Elkészült a Lego-csoport új üzeme Nyíregyházán, melyet ma adnak át. Az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond. A dán cég már eddig is 1300 embernek adott munkát a nyírségi megyeszékhelyen, ez a szám most tovább bővül, írja a napi.hu.
Tüntetők százai vonultak Malajzia pekingi nagykövetségéhez, követelve a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt gépével kapcsolatos pontos tájékoztatást - jelentette a kínai média kedden.
Teket Melinda, a baloldali összefogás bajai képviselőjelöltje felszólította a bajai polgármestert, hogy a városnak fizesse vissza az elautózott pénzt, a Fidesz pedig léptesse vissza a jelöltségtől Zsigót.
A világelső Rafael Nadal mindössze egy játékot vesztett az üzbég Gyenyisz Isztomin ellen a miami keménypályás tenisztorna férfi versenyének harmadik fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
A Siemens bejelentette, hogy 264 millió dollár értékben hajt végre befektetéseket Nagy-Britanniában annak érdekében, hogy növelje szélturbina kapacitásait. A mostani beruházással a Siemens körülbelül 1000 új munkahelyet fog teremteni.
"Ő most demens, én meg deviáns. Ő vallásos, én nem. Még a politikában sem értünk egyet, de el sem tudom képzelni az életem nélküle, és szerintem ő is valahogy így gondolhat rám."
Jó kis diétás zöldség 15 perc alatt. 255 kalória, 21 g szénhidrát, 17 g zsír, 9 g fehérje Elkészítési idő: 15 perc Hozzávalók (2 főre): • 30 deka rukola • 15 deka borsó • kalamata olívabogyó • parmezán sajt • 2 gerezd fokhagyma • fél deci olívaolaj • 1 evőkanál fehérborecet • bors 1. A borsót főzd 5 percig sós vízben. 2. A rukolát oszd el a tányérokon, szórd meg a borsóval és…
Pénteken, azaz 2014. március 28-én reggel 9 órakor átadják a tíz azaz 10 éve készülő Négyes Metrót. Ezt maga Tarlós István jelentette be. Több kilométeres svédasztalt és egy Miniszterelnököt jósolok a jeles eseményre. (MTI)
Ebben állapodott meg Ukrajna és Oroszország. Az ukrán hadügyminiszter sikernek könyvelte el a fegyverek kimentését, mert így megőrizhetik az ukrán haditengerészet fegyverzetét és haditechnikáját, ami hozzájárul Ukrajna védelmi képességeinek növeléséhez. (MTI)
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteken közösen adja át a 4-es metrót, amelyet az utasok vasárnap üzemzárásig ingyen vehetnek majd igénybe.
Mert beléd kötnek, aztán megvernek a Fogaskerekűn, ha cikket írtál róluk. Aztán az interneten is hazugságokat terjesztenek rólad. Évával legalábbis ez történt.
A mennyiségi lazítás továbbra sem zárható ki az Európai Központi Bank eszköztárából - mondta az éppen konzervatívabb monetáris politika mellett kardoskodó német jegybank elnöke, Jens Weidmann. A...
Két napig tartó csaknem mozdulatlanság után előbb a csak minimálisan süllyedő német Ifo-index, majd a német jegybankelnök szavai okoztak hangulatjavulást a régiós devizáknál, ami a forintnál is enyhe...
Akár 400 milliárd forint értékű kártérítési per is indulhat a Mol és a horvát kormány között - írja a Vecernji List nevű horvát lap. A Mol szerint ugyanis az INA nem teljesítette a 2009-ben kötött privatizációs feltételeket.
Iszak Eszti nehezen szánja el magát, hogy elmenjen fogorvoshoz. A VIVA TV műsorvezetője gyerekkora óta retteg a fogdokiktól, ám tisztában van a baj megelőzésének fontosságával.
A nők gyakorta problémáznak amiatt, hogy nem tudják, mi jár a párjuk fejében. Ha pedig a szexről van szó, még jobban el vannak veszve. A legtöbben azt hiszik, hogy a férfiak a legintimebb helyzetekben is azt figyelik, van-e a kedvesükön narancsbőr, vagy felszedett-e néhány kilót. Pedig a valóság ettől nem is állhatna távolabb.
Kutatási eredmények azt mutatják, hogy a szakképzett pályakezdők elhelyezkedési esélyeit leginkább az javítja, ha olyan szakmát tanultak, amely megfelel érdeklődési körüknek, és amivel később is...
Hozzávalók: 1 kg hal vegyesen (kárász, keszeg, törpeharcsa, ponty) 2 fej vöröshagyma olaj 3 szál répa 1 szál fehérrépa 5 darab kisebb burgonya őrölt pirospaprika 2 darab halászlékocka tarhonya só
A leadott ajánlóívek haladéktalan megvizsgálására szólította fel a választási szerveket az ötpárti ellenzéki szövetség. Ezt kedden közleményben tudatták.