Egy görög állampolgár a röszkei átkelőnél lépett magyar területre, az M5-ös autópályán a belső sávban haladt, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta. A sofőr a jelzésre nem állt meg, és tisztázatlan körülmények között elsodorta a rendőrt.
A Porsche azok után, hogy a nagyobb autókat kedvelő vásárlóinak örömet szerezve bemutatta második SUV-ját, a Macant, hamarosan a vérbeli kis sportautók szerelmeseit örvendezteti meg a Boxster, valamint a Cayman GTS-sel.
Az európai polgárok több mint háromnegyede és a magyarok 89 százaléka gondolja, hogy hazájában elterjedt a korrupció. Tíz vállalkozásból négy mondja, a korrupció akadályozza az üzleti tevékenységét. Az Európai Bizottság jelentése szerint bár Magyarországon érezhető a korrupcióellenes politika, számos területet kellene átláthatóvá tenni.
Budapest — A vasárnap leukémiában elhunyt Karl Erik Böhnnek (†48) az volt az utolsó kívánsága, hogy magyar mezben temessék el szülővárosában, Sandefjordban.
Székelykeresztúr – Zsaruk elől szökött meg Erdélyből a halálra vert kislány nevelőapja. B. Béla (38) ellen ugyanis több eljárás is folyamatban van – tudta meg a Blikk.
Bár a patikai gondozás fogalmának ismertsége változó az orvos szakma körében, abban jellemzően egységesek a vélemények, hogy e kiegészítő szolgáltatás komolyan támogathatja az orvos munkáját, vagy akár az egészségügybe vetett bizalmat is erősítheti – többek között ezek a legfontosabb megállapításai egy a H2Online kommunikációs ügynökség megbízásából készített nem reprezentatív felmérésnek, amelyet…
Az Európai Unió támogatásával 6,2 milliárd forintból megépülő korszerű hulladékfeldolgozó megvalósításának ütemezéséről tájékoztatták hétfőn Kaposváron a három évvel ezelőtt 118 településsel megalakult Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjait.
Szocsi – Újra a téli olimpiára telepített mellékhelyiségeken kacagnak a sportolók Szocsiban. A havas-jeges sportok pénteken kezdődő ötkarikás seregszemléjére egymás után érkeznek a résztvevők és döbbennek meg a kifüggesztett piktogramsorozaton.
A maszol.ro hírportálnak adott nyilatkozatában zsákutcának nyilvánította Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke azt az egyik közösségi oldalon indult kezdeményezést, hogy jelöljék Nobel-békedíjra
Magyarország — Ennyiért a hülyének is megéri! – ezt gondolhatta az a licitáló, aki 16 500 forintot adott Moholy-Nagy László (1895–1946) állítólagos akvarelljéért egy hazai internetes aukciósportál árverésén.
Budapest — Kedden 88 esztendős Grosics Gyula labdarúgókapus, a legendás Fekete Párduc, az Aranycsapat egykori játékosa. A népszerű sportolót hétfőn a róla elnevezett újbudai általános iskolában köszöntötték.
A Porsche azok után, hogy a nagyobb autókat kedvelő vásárlóinak örömet szerezve bemutatta második SUV-ját, a Macant, hamarosan a vérbeli kis sportautók szerelmeseit örvendezteti meg a Boxster, valamint a Cayman GTS-sel.
A futballkedvelőknek máig emlékezetes lehet Paolo Di Canio 2000-ben, a West Ham színeiben a Wimbledonnak lőtt zseniális kapásgólja. Valami hasonlót szerzett egy ír amatőr meccsen egy játékos. Íme.
Frankfurt — Délelőtt 10 órakor zárjanak be minden ablakot a Johann Wolfgang Goethe Egyetem környékén, és menjenek távol az ablakoktól – harsogta a rádió, de persze mindenki látni akarta, ahogy az 1972 óta ott meredező, 116 méter magas tömbház romba dől.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 405,77 pontos, 2,14 százalékos csökkenéssel, 18 552,47 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Budapest — Szoros kapcsolat fűzte össze régen Csepregi Évát (60) és Joshi Bharatot (58). Ez persze nem azt jelenti, hogy a Blikk egy titkos kapcsolatról rántotta le a leplet, a A Nagy Duett párosa egy korábbi életben kötődött egymáshoz.
