A zsebszerződésekkel összefüggésben új büntetőjogi tényállást javasol a büntető törvénykönyvbe (Btk.) illeszteni az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.
Egy fegyveres férfi behatolt hétfőn egy moszkvai iskolába. Lelőtt egy rendőrt és túszokat ejtett - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. Az orosz belügyminisztérium szóvivője nem sokkal később közölte: a 263. számú moszkvai középiskola egyik felső osztályos tanulója követte el a fegyveres támadást saját tanintézményében, és ölt meg két embert.
Vegyes, többségében gyenge indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon, percekkel később pluszba lendültek, nyitás után háromnegyed órával azonban a brit FTSE-100 index kivételével ismét mínuszban tartózkodnak.
Két évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása azóta sem fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.
Úgy fest nem fog tudni elindulni a 4-es metró a kormányzat és a városvezetés által, hőn áhított áprilisi választások előtt. Az ok, a sötétüzemi teszt teljesítménye, amiben az engedélyhez szükséges...
A múlt heti igen ideges nemzetközi pénz- és tõkepiaci légkört nem javították a hétvégén megjelent hivatalos kínai feldolgozóipari (féléves mélypont), illetve szolgáltató szektorbeli (ötéves...
Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében - írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.
Lajosmizse - Megverte, megerőszakolta, majd megölte 64 éves áldozatát egy 23 éves lajosmizsei férfi. A csaknem két éve történt ügyben most emelt vádat az ügyészség.
Az Európai Unióban a munkaerő szabad áramlása jellemzően a befogadó országnak hasznos, a kockázatok pedig a származási országban jelentkeznek - mondta pénteken Berlinben az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja.
2014-ben már gyed mellett is lehetséges a munkavégzés – akár napi nyolc órában is –, azoknak, akik a gyedre már 2013-ban is jogosultak voltak és gyermekük betöltötte az egy éves kort.
A tavalyi közel 30 százalékos zuhanás után, idén jól teljesít a sárga nemesfém, miután a feltörekvő piaci események továbbra bizonytalanságban tartják a befektetőket. A piaci szereplők optimizmusa a...
Rekordmennyiségű, mintegy 300 tonna húst és 80 tonna csontot foglalt le a napokban egy közép-magyarországi hűtőházban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az agykutatás legújabb eredményei a vezetés és a coaching szolgálatában címmel tartott workshopot a Coaching Határok Nélkül programsorozat keretében Marcia Smythe a NeuroLeadership Csoport európai vezetője. Az idegtudományok fejlődése egyre nagyobb tudást ad a coachok kezébe, és a cégek is egyre jobban igénylik és értékelik a tudományos alapokra épülő coachingot.
Magyarországhoz hasonlóan Romániában is rekord alacsony kamatokkal lehet a helyi fizetőeszközben lakáshitelt felvenni. A korábban népszerű euróhiteleket hanyagolják a háztartások, a lejhitelek...
Boross Péter javasolta Szakály Sándort a Veritas Intézet élére és szerinte a történésznek ott is kell maradnia. A volt miniszterelnök úgy tudja, Orbán Viktor sem gondolkodik erről másként. Boross szerint Szakály egészségesebben gondolkozik a magyar történelemről, mint az az értelmiségi kör, amelyik a Demokratikus Chartát szerkesztette, most pedig beleavatkozik a baloldali összefogásba. Az ATV…
Kitört az optimizmus a feldolgozóiparban - rekordmennyiségű húst foglalt le az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal - nem várható hirtelen előre lépés - Ausztriában is téma a magyar bankok helyzete - Nézze meg itt >>
Rövid télben reménykedhetünk, hiszen a budapesti mackó nem látta meg az árnyékát. A hagyomány szerint, ha a medve árnyékot lát, hosszú és kemény tél lesz.
New York - Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében - írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.
Az előzetesen közzétett adatoknál kisebb mértékben mutatott zsugorodást januárban a francia feldolgozóipari aktivitás a Markit Economics végleges adatai alapján.
Houston – Okostelefonjával rögzítette, amint végiglohol az éves houstoni bikafuttatáson a magát Christianként megnevező fiatalember. A neten hemzsegnek a szelfik, vagyis olyan képek, amelyeken önmagukat fotózzák a szereplők. Ez talán az egyik legveszélyesebb közülük.
Csak november 1-jétől lenne kötelező biztonsági matricával ellátni a földforgalmi szerződéseket, ha az Országgyűlés elfogadja az alkotmányügyi bizottság ilyen értelmű, hétfőn megszavazott módosító indítványát.
Tovább estek a pénteki kereskedésben a meghatározó nemzetközi indexek, és bár ma több ázsiai börze is zárva volt, a nyitva levő piacokon tovább adták a részvényeket, miután a thaiföldi választások és...
Erősítette a régiós devizákat, köztük a forintot is, hogy több országban a feldolgozóipari teljesítmény javulását tükröző januári beszerzésimenedzser-indexet (BMI) tettek közzé.
Egy 53 éves férfit és 81 éves édesanyját holtan találták hétfő reggel Lakiteleken, a házukban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A Jobbik határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új mutatószámot vezessen be a Magyarországon munkahely nélküliek számára. Ezt Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője közölte pénteken az MTI-vel. A párt által javasolt mutató szerint jelenleg valamivel több mint 1 millió 300 ezer ember számít munkahely nélkülinek.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a magyar gazdasági folyamatok javulását átmenetinek és viszonylagosnak tartja, és úgy véli, hogy a "választási gazdaságpolitika" csak rövid távon élénkítő hatású, a tőkevonzó képesség helyreállítása híján azonban nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.
A fiatalok lehetőségei és jövőről alkotott elképzelései is a kétkeresős családmodell irányába mutatnak - mondta a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Spéder Zsolt szerint ezt figyelembe véve a gyermekesek munkavállalását segítve kellene előre lépni a foglalkoztatásban.
A zsebszerződésekkel összefüggésben új büntetőjogi tényállást javasol a büntető törvénykönyvbe (Btk.) illeszteni az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.