Sok lengyel számára Ryszard Kuklinski ezredes áruló volt, aki szigorúan őrzött titkokat adott át az amerikaiaknak a hidegháború idején. Még Lech Walesa, a Szolidaritás vezetője sem volt hajlandó tisztelettel adózni neki, amikor elnök volt. Egy új lengyel film azonban más fényben mutatja be, a lelkiismeret hősének ábrázolja, aki segített elkerülni a vérfürdőt.
A banki jogosítványok visszavonása és a bankfelvásárlások engedélyezése is az Európai Központi Bank (EKB) hatásköre lesz az eurózónában. A jegybank novemberben veszi át az egységes bankfelügyeleti...
Csütörtökön arról írt az Index, hogy a 800 millióba kerülő "Magyarország jobban teljesít" kampányt ingyen kapta meg a Fidesz. Pénteken a kormányzat pontosított: a dizájnelemek 150 millióba kerültek, a Fidesz párt és a Fidesz frakció pedig 200-200 ezer forintért vette meg ezeket. Vagyis nem ingyen, hanem az eredeti ár 0,26 százalékáért.
Több ponton is módosulnak a kormány honlapján megjelent tervezet szerint az építésügyi rendeletek. Az egyik változás alapján amennyiben március 15-től magánszemély építtető köt szerződést kivitelezővel, utóbbi csak 14 nap után láthat munkához, ha ennél hamarabb szeretné elindítani a munkát a megrendelő, ezt bele kell írni a szerződésbe.
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter népszerűségi mutatója jóval nagyobb mértékben, 17 százalékponttal emelkedett, és így elérte a 70 százalékot, amivel a szociáldemokrata politikus átvette az első helyet a konzervatív kormányfőtől
Biztosan te is találkoztál már az alábbi típusok valamelyikével. A címben ugyan azt írjuk, érdemes őket elkerülni, ám a mi barátaink, ismerőseink között is találni hasonlókat – sőt, néha önmagunkban is felfedezzük a hajlandóságot az alábbi – nem túl pozitív – húzásokra, viselkedési formákra. De mi töretlenül hisszük: sosem késő változni! Fotó: Tair Magzumov/500px.com 1. A dicsekvő Az ember,…
A Kínában látott folyamatok azok, amik valójában kiváltották a feltörekvő piaci pánikot és nem az amerikai jegybank eszközvásárlásainak a lassítása - foglal állást az elmúlt hónapban látott piaci...
Székelyföldi kirándulásra indultak annak a román rendszámú autóbusznak az utasai, amelyik péntek este szenvedett balesetet az M6/M60-as autópályán - tudta meg az MTI a buszt működtető romániai cég név nélkül nyilatkozó illetékesétől.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak a Mohácsi Takarék Bank részvényesei, hogy a testület állapítsa meg: kárt okozott a kormány a szövetkezetek gazdáinak, amikor tavaly nyáron a parlament államosította a Takarékbankot, és kényszerpályára küldte a takarékszövetkezetek tulajdonosait - írta a Népszabadság.
Ma már mindenki tudja, hogy egészségünk nagyban függ a táplálkozásunktól. Sok betegség megelőzhető vagy visszafordítható, ha biztosítjuk szervezetünk számára a szükséges, esetleg hiányzó elemek bevitelét, folyamatos pótlását. A hidegen sajtolt növényi olajok a bennük lévő esszenciális zsírsavaknak és vitaminoknak köszönhetően ebben fontos szerepet játszhatnak.
Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása, ugyanakkor 88 százalékuk azon a véleményen van, hogy mire ők nyugdíjba mennek, az állami nyugdíjrendszer alig fog működni - közölte felmérése eredményét az Union Biztosító az MTI-vel.
Orbitálisan nagy gólt szerzett a Bayer Leverkusen koreai válogatott játékosa, Szon Hung-Min a Borussia Mönchengladbach elleni rangadón, hogy azt még a találat szerzője is csak nehezen hitte el!
Kína megnyitotta negyedik antarktiszi kutatóállomását a tengerszint feletti 2600 méteres magasságban - jelentette be az állami óceánügyi hivatal szombaton.
A tavaly december 29-én balesetet szenvedett Michael Schumacher fejsérüléseivel továbbra is a grenoble-i kórházban fekszik, azonban a hivatalos hírek hiánya miatt folyamatosak a találgatások.
Megszólalt a molesztálással vádolt Woody Allen, aki szintén nyílt levélben cáfolta meg volt párja és nevelt lánya állításait. Szerinte az egész mögött Mia Farrow áll - írja az Origo.
Megkezdődött Szocsiban a XXII. téli olimpia. A monumentális nyitóceremónián háromezer tűzijátékot lőttek a magasba, azonban a megnyitó nem volt mentes a bakiktól sem.
A profitmarzsukra nehezedő nyomásnak és az alacsony kamatkörnyezetnek sikeresen ellenálltak, így mindössze 0,3%-kal csökkent a lengyel bankok adózott nyeresége 2013-ban - számolt be a Reuters. A...
Tegnap délután a Veresegyházi Medveotthon kifutójából megszökött egy szürke farkas. Bár az állat veszélytelen, a szakemberek kérése, hogy senki ne próbálja meg befogni.
A Babos Tímea, Jani Réka-Luca páros 7:5, 3:6, 6:1-re legyőzte Diana Marcinkevicát és Jelena Ostapenkót, így a magyar válogatott 2-1-re megverte Lettországot pénteken a tenisz Fed Kupa budapesti tornáján.
A címvédő Győri Audi ETO KC hatgólos győzelmet aratott a norvég Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában.
Immáron több hete a hajdúszoboszlói Hotel Silverben főzöm az ételeket. Ez alkalommal a desszert elkészítésében a nagy múlttal rendelkező és szakmailag is elismert cukrászdinasztia leszármazottja, Ruzicska Péter volt a segítségemre. A menü 1500 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása, ugyanakkor 88 százalékuk azon a véleményen van, hogy mire ők nyugdíjba mennek, az állami nyugdíjrendszer alig fog működni - közölte felmérése eredményét az Union Biztosító az MTI-vel.
A kiberbűnözők egyre gyakrabban vesznek célba magyar vállalatokat. Egy jelentős részük megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkezik, egyre kifinomultabb eszközöket alkalmaznak, és a végrehajtott támadások jóval tervezettebbek. Bár a visszaélések világszerte problémát jelentenek, a hazai cégeket sokkal nagyobb veszély fenyegeti.
Harmadik sikerükkel - amelyet péntek éjszaka arattak Luxemburg felett - a hollandok nyerték meg az A csoport küzdelmeit a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának Budapesten zajló tornáján.