Különleges vendégekkel ünnepli meg Bob Marley születésének 69. évfordulóját a Ladánybene 27 jövő pénteken az A38 hajón. Hazánk legnépszerűbb reggae-zenekarának frontembere, László M. Miksa (46.) rendhagyó születésnapjáról is beszámolt, de azt is elmondta, már tahitótfalusinak érzi magát.
Budapest — Szándékosan üttette el magát L. L. Junior (33) áldozata. A rapper nagy lendülettel parkolt le autójával, amikor hirtelen előtűnt a semmiből egy férfi, aki összerogyott az autó mögött.
Parádés csapatmunkáról tett tanúbizonyságot a Barnsley U18-as csapata a Crewe elleni mérkőzésen. A fiatalok csúnyán eldugták a labdát az ellenfél elől és végül góllal fejezték be az akciót.
Finoman szólva sem úgy sikerült a Sheffield Wednesday-ben játszó Keiran Lee gólöröme a Barnsley elleni meccsen, ahogy azt eltervezte. A kicsi a rakást játszó társak közé térden akart becsúszni a játékos, ám ebből valami egészen más sült ki.
A kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek alapvetően nyomasztják a piacokat, ezt az aggodalmat tovább erősítette, hogy a hivatalos statisztikák szerint 5 éves mélypontjára esett a...
Orbán Viktor valljon színt a személyes jó barátainak juttatott adómentes pénzekről - erre szólítja fel az MSZP a miniszterelnököt. Szanyi Tibor az ATV Startban elmondta, a haveroknak történő pénzosztogatás nemrégiben ismertté vált legújabb példája, hogy az állami gázkereskedő, egy bizonyos Garancsi István svájci cégének adja el az olcsó gázt, majd ugyanezen cég mintegy 55 milliárdos haszonnal adja…
Budapest – Volt feleségét is hibáztatja kiesése miatt VV Laci (41). A ValóVilág örökifjúja megdöbbenve fogadta a vádakat, amely szerint korábban kezet emelt exnejére. Elmondása szerint egy szó sem igaz abból, hogy megütötte volna, viszont úgy érzi, a lejárató kampány miatt sok vokstól elesett.
Budapest — Fáradt, kimerült, mégis jól teljesít az iskolában és a színpadon is Farkas Zsoltika (14), a TV2 Az ének iskolája című műsor 14 éves nyertese.
A Bárka Színház február végéig nem játszik bizonyos előadásokat. Új produkciójának próbáit pedig leállította. "A jövő évadot már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként kezdheti a Bárka" - számolt be Seress Zoltán igazgató múlt év márciusában. Akkor, a 2013-as költségvetésről elmondta: a KIM-mel 120 millió forintos éves támogatásban egyeztek meg, az állami támogatás pedig 108 millió forintot…
Az MSZP energiapolitikusának, Józsa Istvánnak a cége 6,6 milliárd forintnyi megrendelést kapott a Paksi Atomerőműtől 2000 és 2010 között - hívta fel a figyelmet a fideszes Balla György hétfőn, aki szerint vizsgálatot érdemelne, hogyan juthatott egy akkori kormánypárti politikus érdekeltsége ilyen értékű megbízáshoz
A hét közepére várják azoknak az amerikai hadihajóknak a Fekete-tengerre érkezését, amelyek a szocsi téli olimpia idején tartózkodnak majd a térségben - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Megszüntetné az adóbefizetések titkosságát a szlovák kormány, azaz nyilvánosan hozzáférhetővé tenné, hogy az egyes cégek mennyi vállalati jövedelemadót fizetnek, illetve melyikük kerüli meg az adóbefizetést - közölte honlapján a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap hétfőn.
A decemberben elért 4 éves csúcsról meredeken csökkent az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) januári indexe, de még így is a növekedési tartományban maradt.