Visszakerültek Tamásiba az óbudai Goldberger Textilipari Gyűjteményből az egyik legtovább működő hazai textilmanufaktúra, a Rittinger-féle tutyikészítő műhely gépei; az ipartörténeti érdekességeket a városban később kiállítják.
Több mint száz - többségükben koreai - mártír boldoggá avatására készül a pápa - olvasható a Vatikáni Rádió honlapján és a szombati hírügynökségi jelentésekben
Növekvő forgalom mellett sem tudta elérni pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX az egy héttel korábbi záró értéket, a mutató egész héten a szűk sávban mozgott.
A daganatos betegségekről számtalan tévhit kering a köztudatban. Igyekszünk a leggyakrabban előforduló állításokat górcső alá venni, hogy a betegség megelőzésével és gyógyításával kapcsolatban mind az érintettekben mind az érdeklődőkben reálisabb kép alakulhasson ki.
Többségében fekete napjuk volt szombaton a hazai csapatoknak az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA): a legutóbbi játéknapon pályára lépett együttesek közül csupán három nyert otthonában, ugyanakkor négy helyszínen is a vendégek örülhettek.
Igencsak elszomorodhatnak azok a befektetők, akik szorosan követik a vállalati bennfentesek eladásait, ez ugyanis az idei évben 10 éve nem látott magasságba ugrott. Bár a múltban az extrém értékek...
Nyolcszázezer forintért kell megváltani Kádár János és neje sírját. A pártfőtitkár 25 éve halt meg, hozzátartozói nem élnek. Sírhelye pedig nemsokára lejár.
Első mérkőzésén rögtön góllal debütált az AC Milan marokkói válogatott játékosa, Adel Taarabt, akinek elég volt 8 perc ahhoz, hogy letegye névjegyét vörös-feketében, azonban a meccset elveszítették 3-1-re.
Elkezdődött szombaton a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) magyar kísérőrendezvénye, a Cinema Total, a filmszakmai programsorozatot megnyitó ünnepségen megemlékeztek Jancsó Miklósról
Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban
A magyar igazságszolgáltatás és a magyar jogélet hangsúlyosabbá válását jelzi a Kúria tervezett visszaköltözése az Igazságügyi Palota épületébe - fogalmazott Darák Péter, a testület elnöke. A tervek szerint néhány év múlva a jelenleg Néprajzi Múzeumként működő intézményben kap majd helyet a Kúria. A palotát eredetileg, 1896-ban is a Királyi Kúria számára építették, most 16,5 milliárd forintból…
Egy biztonsági őr lelőtt egy apácát és egy hívőt, hat személyt pedig megsebesített vasárnap az orosz távol-keleti Szahalin sziget székhelyének ortodox székesegyházban - közölte az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság.
Az Észt Olimpiai Bizottság elismerte, hogy a visszavonult kétszeres olimpiai bajnok sífutójuknak, Kristina Smigun-Vähinek gyanús a 2006-os torinói játékokon vett mintája.
A Babos Tímea, Jani Réka-Luca páros 5:7, 7:5, 6:3-ra legyőzte Tara Moore-t és Jocelyn Rae-t, így a magyar válogatott 2-1-re megverte Nagy-Britanniát a Fed Kupa budapesti tornáján, és második lett a B csoportban.
Több mint fél évezreddel a spanyolországi inkvizíció borzalmai után a madridi kormány jóváhagyta azt a törvényt, amelynek értelmében az 1492-ben elűzött zsidók leszármazottai állampolgárságot kaphatnak Spanyolországban, anélkül, hogy le kellene mondaniuk jelenlegi állampolgárságukról - írta vasárnap az izraeli kormányhoz közelálló Iszrael Hajom (Izrael Ma) című napilap
Moszkva - Egy biztonsági őr vasárnap lelőtt egy apácát és egy hívőt, hat személyt pedig megsebesített vasárnap az orosz távol-keleti Szahalin sziget székhelyének ortodox székesegyházban - közölte az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság.
Hőkamera segítségével fogtak el egy cigarettacsempészt Magosliget közelében a rendőrök - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Nemcsak a divatot, hanem a hatvanas évek társadalmát is fejre állította, és úgy vélik, manapság már nem születhet olyan áttörés az öltözködésben, amelyet a miniszoknya kedden 80 éves megalkotója, Mary Quant hajtott végre.
Jól spekulálnak a szlovák vásárlók: mivel a forint komolyabb gyengülése miatt most többet ér az eurójuk, sokan ugranak át Magyarországra elintézni a kisebb-nagyobb bevásárlást, de több a külföldi az éttermekben, fürdőkben is. Az osztrákokat viszont nem mozgatta meg az árfolyamnyereség reménye.
Egy biztonsági őr vasárnap lelőtt egy apácát és egy hívőt, hat személyt pedig megsebesített vasárnap az orosz távol-keleti Szahalin sziget székhelyének ortodox székesegyházban