Orosz tisztviselőket, szám szerint 32-t sújtana beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással az Európai Parlament (EP) Szergej Magnyitszkij halálában játszott szerepük miatt.
A pályázati pénzek szabálytalan felhasználása miatt elítélt volt szocilista politkus szerint vállalkozóktól, vagy különböző üzletekből, pályázatokból visszaadott összegekből származhatott az MSZP fekete kasszája.
A Kúria ítélete szerint mulasztott a rendőrség, amikor nem szerezte be teljeskörűen a bizonyítékokat az Index hírportál 2012. október 23-án összevert videósának ügyében.
A kijevi Majdan téren segítő orvosokat, ápolókat és önkénteseket fogadja két turnusban, ötnapos magyarországi rehabilitációs programra az Ökumenikus Segélyszervezet.
Az Auchan Magyarország Kft. szerint a Magyar Nemzet szerdai, Simon-üggyel kapcsolatos cikkében vállalatuk hírnevét "súlyosan sértő, hamis állításokat" fogalmaztak meg.
A Magyar Kórházszövetség kiáll az egészségügy területén elkezdett béremelés és az ösztöndíj-programok folytatása mellett, de fontosnak tartja a mozgóbérek, valamint a gazdasági és műszaki területen dolgozók bérének mielőbbi rendezését - olvasható a szövetség állásfoglalásában, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Kilátszottak a csontjai, annyira le volt soványodva az az ötéves kisfiú, akit szülei a lépcső alatti szűk helyiségbe zárva tartottak és kegyetlenül éheztettek.
BUDAPEST — Stohl András (47) a Blikktől tudta meg – mivel sem ő, sem szerzőtársa, Szalai Vivien nem jelent meg tegnap a bíróságon –, hogy első fokon a bíróság szerint könyvükkel megsértették a Budapesti Börtön és Fegyház jó hírét, amiért egymillió forint kártérítést kell fizetniük.
Ne adjuk alább, mint négy éve - javasolta Orbán Viktor szerdán Mezőkövesden a Fidesz-KDNP politikai nagygyűlésén résztvevőknek, ahol helyi jelöltjükről, Tállai Andrásról azt mondta: jó barátot, hűséges bajtársat és elszánt harcost kapott személyében, "és kellene ő nekem megint".
Erkölcsrendészet létrehozatalát javasolja Oroszországban Vitalij Milonov, aki két éve a homoszexuálisok jogait korlátozó törvényt kezdeményezte az orosz nagyvárosban.
A függőségeknek erre a típusára az utóbbi évtizedben terelődött nagyobb figyelem. Jellemzője nem annyira a másik iránti túláradó szeretet, szerelem, sokkal inkább a minden mértéken és ésszerű határon túli ragaszkodás.
Bár jókora csorba esett a gazdasági növekedésen, nagy összegeket vontak ki az országból, megszaladt az infláció és a rubel árfolyama is történelmi mélypontra esett, de Oroszország végül átvészelte a...
Mintegy 11 milliárd forintból felépült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont épülete, amelyet az emberi erőforrások minisztere adott át szerdán Miskolcon.
Az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőmű tavaly a hazai villamosenergia-termelés 50,7 százalékát, míg a felhasználás 36,4 százalékát biztosította tavaly, 15 370 gigawattóra áramot termelt, ezzel továbbra is a legfőbb villamosenergia-termelő egység Magyarországon – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szerdán közleményben az MTI-vel a társág közgyűlését követően.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A női részvétel 23 százalékos emelkedése és az előzőhöz képest sokkal színesebb földrajzi eloszlás jellemzi NOB egyes szakbizottságainak új összetételét, melyet Thomas Bach elnök hozott nyilvánosságra.
Aknagránát-támadásokat viszonoztak azok a csádi katonák, akik néhány napja a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában tüzet nyitottak a tömegre, megölve legalább 24 embert - jelentette a kormányfő.
Töröcskei István, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának tagja április 1-jén 326 ezer darab PannErgy-törzsrészvényt adott el tőzsdén kívüli tranzakció keretében az Erste Befektetési Zrt. közvetítésével 388 forintos átlagáron - jelentette be a társaság szerdán a BÉT honlapján.
Németországban várhatóan két évig dolgozik majd az NSA lelepleződött titkos megfigyelési programjai körüli ügyek feltárásán a Bundestag vizsgálóbizottsága.
Összesen harminchárom pártot vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a május 25-i európai parlamenti (EP) választásra. A testület szerdai ülésén a Szabad Magyarok Pártja mint jelölőszervezet nyilvántartásba vételéről hoztak határozatot.
A Real Madrid és a PSG is három gólt szerzett hazai pályán a labdarúgó BL negyeddöntőjében. Cristiano Ronaldo beállította az egy szezonon belüli gólcsúcsot. Ám ő és Ibrahimovic is megsérült.
Egy hónap szünet után napokon belül felújítja a devizavásárlást a belső piacon a nemzeti tartalékalapba az orosz pénzügyi tárca - közölte Anton Sziluanov.
Németországban várhatóan két évig dolgozik majd az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési programjai körüli ügyek feltárásán a törvényhozás alsóházának (Bundestag) vizsgálóbizottsága, amely csütörtökön tartja első ülését.
Olaszország főpapjai jogilag nem kötelesek jelenteni a "törvénytelen cselekedeteket", így a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseket sem - mondta az olasz püspöki kar elnöke.
Justin Bieber tavaly megjelent Believe című albumára hasonlító ötezer darab Cd-t rakott ki Los Angeles boltjaiban egy amerikai független zenész április elsején.
Orbán Viktor Szerbiáig osztja a szavazati jogot címmel közölt a szabadkai magyar konzulátuson készült riportot a Libération című francia baloldali lap szerdán. A Spiegel Online német hírportál arról írt, hogy a magyar gazdaságpolitikának csak egy szűk réteg a haszonélvezője. A Die Presse konzervatív és a Der Standard liberális osztrák napilap internetes kiadása azonos tartalmú írást közölt a…
Iránytalan kereskedés jellemzi ma az amerikai tőzsdét, a vezető indexek alig mutatnak elmozdulást a tegnapi zárószinthez képest. A mai makroadatok vegyesen alakultak, így innen sem érkezett...
Az oroszok többsége nem ellenezné újabb ukrán régióknak az Oroszországi Föderációhoz csatlakozását, és támogatják a hatalmat egy esetleges Ukrajna elleni háborúban - derült ki az egyik vezető orosz közvélemény kutató intézet legutóbbi felméréseiből.