Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconira váró közmunka könnyen házi őrizetté módosulhat, ha a volt olasz kormányfő támadja a bíróságokat és ügyészségeket - tudta meg pénteken az olasz sajtó.
Lengyelországnak intenzívebbé kellene tennie együttműködését az Egyesült Államokkal a "növekvő orosz fenyegetés" miatt, és lengyel földön amerikai katonáknak kellene állomásozniuk - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski.
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szervezet vizet "vetett be" az iraki hadsereg ellen: megszállta az Eufrátesz egyik duzzasztógátját, elzárta a zsilipeket, hogy a feltorlódó víz elöntse a térséget, az áradás pedig megakadályozza, vagy legalábbis lelassítsa az iraki hadsereg előrenyomulását.
Az egyház szerint megsértették a vallásos emberek érzületét a pucérkodással. A modell azt mondja: isten jelet küldött volna, ha ellenére van a dolog. És mindannyian meztelenül jövünk a világra.
Szabó István munkáiból rendeznek retrospektív bemutatót a roueni filmfesztiválon, amelynek versenyprogramjában Szász János A nagy füzet című filmje is szerepel - közölte pénteken az MTI-vel a Magyar Nemzeti Filmalap.
Oroszország garantálja, hogy teljesíti külföldi vásárlóival szembeni gázszállítási kötelezettségeit - jelentette be az orosz államfő pénteken, hozzátéve, hogy Moszkva nem kívánja leállítani a gázkivitelt Ukrajnának.
Az MSZP összegyűjtötte az európai parlamenti választáson való induláshoz szükséges húszezer aláírást – közölte Gúr Roland, a szocialista párt EP-listájának harmadik helyezettje.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elvárja, hogy a román kormány lépjen ki az Európai Unió (EU) bíróságán folyó perből, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék a kezdeményezők elérni.
Az amerikai kormány pénteken arra figyelmeztetett, hogy hackerek a Heartbleed nevű biztonsági rés segítségével megpróbálhatják célzott támadásokkal felmérni a számítógépes hálózatok sebezhetőségét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,01 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 17 965,25 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a tervezettnél korábban helyszíni megfigyelőt küld a 2016-os nyári játékok helyszínére, Rio de Janeiróba, az intézkedéstől pedig azt várja, hogy felgyorsuljanak az előkészületek és ne legyen több csúszás az építkezéseknél.
Nagy érdeklődés mellett zajlik az egész nap tartó Versmaraton a budapesti Thália Színház Mikroszínpadán, ahol mintegy 70 kortárs költő olvassa fel verseit a költészet napján, József Attila születésének évfordulóján.
Örömmel tájékoztatunk, hogy megnyitotta legújabb és legszebb üzletét a spanyol Massimo Dutti divatmárka. A Massimo Dutti új üzlete a WestEnd első emeletén, a Millennium udvar 213. szám alatt található. A 600 m2-es üzlet a bevásárlóközpontok között egyedül a WestEnd City Centerben található meg. Első üzletüket közel 2 évvel ezelőtt nyitották meg a belvárosban. Jó vásárlást kívánunk! További…
Évről évre nő a tudatos vásárlók aránya, egyre többen viszik vissza a lejár szavatosságú gyógyszereket a gyógyszertárakba. A szemétbe dobott gyógyszerek a lefolyóba, a természetes vizekbe, az ivóvízhálózatba kerülhetnek, vagy éppen illetéktelen kezekbe, s mérgezést, egészségkárosodást okozhatnak.
Ellentmondásos beszámolót közölt az MTI orosz hírügynökségi forrásokra hivatkozva. Moszkva egyrészt garantálja, hogy teljesíti külföldi vásárlóival kapcsolatos kötelezettségeit, de ezzel szemben a...
Az elmúlt évek speciális szériái után már fel sem kapjuk a fejünket arra, hogy a Pekingi Autószalon alkalmából újabb különleges Bugattiról hullik le a lepel, pedig a korosodó szuperautó Bleck Bess névre hallgató különkiadása megérdemli a figyelmet.
Továbbra sem szűnik az eladói nyomás az amerikai börzéken igaz, a tegnapi kereskedéshez képest valamelyest csillapodtak a kedélyek. A JP Morgan várttól elmaradó negyedéves számaira újabb eladók...
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek meggyőződése, hogy Ukrajna idővel visszakapja a fennhatóságát az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget felett. Erről a kormányfő pénteken beszélt egy televíziós interjúban.
Április 20-án kezdetét veszi a Pekingi Autószalon, így nem csoda, hogy az újdonságokkal kapcsolatos információk hada lát napvilágot akár hivatalos, akár nem hivatalos forrásból érkezve. Noha a Hyundai részéről még nem kaptunk gyári anyagot az új crossoverrel kapcsolatban, az ix25 első fotói azonban már árulkodnak a jövevényről.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek meggyőződése, hogy Ukrajna idővel visszakapja a fennhatóságát az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget felett.
Átszervezi tevékenységét a Douwe Egberts Hungary Zrt., a vállalat szándéka szerint az év végéig bezárja budapesti gyárát, a folyamat 184 dolgozót érint - jelentette be a vállalat pénteken.
A SportKlub műsorvezetője, Hetthéssy Zoltán és állandó vendége, Bárdos András különleges interjúalanyt fogadtak csütörtökön éjjel a Dodzsem stúdiójában: Stephane Vande Veldét, az elismert belga újságírót, aki az Újpest miatt érkezett Magyarországra.
Az elmúlt időszak meglepően robusztus aktivitási mutatói alapján jelentősen javították közép-európai növekedési előrejelzésüket az egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői. A JP Morgan szakemberei az első negyedéves magyar GDP-előrejelzést 0,8 százalékponttal emelték, az éves prognózist pedig 2,1 százalékról 2,4 százalékra.