Budapest — „Beavatás” – információink szerint ezzel indokolta a három fiatal fiú, hogy megverte, megalázta, fenyegette és szexuálisan zaklatta az újonnan érkező fiút egy Pest megyei lakásotthonban.
A fővárosban elsősorban a meredekebb utcákban okozott nagyobb gondot az ónos eső. Sokan megsérültek. A Baleseti Központba csak délelőtt 128 sérültet vittek be. A mentősöket főként kéz- és lábtörések, ficamok és zúzódások miatt riasztották.
Április 6-a nem csak a választások napja lesz, hanem egy népszavazásé is egyben – ezt hangoztatták az Összefogás pártjainak vezetői közös tüntetésükön. A paksi beruházás módját kritizálták, azt szeretnék, ha Paks sorsáról az állampolgárok dönthetnének, ha az nem a miniszterelnök kénye-kedve szerint dőlne el. A demonstráción a kedvezőtlen időjárás ellenére is több százan voltak.
Székelykeresztúr — Saját kislányát is agyba-főbe verte Kíra (†2) nevelőapja. A Blikk megtalálta B. Béla (38) Erdélyben, Székelykeresztúron élő nagylányát, aki először csak nehezen találta a szavakat, amikor apjáról kellett beszélnie.
Ukrajna válsága nem oldható meg hatékony külső, nemzetközi segítség nélkül - állapította meg Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Budapest — Több mint 30 millió forintos tartozást halmozott fel Kozso (48), ami miatt árverezik ingóságait és édesanyjával közös cégében lévő üzletrészét!
Elraboltak egy német állampolgárságú férfit a jemeni fővárosban, Szanaában, s egy onnan keletre fekvő törzsi területre hurcolták - közölte vasárnap a jemeni külügyminisztérium egy illetékese.
A Seattle Seahawks simán, 43-8-ra legyőzte a Denver Broncos együttesét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi döntőjében, a New Jersey állambeli East Rutherfordban található MetLife Stadionban rendezett 48. Super Bowlon, ezzel története során először hódította el a bajnoknak járó Vince Lombardi-trófeát.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap este összetűzött a Fox News televízió műsorvezetőjével, és tévénézők milliói előtt azzal vádolta meg a konzervatív csatornát, hogy az olyan botrányokat tart életben, amelyeket a Fehér Ház szerint már sikerült lezárni.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az újságírók elszállásolásának megoldását sürgeti a szocsi téli olimpia előkészítő bizottságától, mert a hegyvidéki szálláshelyek közül nem mindegyik készült el időre.
Barack Obama elnök újabb szövetségi hivatalok véleményét várja a kanadai Alberta tartománytól a Mexikói-öbölig tervezett Keystone XL kőolajvezeték megépítésének ügyében - jelentette ki vasárnap Denis McDonough, a Fehér Ház kabinetfőnöke.
Ezen a héten még mindig a forint lehet a figyelmünk középpontjában és emellett aggódó szemekkel figyeljük majd az adósságkezelő kötvényaukcióját is csütörtökön. A Magyar Nemzeti Bank a tervek szerint...
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdi meg tavaszi ülésszakát ma az Országgyűlés. A képviselők megválaszthatják a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját, továbbá nagy valószínűséggel napirendre tűzik a rezsicsökkentés folytatását.
Csillantak a flitterek, villantak a merész dekoltázsok, mulattak a celebek – minden a szokásos rend szerint haladt a Story Gálán. Egészen addig, amíg sűrű fehér por nem lepte be az egyik emeletet.
Nyilvánosan verekedne meg Kállay-Saunders Andrással egy debreceni ketrecharcos. Rodrigó barátai kötekedőként ismerik az énekest, ő pedig legális keretek között akarja móresre tanítani.