Tavaly vásárolt új tankönyvek tömegét dobhatják kukába az iskolák az új szabályok miatt. Közben nem látszik, hogy a szegényebb családok gyerekeinek hogy jut majd minden tantárgyból könyv szeptembertől.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden megbüntette a Videotont, amiért szurkolóik huhogtak a Pápa elleni bajnoki mérkőzésen. Orbán Viktor kedvenc csapatának büntetést kell fizetnie: 300 000 forintot.
Az előző év enyhe növekedése után tavaly 4,5 százalékkal csökkent a hazai sörértékesítés 2012-höz képest. A Magyar Sörgyártók Szövetsége úgy látja, a visszaesés mögött elsősorban az év eleji 10 százalékos jövedékiadó-emelés áll.
Budapest—Sóskút — Ragadozóként vadászott áldozataira G. Katalin (25), annak a bandának az egyik tagja, akik elkábítottak, majd kifosztottak gyanútlan férfiakat, miután elcsábították őket.
Felújítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja melletti kisgépes, GAT-terminált, a félmillió eurós munkálatokat már megkezdte a Budapest Airport.
Nem értett egyet az ukrán fél a szlovák gázvezetéken Ukrajnába történő földgázszállítás szlovák ajánlatával, így az arról szóló megállapodást a Nagykaposon (Velké Kapusany) folytatott trilaterális egyeztetés első napján, kedden nem írták alá, ám a tárgyalások folytatódnak.
Kedvező amerikai gyorsjelentések tartják a Wall Streetet, miközben háborús hangulat kezd eluralkodni a piacokon a bonyolult ukrán katonai konfliktus híreire.
A Gazprom továbbra is maradéktalanul teljesíti földgázszállítási kötelezettségét Európába - közölte az orosz állami energetikai óriáscég sajtószolgálata kedden.
Az ukrán hadsereg megrohamozta a kelet-ukrajnai Kramatorszk katonai repülőterét, lövöldözés tört ki, amelyben négy ember életét vesztette - jelentette kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a helyi oroszbarát önvédelmi erők közlésére hivatkozva. Kedden délután ellentmondásos hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ki kit támadott, annyi biztos, hogy a repülőtér jelenleg az ukrán…
Megfelelő politikai és gazdasági reformok nélkül elképzelhetetlen, hogy a következő néhány évben Ukrajna az Európai Unió tagjává váljon - vélekedett Milos Zeman cseh köztársasági elnök kedden a kelet-csehországi Hradec Královéban.
Köztudott, hogy az oroszoknak általában eggyel több kerék jutott, ez pedig úgy tűnik, az extrém sportokban is megmutatkozik. Akad ugyanis egy csoport, aminek tagjai nem hámra erősítik a bungee jumping-kötelet, hanem a hátukba vájt kampókra.
Budapest - Rossz helyen szállt fel az a fiatal fiú, aki a busz tetején kötött ki és talált magának ülőhelyet. A különös mutatványt az egyik utas fotózta le a minap a Borsó utcai megállóban.
Három polgári személy meghalt az amerikai hadsereg egyik légicsapásában Afganisztán egyik keleti tartományában - közölte kedden az afgán elnöki hivatal.
Három ember meggyilkolása miatt vádat emeltek kedden kansasi ügyészek az ellen a rasszista férfi ellen, aki vasárnap fegyveres támadást hajtott végre két zsidó közösségi intézmény ellen Kansas City egyik elővárosában.
Vecsés — Hatalmas trágyadombra dobott, két felfúvódott disznótetem bűzlött vasárnap délelőtt és feltehetően már napok óta a reptéren, a leszállópálya kerítésétől alig 100 méterre.
Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes április 15-i hatállyal távozik az OTP Banktól, munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntetik - jelentette be a hitelintézet kedden, a BÉT honlapján.
A Fidesz politikusát nem rázta meg különösebben, hogy azon nagyon kevés kormánypárti képviselő közé került, akik április 6-án nem tudtak mandátumot szerezni egyéni választókerületükben. Egy hét alatt felkelt, megrázta magát, és újra felvette a fegyvert a rezsiháborúban. Ráadásul most szintet … Folytatás
Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes április 15-i hatállyal távozik az OTP Banktól, munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntetik - jelentette be a hitelintézet kedden, a BÉT honlapján.
Győr — Gőzerővel készül a Győr női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája négyes döntőjére. A budapesti esemény előtt a címvédő gárda tagjainak nemcsak a pályán kellett helytállniuk, hanem a kamerák előtt is.
Az Aegon Magyarország 18 ezer fős vizsgálata alapján a megkérdezett lakástulajdonosok 86 százaléka élt már át lakáskárt, a tűztől és a betöréstől tartanak legtöbben, holott ezek száma 6 százaléka, a rájuk jutó kifizetés viszont egynegyede a teljes lakáskárnak - közölte a biztosító kedden az MTI-vel.
Gyengült a forint kedd kora estére a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon elsősorban az ukrajnai események hatására.
Bírósági úton tiltották meg a Muzulmán Testvériség jelenlegi és volt tagjainak, hogy részt vegyenek az egyiptomi választásokon. Az észak-afrikai országban május 26-án és 27-én rendezik az elnökválasztást, 11 hónappal az után, hogy félreállították az iszlamista mozgalom által támogatott Mohamed Murszit, Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnökét.
Elképzelhető, hogy ebben a szezonban már nem számíthat első számú centerére, Andrew Bogutra, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásába jutott Golden State Warriors.
Nagy-Britannia pénzügyi áldozatvállalásra is kész annak megakadályozása érdekében, hogy Oroszország teljesen destabilizálja az ukrajnai helyzetet - mondta kedden a brit külügyminiszter.
Hamarosan, a tervek szerint 6-9 hónapon belül újra termelhet a hejőcsabai cementgyár - mondta Kálmán János, a nevét néhány napja Hejőcsabai Cement és Mészmű (HCM) Kft.-re változtatott Magyar Cement (MC) Kft. többségi tulajdonosa sajtótájékoztatón, a cementgyárban kedden.
A nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázaton 113-an nyertek összesen 144 millió forintot - közölte a a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
A 12 legalacsonyabb munkanélküliségi mutatóval rendelkező európai régió közül nyolc német, három pedig osztrák, miközben hét spanyol térség található azok között, ahol a legnagyobb az állástalanok aránya.
Vitát váltott ki Franciaországban a párizsi VI. kerületi rendőrőrs egyik belső utasítása a romák "szisztematikus elhajtásáról", mivel etnikai kritériumok alapján tilos egy embercsoporttal szemben célzott intézkedéseket elrendelni. A belügyminiszter módosította az intézkedést.
Összegyűjtöttük, milyen pozitív hatásai vannak az egyes gyümölcsfajtáknak. "Gyümölcsöt enni maga az egészség." "Napi egy alma az orvost távol tartja." Ehhez hasonló bölcsességekkel nap mint nap találkozhatunk. Mi rejlik az több évtizedes, esetleg évszázados megállapítások mögött? Utánajártunk, hogy mennyi jó lakozik az egyes gyümölcsökben. Fotó: Photl.com Sárgabarack: Javítja a látást, jó…