A hétvégén Budapesten tartotta ülését az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnöksége, az eseményen a magyarok a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének lehetőségeiről is egyeztettek a testület vezetőivel.
Oroszország eleget tesz a katonák számát korlátozó nemzetközi megállapodásoknak Ukrajna határánál - szögezte le vasárnap Anatolij Antonov orosz védelmi miniszterhelyettes.
Budapest–Cegléd – Az ároktői rablógyilkosbandához hasonló család tagjait fogta el a Pest megyei rendőrség. K. Bencét (28) és P. Richárdot (22) egyelőre egy nagykőrösi gyilkossággal gyanúsítják, de valószínűleg más gaztetteket is elkövethettek.
Aki meg akar szabadulni a „nemzeti cinizmus” rendszerétől, annak az április 6-ai országgyűlési választáson a zöld pártra kell voksolnia, hogy az hiteles ellenzéke lehessen a kormánynak - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke vasárnap délután egy váci kávéházban tartott sajtótájékoztatón.
Budapest – Illés Fanni (21) paralimpikont választották meg a legszebb kerekes székes lánynak a Miss Colours nemzetközi szépségversenyen. A nyolcfős döntőbe 3 magyar, két román, egy ukrán, egy bosnyák és egy bolíviai hölgy került.
1989. március 23. csütörtök: Mihail Gorbacsov külpolitikai szakértője szerint jelenleg nincs napirenden Magyarország vagy a Varsói Szerződés más tagországának semlegessége. Munkalátogatásra Moszkvába utazott Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. Kíséretében van Major László, a Központi Bizottság Irodájának vezetője és Thürmer Gyula, a főtitkár külügyi tanácsadója. Alekszandr…
Nincs értelme atomerőmű építéséről beszélni a Krímben, ott inkább gázolaj üzemű erőműveket kell létrehozni, illetve bővíteni a napenergia-, illetve a szélenergia-termelést.
Az Együtt-PM szerint növekedésellenes az a tíz pont, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök az új szerkezetű gazdaság kiépítéséhez szükséges lépéseket foglalta össze. A Fidesz azt közölte: programjuk következetes, eszerint folytatják a munkahelyteremtést, a családok és a munkavállalók terheinek a csökkentését, az adó- és a rezsicsökkentést, a magyar gazdaság, a vállalkozások és a vidék további…
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 11 (tizenegy) 18 (tizennyolc) 24 (huszonnégy) 27 (hustonhét) 34 (harmincnégy) 41 (negyvenegy)
Az észt labdarúgó bajnokságban szereplő Nomme Kalju csapata igen egyedi gólörömmel tette emlékezetessé Vakui Hidetosi találatát az FC Flore elleni tallinni derbin.
A Velvet úgy tudja, szombat éjjel kapott színinfarktust a 84 éves színész, akit a a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe szállítottak. Psota Irén a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. (Velvet)
Hétfőtől a rubel is hivatalos fizetőeszköz a Krímben, de valószínűleg nem lesz zökkenőmentes az átállás. Legalább is erre lehet most következtetni. A szállodákban és az éttermekben már rubelben lehet fizetni, a boltosok viszont még nem tudják, hogy mi mennyibe fog kerülni holnaptól.
Valószínűleg nem lesz zökkenőmentes az átállás a Krímben a rubelfizetésre hrivnyáról. Legalább is erre lehet következtetni az átállás előtt egy nappal az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója alapján.
Kuala Lumpur — Újabb rejtély szegélyezi a 17 napja eltűnt utasszállító körüli misztikumot. Zaharie Shah (53), az MH370-es járat kapitánya indulás előtt telefonon beszélt egy nővel, akit nem lehetett azonosítani.
New York – Szörnyű titokra derült fény alig egy héttel L'Wren Scott (†49) öngyilkossága után. A modellből lett divattervező két évvel ezelőtt Mick Jagger (70) tudta nélkül vett fel 273 millió forintnak megfelelő jelzáloghitelt arra a New York-i luxuslakásra, amelyet Jaggertől kapott ajándékba.
A magyar kormány számára minden magyar fontos a múltban, a jelenben és a jövőben is, éljen bárhol is a világon - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Szabadkán, ahol a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) zarándoklatán vett részt.
Levélben biztosította támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét és pártját Helmut Kohl egykori német kancellár a két hét múlva tartandó országgyűlési választás alkalmából - tájékoztatta a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-t.
A motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset vasárnap történt a budapesti Könyves Kálmán körúton, a villamos sem járt egy ideig. (Fotók: Mihádák Zoltán/MTI)
Budapest – Lassan fel kellene hagyniuk a csipegetéssel a ValóVilla lakóinak. Alig lépték át a játék felét, de máris olyan sok pluszkilót szedtek magukra, hogy amennyiben így folytatják, gurulni fognak a finálénál.
Pályája során számos társulatban dolgozott Haumann Péter színművész, de vegyes érzései vannak a társulati munkával kapcsolatban. A Nemzet Színésze erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Németországban a lakosság többsége szerint elfogadható, hogy Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Gubik Petra (23) régi álma látszik megvalósulni, ugyanis felkérték egy ruhamárka arcának és segédtervezőjének. A Sugarloaf zenekar énekesnője a gimnáziumban kacérkodott a gondolattal, hogy divattervezőnek álljon, azonban akkor nem teljesült be a vágya.
Elhunyt a "spanyol demokrácia egyik atyjának" tartott Adolfo Suárez, aki az ország első demokratikus úton hatalomra jutott kormányfője volt a Franco-rezsim után
Flashmobbal tiltakoztak civilek a német megszállás áldozatainak tervezett emlékműve ellen az "Eleven emlékmű - az én történelmem" Facebook-csoport szervezésében vasárnap a szobor tervezett helyszínén Budapesten, a Szabadság téren.
Levélben biztosította támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnököt és pártját Helmut Kohl egykori német kancellár a két hét múlva tartandó országgyűlési választás alkalmából.
Három ember megsérült az M3-as autópályán vasárnap délután, amikor egy ukrán rendszámú személyautó a szalagkorlátnak csapódott, majd az árokba hajtott - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézi Nagy-Britanniát az EU-munkavállalók szociális juttatásainak szigorításai miatt - írta brüsszeli forrásaira hivatkozva a The Sunday Telegraph.
A hétvégén Budapesten tartotta ülését az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnöksége, az eseményen a magyarok a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének lehetőségeiről is egyeztettek a testület vezetőivel.
A felújított dömösi hajóállomást az új lehetőségek szimbólumának nevezte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a létesítmény szombati átadásán.
Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere történelmi mérföldkőhöz érkezett szombaton: ezredik meccsén ült az ágyúsok kispadján a Chelsea elleni bajnokin!