Az Állami Adósságkezelő Központ Zrt. kezelésében lévő Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRAA) vagyona az év végére mindössze 0.2 milliárd forintra zsugorodott össze, ami különféle eszközökben áll, írja a napi.hu.
Minden lehetséges fronton erősítette pozícióját 2013-ban a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: a lakáshitelek 33%-át ők folyósították tavaly a teljes hitelintézeti piacon, az újonnan értékesített számlák...
Ennyi készpénz még nem volt a magyaroknál, mint tavaly év végén - két év alatt több százmilliárd forintot is legalizálhatnak a Stabilitás Megtakarítási Számlákon - fejenként 2,9 millió a magyar GDP - többet vásároltunk januárban, mint egy éve - Nézze meg itt >>
A III. negyedévhez képest 11 százalékkal kevesebb, 1426 fogyasztói kérelem érkezett az immár az MNB-be olvasztott felügyeletre – adta hírül a legfrissebb statisztikákat a jegybank. A bankokra kevesebben panaszkodnak, a pénzügyi vállalkozásokra többen. A kedvenc téma a hitel; kevés ügy végződik bírsággal.
LeBron James hétfői 61 pontos egyéni csúcsa után csak 22 pontig jutott, csapata, a címvédő Miami Heat pedig kikapott Houstonban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.
A szezon végén elhagyja az FC Barcelonát Carles Puyol, az együttes világ- és Európa-bajnok futballistája, aki 1999 óta szolgálja hűségesen a klubot. A Barcelona az alábbi videóval köszönte meg a csillag 19 évnyi szolgálatait.
Az áprilisi országgyűlési választás előzetes végeredményére hat napot kell majd várnunk, mert a külföldön, illetve lakóhelyén kívül szavazók voksait csak a választást követő szombatra tudják összesíteni. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke azt mondta az Inforádiónak, hogy az embereknek az egyfordulós szavazás kényelmesebb lesz, a választási szervezeteknek viszont jóval több munkát…
A KSH ma közzétett adatai alapján tavaly a kivitel értéke 81,7 milliárd euró (24 244 milliárd forint), a behozatalé 74,7 milliárd euró (22 154 milliárd forint) volt, így a külkereskedelmi mérleg aktívuma 7 milliárd eurót (2090 milliárd forintot) tett ki, ami 354 millió euróval (168 milliárd forinttal) haladta meg a 2012. évit.
Rontott a Magyar Telekom ajánlásán és célárán a Deutsche Bank, mivel a magyar távközlési cég kilátásai továbbra sem jók. Az elemzőház szerint a Magyar Telekom jövőre sem fizet majd osztalékot. ...
Senkit nem érdekel az egykori Szabad Demokraták Szövetsége politikusai közül, hogy mi lesz a liberálisok által felhalmozott több száz milliós adósság sorsa.
Az Adidas ma reggel publikálta negyedik negyedéves eredményét. Az árbevétel 3,48 milliárd euró lett, 2%-kal jobb, mint a várakozás. A bruttó eredményhányad a várakozásoknak megfelelően 47,5% lett.
A pénzügyi szolgáltatójukkal jogi vitába kerülő autóhiteles ügyfelek problémájukat leggyorsabban a finanszírozó társasághoz beadott panaszbeadvánnyal rendezhetik. Nem kielégítő szolgáltatói válasz esetén bíróság jogosult dönteni a felek közti szerződés jogszerűségéről vagy akár – újabb perben – az elszámolás részleteiről.
A lakosság nagy része nem bankban, hanem inkább készpénzben tartja megtakarításait. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint tavaly év végén 2559,7 milliárd forintnyi készpénzt tartott a lakosság, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, írja a Világgazdaság.
A városi közösségi közlekedés aktuális kérdéseiről írt levelet Fónagy Jánosnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkárának a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). Többek között az állami finanszírozás jövője, a munkahelyek megtartása volt az egyeztetések fő kérdése.
Ausztrália kormánya szerdán bejelentette, hogy kész ideiglenes menedéket nyújtani a válsághelyzetben lévő Ukrajnából érkezőknek, de később vissza kell térniük hazájukba.
Negyedéves alapon 0,3 százalékkal bővült az euróövezet, míg az Európai Unió 0,4 százalékkal - derült ki az Eurostat 2013. negyedik negyedévére vonatkozó felülvizsgált adataiból. A számok nem...
Egyelőre csak elvétve foglalkozik a mérvadó világsajtó az egy hónap múlva esedékes magyar választásokkal, többnyire csupán utalások vannak rá, s általában azzal a megjegyzéssel, hogy azokon a jelenlegi kormánypárt valószínűleg megtartja a hatalmat.
Az E.ON további hazai földgáz-érdekeltségeit is értékesítheti az állami MVM számára, értesült az Index. A portál információi szerint a két társaság ma szándéknyilatkozatot írt alá a kérdésben. A...
A hazai lakáshitelek harmadát tavaly egy lakástakarék, a Fundamenta folyósította - derült ki a társaság tájékoztatóján. Minden forint lakástakarékra költött állami támogatás 5 forintot hoz a lakáspiacra - építésre vagy felújításra.
Annak ellenére, hogy a meghatározó fejlett országok részvényindexei jól teljesítettek februárban, a BUX több mint 6 százalékot esett. A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők rövid távon...
Miskolczi Julianna aranyérmet nyert női légpuskában, míg Sike József - a csapat győzelme után - bronzérmes lett a férfi futócéllövők 30+30-as számában a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokság szerdai zárónapján.
Czink Melinda búcsúzott a 6 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női egyes selejtezőjének második fordulójában, így nem jutott főtáblára.
A versenyképes gazdaság a vállalatok, vállalkozások versenyképességén alapul, amihez nélkülözhetetlen a korszerű szakképzés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a SkillsHungary verseny nemzeti döntőjén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Az euróövezetre vonatkozó februári összetett beszerzésimenedzser-index (BMI) 53,3 pontra emelkedett a januári 52,9 pontról - tette közzé szerdán legfrissebb adatait a Markit Economics piackutató intézet.
A lengyel államfő és a miniszterelnök egyaránt visszautasította és cáfolta Vlagyimir Putyin orosz elnök vádjait, amelyek szerint a kijevi Majdan "fegyveres támadóit" külföldön, egyebek között Lengyelországban és Litvániában, illetve részben magában Ukrajnában képezték ki.
Az E.ON további hazai földgáz-érdekeltségeit is értékesítheti az állami MVM számára, értesült az Index. A portál információi szerint a két társaság ma szándéknyilatkozatot írt alá a kérdésben. A...