A bonyhádi polgármester elfelejtette, hogy nem 1266 négyzetméter, hanem 3166 négyzetméteres a telke, ezért javítást eszközölt szerdán a vagyonnyilatkozatában. Az Origonak elmondta, hogy eltévesztette a méretét, és elmondása szerint sokan hibáznak ilyesmit.
Az OTP Bank nem kommentál sajtótalálgatásokat, a legnagyobb hazai hitelintézet, ahogy a korábbiakban is többször hangsúlyozta, folyamatosan vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket - közölte az OTP az MTI-vel arra a hírre, miszerint a bank egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megvásárolja a német BayernLB tulajdonában lévő MKB Bankot.
Az MSZP szerint Orbán Viktor "vizet prédikált és bort ivott", amikor takarékos kormányzást ígért, a mostani kabinet ugyanis több mint 163 milliárdot költött magára.
A dél-olaszországi Gioia Tauro kikötőjében 215 kilogramm, dél-amerikai banánszállítmányba rejtett kokaint foglaltak le, Nápolyba pedig Spanyolországon keresztül érkezett dél-amerikai eredetű kábítószer.
Az oroszok többsége nem ellenezné újabb ukrán régióknak az Oroszországi Föderációhoz csatlakozását, és támogatják a hatalmat egy esetleges Ukrajna elleni háborúban.
A japán Fukusima prefektúrában három évvel ezelőtt történt atomerőmű-baleset az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófától eltérően valószínűleg nem növeli jelentősen a rákos megbetegedések számát, habár a sugárzásnak leginkább kitett gyermekek esetén emelkedhetett a betegségek kialakulásának kockázata - olvasható az ENSZ Nukleáris Sugárzás Hatásait Vizsgáló Tudományos Bizottsága…
Darious Davon Sorrelst azzal gyanúsítják, hogy megölte anyját és lánytestvérét is, majd legalább egyiküket feldarabolta, és napokig a hullákkal lakott együtt.
A hétvégi török önkormányzati választásokon elért jó választási eredmény erős legitimációt ad Recep Tayyip Erdogan kormányfőnek a kemény fellépésre - mondta Szigetvári Tamás.
A magyar lakosság megtakarításai a fizetésekhez viszonyítva magasabbak a kelet-közép-európai átlagnál, a megtakarítások összege alapján azonban a régiós átlag alatt vannak - derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből.
Sétálni nagyon jó, csak nem a föld alatt. Ezért csináltunk egy kis segítséget, hogy a legkevesebbet kelljen gyalogolniuk. Ez az útmutató elmagyarázza, hol érdemes felszállni a szerelvényre, hogy a legközelebb kerüljünk a mozgólépcsőhöz.
Paul Gauguin és Pierre Bonnard festők egy-egy, még a hetvenes években Londonban ellopott képét találta meg az olasz rendőrség. A festmények egy torinói munkás konyhájában lógtak.
Jadranka Kosor volt horvát miniszterelnök olyan titkos dokumentumokat kapott Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, amelyekből kiderül, hogy a Mol és az OTP pénzügyi hitelt biztosított a Podravka horvát élelmiszeripari cégnek saját részvényei vásárlásához – írta a Vecernji list szerdán. A Mol szerint az állítások minden alapot nélkülöznek.
Tasnádi István legújabb darabját, a Kupidót mutatja be hamarosan a Szabadkai Népszínház magyar társulata - számolt be szerda esti híradójában a szabadkai Pannon RTV.
Ingyenes SIM-kártyával látja el az idei szezontól az ország elhagyatott vidékein magányosan túrázókat Nepál, mert az utóbbi években számos külföldi hegymászó tűnt el vagy lett támadás áldozata.
Kevesen tudják, de Anthony Hopkins zeneszerző volt, mielőtt színész lett. 50 éve írt egy keringőt, amit egészen idáig nem játszott el senki. Megható jelenetek.
Ötévente 5 millió forinttal adómentesen támogathatják alkalmazottaik lakáshiteleinek törlesztését a munkaadók. Mintegy 1300 kis- és közepes vállalkozás kap összesen 13 milliárd forint támogatást a munkahelyteremtő pályázaton. Háromszintes, 330 férőhelyes P+R parkolót adtak át Budapesten, a Köki terminálban.
Az oroszok többsége nem ellenezné újabb ukrán régióknak az Oroszországi Föderációhoz csatlakozását, és támogatják a hatalmat egy esetleges Ukrajna elleni háborúban - derült ki az egyik vezető orosz közvélemény kutató intézet legutóbbi felméréseiből
Adjanak bizalmat és időt, legyen kitartásuk - kérte a Demokratikus Koalíció elnöke szerdán Kaposváron egy lakossági fórumon a mintegy 400 fős hallgatóságtól.
A Jobbik felkészült a kormányzásra - jelentette ki a párt elnöke szerdán Debrecenben, sajtótájékoztatón. Vona Gábor hozzátette: pártja a kampányt megnyerte, és bízik abban, hogy április 6-án a választást is megnyeri.
A korrupciós mechanizmusba gyakorlatilag a közszféra minden szereplője - politikusok, köztisztviselők, hivatalnokok - valamilyen módon be van kapcsolódva - véli a csehek 75 százaléka.
Újabb 18 ország - köztük Magyarország - helyezte letétbe az ENSZ-nél a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozó egyezmény ratifikációs okmányait.
Nyuszi és Barátai, közösen a Magyar Édességgyártók Szövetségével a közelgő Húsvét alkalmából kiáltványt nyújtottak át a sajtó képviselőinek. A „Harapják le a fülünket!” címet viselő irat 10 pontban foglalja össze mindazt, amire a Magyar Édesipar büszke lehet.
Több mint 80 millió forintot költöttek a sümegi vár állandó kiállításainak bővítésére és új tárlatok létrehozására - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a várban.
A pakisztáni tálibok nem hosszabbítják meg az egy hónapja bevezetett tűzszünetet Pakisztánban, továbbra is készen állnak azonban arra, hogy folytassák a béketárgyalásokat a kormánnyal.
Iránytalan kereskedés jellemezte ma az amerikai tőzsdét, a vezető indexek alig mutattak elmozdulást a tegnapi zárószinthez képest. A nap végén kisebb emelkedés bontakozott ki, aminek eredményeként az...
A Baumax-alapító Karlheinz Essl műgyűjteményének és az azt őrző klosterneuburgi múzeumnak a fennmaradását szorgalmazta szerdán Josef Ostermayer osztrák kulturális miniszter.
Aláírták az Európai Unió tudományos nagyberuházásainak egyikeként megvalósuló szegedi lézerközpont kivitelezési szerződését - tájékoztatta a ELI-HU Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.
Stratégiai együttműködést kötött a Telenor és a EuroCloud Magyarország Egyesület annak érdekében, hogy elősegítsék a felhő alapú szolgáltatások elterjedését a magyarországi vállalkozások körében - közölte a Telenor szerdán az MTI-vel.
A lányt többször is hazavitte az iskolából, de mielőtt kirakta volna nemi aktusra kényszerítette a lányt. A férfi még óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.