Rosszindulatú daganatot fedeztek fel Balzsay Károly szervezetében. A 2013-ban visszavonult, korábbi profi világbajnok bokszoló úgy áll hozzá a betegséghez, mintha egy VB-címmeccsre készülne fel.
A lakóépületek felújításának finanszírozására a szén-dioxid-kvótabevételek mellett az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi terve is lehetőséget biztosít, a tervek szerint a következő időszakban az eddigi gyakorlattól eltérően a lakáscélú beruházások tágabb köre válik támogathatóvá - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére.
Kína két mentőhajót indított útnak a Dél-kínai-tengeren abba a térségbe, amelyben a feltételezések szerint tengerbe zuhant a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing 777-200-as típusú gépe, fedélzetén 154 kínai utassal.
Az M4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomása is esélyes a Közlekedés kategóriában a Busz és vasúti megállók kategória fődíjának elnyerésére az Architizer.com A+ Popular Choice Awards...
Azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltást kapott a debreceni Vindisch Ferenc a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottságától a Vasas elleni, egy héttel ezelőtti találkozón történetek miatt.
Oroszország kizárását kezdeményezte az idei világbajnokságról az ukrajnai intervenció miatt pénteken a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) két amerikai szenátor.
Gyors, könnyű desszert rikottával, bogyós gyümölcsökkel. Előkészítési idő: 5 perc Sütési idő: 20 perc Hozzávalók egy jó nagy tálnyihoz: fél kiló rikotta 3 tojás 10 deka liszt 5 deka bogyós gyümölcs 2 jó nagy evőkanál méz + az asztalra a tálaláshoz 1 kávéskanál (bioboltokban kapható) vaníliapor 2 evőkanál olívaolaj, porcukor és esetleg szeletelt banán a díszítéshez 1. Egy tálban…
A női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében az endometriózis nevű, gyakran nagy fájdalommal járó, ismeretlen eredetű betegség áll - mondta el az MTI-nek Fülöp István szülész-nőgyógyász, a Róbert Károly Magánklinika meddőségi centrumának vezetője, az Endomárcius elnevezésű rendezvény szakértője.
Még három hétig, március 29-éig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napján nem tartózkodnak Magyarországon. Eddig 12 842-en jelentkeztek.
A vietnami Tho Chu sziget közelében vélhetőleg a tengerbe zuhant a malajziai légitársaság fél napja eltűnt utasszállító repülőgépe, fedélzetén 227 utassal és 12 tagú személyzettel. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a 2010 óta történt súlyos légi katasztrófákról:
A gazdasági válságból megerősödve került ki a Nagoya Kft., amely EU-s támogatással fejlesztette telephelyét, és 17 új munkahelyet teremtett. A targoncák javításával foglalkozó társaság a folyamatos innovációk révén tudott a piacon maradni.
Az egyik esetben a II. kerületi Ferenchegyi úton rabolt egy fegyveres március 8-án hajnalban - közölte a rendőrség. A másik rablás Zuglóban történt, amelyről videó is készült.
Levette a napirendről Hollandia és Belgium leminősítését a Moody's. Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Hollandia és Belgium államadós-osztályzatainak kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban a két eurógazdaság közfinanszírozási helyzetének stabilizálódásával és az általános euróövezeti kockázatok enyhülésével indokolva a lépést.
Az apagyi balesetben ketten vesztették életüket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombat délelőtt az MTI-vel.
Két autó összeütközött Budapesten, a XI. kerületben a Fehérvári út és az Andor utca kereszteződésében szombat délelőtt, ezért pótlóbuszok járnak a 18-as, a 41-es és a 47-es villamos helyett Újbuda-központ és Albertfalva, kitérő között.
Lemossák a hidakat, kitakarítják a lakótelepeket, a szeméttárolók környékét. A strandokon is kezdődik a munka, több 10 millió forintot költenek a májusi nyitásig
Nincs megállás: folytatódik a tőkekivonása a fejlődő részvény- és kötvényalapokból - derül ki az EPFR legfrissebb statisztikáiból. Ezek szerint ugyanis a március 5-én zárult héten 1,5 milliárd dollár...
Írásbeli megrovást kapott ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, a tavaly november 3-i Horthy-szobor avatáson történtek miatt. Emellett háromezer forintos perköltséget is kell fizetnie. Az ítélet nem jogerős. Hegedűs fellebbez.