Budapest – Megint áll a bál Széles Sándor (58) körül. Az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel (24) mesterét most a téli időjárás tréfálta meg, a múlt héten a csúszós utcán nagyot esett, s betörte a fejét, amelyen több öltéssel össze kellett varrni a bőrt.
Budapest – Sokat vitáznak, ezért L.L. Junior (33) és Sarka Kata (27) felkészülése is veszélybe került a héten. A Vasárnapi Blikk úgy tudja, A Nagy Duett párosa közötti feszültség odáig fajult, hogy Kata a héten az egyik próbán faképnél hagyta az énekes-rappert.
Budapest – Vetési Iván (42), a hazai kézilabda-szövetség elnöke Magyarországra invitálta a női válogatott leukémiában elhunyt korábbi szövetségi kapitányának, Karl Erik Böhnnek (+48) gyermekeit, Jennyt (19) és Filipet (12). A norvég szakembertől kedden Sandefjordban vettek végső búcsút, s ezen a gyászszertartáson a sportágvezető személyesen is kifejezhette részvétét a családtagoknak.
Leányfalu — Tényleg, meghalt? A múlt héten azt mondta, pár napra Pestre megy a barátaihoz – döbbent le az egyik szomszéd. – Nagyon sajnálom, de ez sajnos várható volt. Az utóbbi időben egyre rosszabbul nézett ki. Mintha éveket öregedett volna – tette hozzá Herpai Sándor (†60) másik utcaszomszédja.
Budapest — Don Indi tett nekem egy ajánlatot, amit nem tudtam visszautasítani – somolygott Ihos József (56), és az Orsolya utcai imbisz tulajdonosára célzott, aki nemrég felkérte Kató nénit, legyen a pizzát is sütő vállalkozás reklámarca.
Keményen sújtott le a vihar szombaton Franciaországra és Nagy-Britanniára: délután még mintegy 115 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, a közlekedésben súlyos fennakadások voltak, a heves esők és szél nyomában földcsuszamlások és gyökerestül kitépett fák jelezték a pusztítást.
A Horthy-rendszer nemcsak antikommunista, nacionalista, hanem antiszemita is volt. A több tucat zsidótörvény mellett ezt sok száz rendelet is bizonyítja. A Hetek cikke.
A címvédő FC Barcelona könnyed, 6-0-ás győzelmet aratott vendég Rayo Vallecano együttese felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának harmadik szombati mérkőzésén.
Hamarosan 4400 MW-ra nőhet a Paksi Atomerőmű kapacitása. Mire lehet ez elég a világ a "élmezőnyében"? Tekintsék meg a világ 10. legnagyobb erőművét, amelyek mellett még az átmenetileg bővített hazai...
Teljes egészében elutasította a múlt héten az Európai Bíróság azt a magyar fellebbezést, amit a Törvényszéknek a szlovák tokaji borok európai nyilvántartásba vételének módját helybenhagyó 2012-es ítéletével szemben nyújtottak be. A szlovák bornévnek a bejegyzése nem vitatható az uniós bíróságok előtt.
A zsűri döntése alapján Király Viktor és Bogi, míg a közönség szavazataival a New Level Empire és a Depresszió jutott be a döntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című showműsor szombat esti első középdöntőjéből.
Már tizenegy ember halálát hozzák összefüggésbe a harmadik napja tartó havazással Japánban, a rekordmennyiségű hó miatt súlyos fennakadásokat voltak a közlekedésben, és vonatbaleset is történt.
Sorra veszi meg a Magyar Telekom anyavállalata a leánycégekben még nem nála lévő részvénycsomagokat: a cseh cégben már bevásároltak, a szlovák vállalatnál is elképzelhető a tranzakció és...
Mindennapi költései során tízből négy magyar ember részesíti előnyben a bank- vagy a hitelkártyát. A többség – 57 százalék - azonban készpénzt szeret használni. Lényegében erre a két fizetési módra koncentrálnak a magyarok, állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat hatvan országban végzett felmérése.
A szíriai konfliktusban már 140 041 ember vesztette életét a 2011. március 18-i kezdettől péntek éjfélig bezárólag - írta egy részletes összefoglalóban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
A hét első napján nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban ugyanis hétfőn tartják az elnökök napját. A világ többi részén a megszokott módon vannak nyitva a tőzsdék, valamint kedden már az amerikai...
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati küldöttközgyűlésének napirendjén nem szerepelt a MOK felügyelőbizottságának (fb) beszámolója, ezért mondott le közgyűlésen az fb - mondta Bánki Magdolna, az fb elnöke újságíróknak, egyúttal azt is közölte, hogy büntetőfeljelentést tettek.
A Ferrari sehol nem - még az exkluzív autókölcsönzőknél sem - igazi flottaautó, ennek ellenére a forgalomba helyezések jó része mégis jogi személyek nevére történik. A hazai képviseletnél is - ha nem...
Sólyom László, Schiffer András és Illés Zoltán is részt vett a Zengő-csata emléktúrán, vagyis a NATO-radar elleni 2004. február 13-i tüntetés megemlékezésén - tudta meg az Index.
Tizenegy európai ország számolt be kiterjedt influenzajárványról - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
Navracsics Tibor szerint a baloldal nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel, és szerinte az ellenzéki összefogás listavezetője valójában Gyurcsány Ferenc lett. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában közölte azt is, a választások megnyerése érdekében a pártja arra készül, hogy megkeres minden választópolgárt, aki érdeklődik az elképzeléseik iránt.
A Plotinus igazgatótanácsa a kedvező pénzügyi eredmények érdekében zártkörű részvénykibocsátás útján megvalósuló alaptőke-emelésről határozott - áll a BÉT közleményében. A tervezett tőkeemelés...
A horvát adóhatóság is vizsgálhatja, hogy miként keletkezett az INA jelentős vesztesége 2013-ban, amelyről pénteken számolt be a horvát olajtársaság - tájékoztatott hétvégi számában a Jutarnji list. ...
Hat pályázó jelezte az európai parlamenti (EP-) választásokon való indulási szándékát a hivatalos határidő lejártáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási bizottságánál, a jelöltlistát március elején véglegesítik - közölte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.