szenvedett csütörtökön az osztrák csapattól a dél-koreai Kojangban zajló divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság utolsó előtti fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat fel a világelitbe.
2014. februárban 4,3%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz képest 0,4%-os a növekedés. A...
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) beszámolt tagjainak 2014 első negyedévi értékesítési eredményeiről. A gyenge 2013-as évhez képest két számjegyű növekedést tapasztaltak...
A Fidesz szerint a plázastop miatt indított kötelezettségszegési eljárással a brüsszeli bürokraták megint nem a nemzeti érdekek mellett döntöttek, hanem a multik oldalára álltak.
A német külügyminiszter megerősítette csütörtökön Tbilisziben, hogy Németország és Franciaország segíteni akarja Grúzia közeledését az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.
Szükséges a közösségi emlékezés és annak rögzítése: holokauszt soha többé nem történhet - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Budapesten rendezett nemzetközi holokausztkonferencián.
Csak minimális információkat közölnek magukról az állami tulajdonban lévő cégek, pedig esetükben is közérdek az átláthatóság - derült ki a Transparency International Magyarország felméréséből.
Barack Obama amerikai elnök azzal vádolta meg Oroszországot, hogy nem tartja tiszteletben az ukrajnai feszültségek enyhítését célzó genfi megállapodásokat.
Az amerikai elnök csak a menü felét ette meg, és az informális társalgás helyett a két ország közti problémás szabadkereskedelmi tárgyalásokra terelte a szót.
A debreceni MODEM raktárából ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását, amelyeknek az értéke összesen több mint százmillió forint - adta hírül a nol.hu.
Eltűnt két nagy értékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából - erősítette meg a nol.hu információját Antal Péter, az alkotások tulajdonosa csütörtökön az MTI-nek.
"Tegezni vagy magázni is lehet az állást keresőket, mindez attól függ, hogy mi illeszkedik jobban a vállalat stratégiájába” - ez az egyik fontos megállapítása annak a felmérésnek, amely során a BrandJob magyarországi vállalati állásportálokat vett górcső alá. A cél annak megállapítása volt, hol tartanak ma Magyarországon a vállalati karrier oldalak, és mindezzel nemzetközi összehasonlításban hogy…
A tavaly elindult otthonteremtő hitelezés nem robbantotta be az ingatlanpiacot az első pillanatban, de egy óvatos, lassú emelkedés már látszik - derül ki a Duna House elemzéséből. A Duna House...
A monetáris tanács döntése értelmében 2014. augusztus elsejétől a kéthetes MNB-kötvény kéthetes lejáratú betétté alakul át, de a Magyar Nemzeti Banknál elhelyezett betétek továbbra sem tartoznak az MNB által a hitelműveletei során elfogadható fedezetek körébe - jelentette be Balog Ádám, a jegybank alelnöke csütörtökön Budapesten a jegybank sajtótájékoztatóján.
A magyar válogatott hosszabbításos mérkőzésen 5-4-es vereséget szenvedett csütörtökön az osztrák csapattól a dél-koreai Kojangban zajló divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság utolsó előtti fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat fel a világelitbe.
Mobil munkahelyekről, új típusú irodákról, az irodaházak környezetbarát értékeiről kérdezte Európa-szerte, így Budapesten is bérlőit a CA Immo ingatlanbefektető: a válaszok meglepően konzervatívak lettek.
Az eurózóna inflációs kilátásainak újabb romlása széleskörű eszközvásárlásokat hozhat - jelentette ki a mai napon amszterdami beszédében Mario Draghi EKB-elnök, majd három akciótervet vázolt fel. ...
A debreceni MODEM-ből ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását. Az értékük együtt több mint 100 millió forint. (Népszabadság)
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán Törökország nevében részvétét nyilvánította az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások során “1915-ben meggyilkolt örmények unokáinak”. Örményország úgy látja, hogy Törökország továbbra is “a teljes tagadás politikáját” követi az örmények elleni 1915-ös népirtás kapcsán. Vannak dolgok, amik … Folytatás