Eljárásjogi okok miatt jogerősen elutasította a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületnek a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. kölcsön- és hitelszerződéseihez kapcsolódó általános szerződési feltételek (ászf) egyes pontjait támadó keresetét szerdán a Szegedi Ítélőtábla.
Péntektől bruttó két forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 390,6, a...
Vadai Ágnesék szerint az EBESZ Magyarországon tartózkodó megfigyelői előzetes jelentésükben súlyos aggályoknak adtak hangot. A DK több helyről úgy értesült, hogy közmunkásokat próbálnak zsarolni, hogy mindenképp szavazzanak a Fideszre - állítják a párt politikusai.
A szerdai rövidprogramot követően a német Aliona Savchenko, Robin Szolkowy duó áll az élen a párosok között a Szaitamában megkezdődött műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.
Megszüntette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt az eljárást, amelyet a tavaly november 24-én tartott fóti időközi polgármester-és képviselőválasztással összefüggésben indított a választás rendje elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt.
A kormányfő szerint a kormány szabályozni, ösztönözni, befolyásolni tudja a gazdaságot, de működtetni kizárólag a vállalatok tudják. Orbán Viktor a Waberer's International Zrt. 500 új nyerges vontatójának átadásán szerdán arról beszélt a cég soroksári telephelyén, hogy a sikerekhez közös munka szükséges.
A megcélzott ársáv közepén, 22,5 dolláron keltek el a népszerű okostelefonos játék fejlesztője, a King Digital Entertainment részvényei az elsődleges részvénykibocsátás során. A kereskedés szerdán...
Egy amerikai sportblog remek videót tett közzé, amelynek alapvetően sportértéke nincs, de mégis sporthoz kapcsolódik. A felvételen egy pár asztaliteniszezik, macskájuk, Oreo pedig aktívan részt vesz a játékban.
Sean Combs lehet a celebvilág egyik legnagyobb névváltoztatója. A rapper Puff Daddy-ként indult, majd P. Diddy lett, de most visszatér a gyökerekhez és régi nevéhez is.
Hadat üzent az egyiptomi idegenforgalmi szektorban gyakori nemi erőszakért felelősök ellen Hisám Zaazu, a szaktárca minisztere, s két szállodát Sarm es-Sejkben már be is záratott - írja szerdán internetes oldalán az as-Surúk című független napilap.
A Várkert Bazár megújult épületegyüttesét április 3-án, nyilvános avatóünnepség keretében adják át a közönségnek, majd ezt követően április 6-ig tartó programsorozattal ünneplik a kétszáz éve...
Technikai probléma miatt berobbant a benzolgyártás melléktermékeként keletkező kamragáz szerda délelőtt a Dunaferr Zrt. kokszoló üzemében, személyi sérülés nem történt - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Műegyetem az országban legrégebb óta végez utánkövetéses vizsgálatot a végzettek körében. Amióta a Műegyetem ezt a TÁMOP támogatásával teszi, egy központilag kidolgozott kutatási módszertan szerint készülnek a felmérések, áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben.
Emeli bruttó 2-2 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Az idén március 30-án, vasárnap hajnalban 2 óráról 3-ra állítjuk óráinkat. Magyarországon - az Európai Unió gyakorlatához igazodva - március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. A több évtizede bevezetett gyakorlattal hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente.
Átadták a Szent Erzsébet Kórházkápolnát szerdán a főváros X. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben, az ünnepségen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter, bíboros.
A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a baloldali összefogásnak nem sikerült a mezőgazdasági termelőket érintő új ötlettel előállnia, hanem a jelenlegi kormány programjával kampányol. Ezt a minisztérium szerdán közölte az MTI-vel.
Itt Európában talán ritkábban hallunk az Egyesült Államokban igencsak nagy népszerűségnek örvendő Hennessey tuningcégről, aki nem is olyan régen készített egy saját autót, mellyel több sebességi rekordot is felállítottak.
Ötven éves a Škoda 1000 MB. Az alsó-középkategóriás modell az akkori Octavia utódjaként 1964. március 21-én mutatkozott be. Az első farmotoros, hátsókerék-hajtású és önhordó karosszériás modellként az 1000 MB mérföldkő volt a márka közel 119 éves történetében. A tágas, négyajtós modellt kora egyik legjobb autójaként tartották számon az egyliteres kategóriában, amely kényelme, teljesítménye és…
A Szombathelyről a békemenetre induló buszokra a Fidesz-irodában is szervezik a jelentkezőket – ez derül ki abból a két hangfelvételből, amit egy névtelenségbe burkolózó olvasó küldött el a nyugat.hu-nak. A Békemenet maximálisan kormánypárti arcai (például Bayer Zsolt, Bencsik András, Fricz … Folytatás
A házelnök a 11 település 14500 lakosát ellátó intézmény átadásán kiemelte: az eltelt négy év közös munkájának egyik sikere a csengeri szakorvosi centrum létrehozása.
Oroszország magára maradt, miközben az Európai Unió és a NATO tagjai egységet mutatnak - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőinek szerdai brüsszeli csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
Módosultak a kötelező jótállás szabályai, az új előírások egyebek mellett vonatkoznak a jótállási jegyekre, amelyeket ezentúl nem lehet elhalványuló szöveggel átadni a vásárlónak, és differenciáltabbá válik az épületszerkezeteknél az egységes, 3 éves jótállás is.
Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat és 150 millió forintért a zsennyei alkotóházat - jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a szigligeti alkotóházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.