Május 25-én rendezik meg Magyarországon az európai parlamenti választást. Ez lesz a harmadik ilyen voksolás. Az első kettő a szavazók 60-70 százalékát nem érdekelte. Mindkétszer az akkor ellenzéki Fidesz győzött.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azért hajlandó pénzügyi támogatást adni Ukrajnának, mert meglátása szerint finanszírozható az ország államadóssága. Erről Reza Moghadam, az IMF európai ügyosztályának...
Április 20-án kezdetét veszi a Pekingi Autószalon, így nem csoda, hogy az újdonságokkal kapcsolatos információk hada lát napvilágot akár hivatalos, akár nem hivatalos forrásból érkezve. Noha a Hyundai részéről még nem kaptunk gyári anyagot az új crossoverrel kapcsolatban, az ix25 első fotói azonban már árulkodnak a jövevényről.
Továbbra is rejtély, mi okozta a 25 éves, kétgyermekes Peaches Geldof halálát, de új részletek bukkannak fel az ügyben. Halálának körülményei döbbenetesen hasonlítanak édesanyjáéhoz.
Azt azért érdemes tudni, és a videóból nem derül ki, hogy a fókák iszonyúan büdösek. Tehát csak azok gondolják, hogy ők fókákat szeretnének simogatni, akik még nem találkoztak fókával állatkerten kívül.
A számok azt mutatják, hogy az egy évvel korábbihoz képest 2013-ban a 30 és 34 év közötti lakosság körében 35,7 százalékról 36,8 százalékra emelkedett a diplomások aránya.
Elképesztő csatateret hagytak maguk után a vásárlók egy németországi cipőüzletben, amely 50 százalékos akcióval csábította az embereket. Túlságosan is bejött.
Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconira váró közmunka könnyen házi őrizetté módosulhat, ha a volt olasz kormányfő támadja a bíróságokat és ügyészségeket - tudta meg pénteken az olasz sajtó.
A francia államtanács hatályon kívül helyezte pénteken azt a kormányrendeletet, amely két százalékra korlátozta a lakossági elektromos áram árának emelését, s arra kötelezte a kormányt, hogy visszamenőleges hatállyal emelje meg a háztartások rezsijét. A döntés azért vált szükségessé, mert az állam veszteségesen adta el az áramot a lakosságnak.
Továbbra sem szûnik az eladói nyomás az amerikai börzéken igaz, a tegnapi kereskedéshez képest valamelyest csillapodtak a kedélyek. A JP Morgan várttól elmaradó negyedéves számaira újabb eladók...
A Mercedes-Benz igyekszik minél több tartópillért építeni saját jövőjének biztosítása érdekében, így nem meglepő, hogy a hagyományos motorizáltságú modellek mellet hibrid, hidrogénnel hajtott és elektromos modell is szerepel a gyártó tervei között. Ezúttal utóbbi kategóriába érkezik új csillagos, méghozzá a B-osztály Electric Drive személyében.
Bajnai Gordon javításban, jó szereplésben bízik a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, amely szavai szerint egy igazságosabb választási rendszerben zajlik.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a Skoda kérésére indított vizsgálatában - megsemmisítette a budapesti trolibusztender eredményét, mert a kiírásban nem szerepelt dízelüzemű segédmeghajtás, csak az akkumulátoros, ami szerinte versenykorlátozó tényező - írta az Index pénteken.
Csaknem 2400 rendőr őrködik majd a nyári, brazíliai futball-világbajnokság döntőjének is otthont adó Rio de Janeiró-i Maracana Stadion körül a június 12-én kezdődő és július 13-án záruló csúcsesemény teljes ideje alatt.
Az önkormányzatok a veszélyhelyzeti (vis maior) alapból szúnyogirtásra is kaphatnak támogatást a jövőben - az egyebek mellett ezzel is kiegészített 2011-ben született kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A portál úgy tudja, a Közbeszerzési Döntőbizottság azért döntött így, mert a kiírásban nem szerepelt dízelüzemű, csak az akkumulátoros segédmeghajtás, ami versenykorlátozó tényező.
Továbbra sem szûnik az eladói nyomás az amerikai börzéken igaz, a tegnapi kereskedéshez képest valamelyest csillapodtak a kedélyek. A JP Morgan várttól elmaradó negyedéves számaira újabb eladók...
A kormánynak két hónapon belül új rendeletben kell szabályoznia az energiaárakat - olvasható a legfelsőbb jogi intézmény közleményében. A döntés a 2012 augusztus és 2013 augusztus közti időszakra...
Ugyan sokáig úgy tűnt, hogy Szigetvári Viktor ülhet Bajnai Gordon helyére, az Együtt-PM-ből származó forrásaink szerint szombat délután már egyáltalán nem biztos, hogy Szigetvári lesz a befutó. Úgy tudjuk, hogy az elmúlt napokban jelentősen nőttek Szelényi Zsuzsa esélyei.
A személyek szabad mozgása az Európai Unió egyik alappillére, de a szabad mozgás önmagában senkit sem jogosít fel a tagállamok társadalombiztosítási rendszerei közötti szabad vándorlásra - mondta.
Minden eddiginél több, 49 érmet, köztük 18 aranyat kaptak idén magyar borászatok az egyik legrangosabb nemzetközi borversenyen, a bordeaux-i Challenge du Vin-en.
Ferenc pápa pénteken bocsánatot kért a pedofil papok által elkövetett bűncselekmények áldozataitól; ez volt a katolikus egyházfő eddigi legélesebb hangú nyilatkozata, amelyet a római katolikus egyházat érintő gyermekmolesztálási botrány kapcsán tett.
Az Együtt-PM pártszövetség vezetője javításban, jó szereplésben bízik a májusi európai parlamenti választáson, amely szavai szerint egy igazságosabb választási rendszerben zajlik.