A politológus egy Facebook-posztban lediktátorozta Kádár Jánost, Magyarország volt diktátorát. Tényleg minden elismerésem Török Gáboré, mert kicsit mintha elhalványulni látszana a tudat, hogy azért Kádár János mégiscsak egy diktátor volt, aki személyesen felelős több ember haláláért. Mondjuk előre sajnálom a … Folytatás
Másodperceken múlt, hogy a houstoni munkást utolérjék a lángok, lezuhanjon vagy ráessen az égő házfal egy része. Csodával határos módon menekült meg többször egymás után.
Megszüntette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) azt az eljárást, amelyet a tavaly november 24-én tartott fóti időközi polgármester-és képviselőválasztással összefüggésben indított a választás rendje elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt - tájékoztatta a főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Pénteken adják át a 4-es metrót, és ez ugyan tompította a megállók környékén az ingatlanárak csökkenését, de egyelőre még nem tapasztalható árnövekedés. A hatás számszerűsíthetőséget nehezíti, hogy a lakáspiacon év eleje óta eleve fellendülés tapasztalható, valamint a 4-es metrót a piac már korábban beárazta. Persze nem csak az új közlekedési, utazási lehetőségek fontosak, hanem a térrendezés is.
A jövőre esedékes 30. születésnapra az Offenzíva című anyaggal hangol a csapat, amely szombaton mutatja be a lemezt a fővárosi Barba Negra Music Clubban.
Az Air France Sanghajból Párizsba tartó óriásgépe szerdára virradó éjjel kerülni volt kénytelen, de a korábbi hírekkel ellentétben nem egy orosz hadgyakorlat, hanem egy űrhajó miatt.
Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjának (EHP) kerete 750 millió euróról 1 milliárdra bővült, és az igények szerint tovább is bővíthető - jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.
Egy kosárlabdás szaklap a legszexisebb európai kosárlabdázónőnek is megválasztotta már Milica Dabovicsot, a szerb válogatott 32 éves kiválóságát. A gyönyörű sportolónő bájait a férfimagazinok sem hagyták figyelmen kívül.
Az Új Széchenyi Terv 658 millió forintos támogatásával, 1,5 milliárd forint összegű kutatás-fejlesztési (k+f) beruházást valósít meg Kecskeméten a gépipari és elektronikai rendszereket gyártó a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. - közölte Nagy Zoltán ügyvezető igazgató szerdán, a kecskeméti gyárban tartott sajtótájékoztatón.
Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter és Nátrán Roland az állami tulajdonban lévő Eximbank (EXIM) vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá 18 hazai kereskedelmi bankkal, hogy a magyar...
Hamarosan új szabályok vonatkoznak az európai pénzügyi közvetítőkre. Csütörtöki biztosítási konferenciánk előadójával, Kádár Annával arról beszélgettünk, milyen változásokat hozhat az IMD II néven...
Véget ért a hat hete kezdődött országos influenzajárvány, mivel az országosan regisztrált betegszám a múlt héten a járványküszöb alá csökkent, de az ország egyes területein még terjed a betegség.
A pszichiátrián kötött ki egy kanadai férfi, miután ismeretleneknek pénzt osztogatott. A családapa csak segíteni akart, ám a hatóságok azt gondolják, elmebeteg.
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button szerint amióta Ron Dennis újra mélyebben belevetette magát a Forma-1-es csapat életébe, nagyobb fegyelem uralkodik az istállónál. Tovább »
Nézd meg nálunk Shakira dögös, csodás, imádjuk és még hosszasan sorolhatnánk, milyen jelzők jutnak eszünkbe az új klipjéről, amely az Empire című dalához készült. Szóval ezt látnod kell!
Magyarország visszaszerezte a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök kalandos történetnek nevezte a visszaszerzést. Az ezt célzó tárgyalásoknak két "főszereplője" volt, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Véget ért a hat hete kezdődött országos influenzajárvány, mivel az országosan regisztrált betegszám a múlt héten a járványküszöb alá csökkent, de az ország egyes területein még terjed a betegség - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal.
Az AS Roma labdarúgóklubja szerdán bemutatta új stadionjának terveit, ezek alapján a létesítmény 52 500 néző befogadására lesz alkalmas, de nagyobb meccsekre 60 ezresre lehet majd bővíteni.