Szocsi — Úgy tűnik, hogy egy hét alatt nagyot változott a világ a téli olimpián szereplő rövid pályás gyorskorcsolyázók női váltójánál, és nincs már bérelt helye Darázs Rózsának (26) az együttesben.
DUNAÚJVÁROS – Nem hibázott a diszpécser, amikor téves buszmegállóba irányította a szülőket, akiknek gyermeke rossz helyen szállt le, és hazafelé sétálva megtámadta egy szatír.
Csepel – Eldugott, sötét szertárakban, öltözők fürdőszobáiban kényszerítette szexre kis tanítványait egy nevelő, legalábbis az illetékes kerületi ügyészség megalapozott gyanúja szerint.
BUDAPEST – Stohl András (46) nem tud megváltozni! A pszichológus szerint a színészben kettős személyiség lakozik, az egyik a tehetséges, szeretetre méltó férfi, míg a másik az ösztönlény, aki képes átlépni a határokat.
Chiwetel Ejiofor kapta a legjobb színésznek, Cate Blanchett pedig a legjobb színésznőnek járó elismerést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.
Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi második középdöntőből Kállay-Saunders András, a Fool Moon, Pál Dénes, valamint a Honeybeast jutott a fináléba.
Hétfőn lehet utoljára visszaigényelni a visszavont engedélyű pénztárgépekre kifizetett előleget, foglalót, a jogosult vállalkozóknak az adóhivatal honlapján kell ezt jelezniük. A határidő elmulasztása jogvesztő.
BUDAPEST – Bíró Ica (56) hatalmas balhét csapott egy budai bevásárlóközpontban! Olvasó-riporterünk jelentése szerint az egykori Metál Lady a minap feldúltan rontott be az egyik telefon- és internetszolgáltató üzletébe, ahol nem kímélte az ott dolgozókat.
Hétfőn kezdődik és április közepéig tart Budakeszi nagy átmenő forgalmat lebonyolító Fő utcájának a rekonstrukciója, emiatt néhány buszjárat megállóját áthelyezik, és átmeneti torlódások is lehetnek - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-t.
Felfüggesztette az Európai Unió azokat a tárgyalásokat, amelyeket Svájccal folytat annak részvételéről az uniós diákcsere- és kutatási programokban - közölte egy európai bizottsági szóvivő hírügynökségek érdeklődésére vasárnap este.
Hétfőn kezdődik Abdullah Gül magyarországi látogatásának hivatalos programja, a török államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezett vasárnap három napra a fővárosba.
Leváltották posztjáról vasárnap a szíriai ellenzék fő erejének számító Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) vezérkari főnökét, Szelim Idrísz tábornokot - jelentette be közleményben a Szíriai Nemzeti Koalíció ellenzéki ernyőszervezet katonai szárnya, a Legfelsőbb Katonai Tanács.
A hét számunkra legmaradandóbb eseménye kedden lehet, amikor is a Magyar Nemzeti Bank vélhetően tovább merészkedik a kamatvágásokkal. Az általunk megkérdezett elemzők mind azt gondolják, hogy vékony...
A kitörés napjára emlékező szélsőjobboldali szervezetek több rendezvényét is betiltották az országban, de Székesfehérvárott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és a Vértesalja Gyermekei nevű csókakői szervezet megtartotta rendezvényét. A mintegy százfős hallgatóság szónokai hősként szóltak azokról az áldozatokról, akik megpróbálták áttörni a vörös hadsereg gyűrűjét. A résztvevők…