A Barcelona csillaga, Pedro Rodriguez magát a csapatot hibáztatja amiatt, mivel az elmúlt fordulókban szinte kong az ürességtől a csapat stadionja, a Camp Nou.
Évente 14 ezer haláleset írható a stroke számlájára. Éves szinten 42 ezerre tehető e betegség miatt kórházba kerültek száma, 48 százalék azoknak az aránya, akik a stroke bekövetkezése után féloldali bénulásban szenvednek. A szélütés utáni két évben a betegek közel egyharmada halálozik el.
Valószínűleg már soha nem derül ki, valóban molesztálta-e gyerekkorában a kislányát Woody Allen, a rendező mindenesetre felháborodottan tagadja a vádakat. De nincs új a nap alatt, Hollywoodban visszatérő motívum a gyerekkorúakkal folytatott szexuális viszony, amelynek hírességek a főszereplői. Hol az egyik, hol a másik oldalon.
Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban. A cég MTI-hez eljuttatott...
Nagyon meglovagolták a mémgyárosok Arséne Wenger liverpooli esését, a Manchester United szurkolói megmutatták, hogy miért hasalt el a vasútállomáson az Arsenal menedzsere.
Budapest – Tudatosan visszavonult a nyilvánosság elől Szabó Zsófi (25). A korábban minden partin bulizó és közösségi oldalán magáról minden pillanatot megosztó szőkeség, úgy tűnik, megkomolyodott. Sokan úgy gondolják, ez a változás Zsófi kedvesének is köszönhető.
Rövid közleményt adott ki vasárnap este az Európai Bizottság, amelyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Svájcban a szavazók többsége a bevándorlási kvóták visszaállítása mellett tette le voksát.
Nem a szocialista párt feladata, hogy kiderítse, honnan származik Simon Gábor bécsi bankszámláján tartott 240 millió forintos vagyona - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az ATV-nek nyilatkozva.
A címvédő Manchester United döntetlent játszott a sereghajtó, vendég Fulhammel az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Garázdaság szabálysértése, valamint jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított eljárást a rendőrség négy emberrel szemben, akiket előállítottak - közölte honlapján a rendőrség vasárnap kora este a Sándor-palotánál történtekkel összefüggésben.
Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
Budapest — Talán sehol nem látott emléket őrizget Benkó Sándor (73) George Bush budapesti látogatásáról. Egy fotón örökítették meg találkozásukat az amerikai elnökkel a Parlamentben, de kis híján botrány is lett belőle.
Budapest — Mint azt a Blikk elsőként megírta, Tenki Réka (27) színésznő, Csányi Sándor (38) felesége anyai örömök elé néz. Így tehát egyértelmű, hogy a közeljövőben nem tudja vállalni a szerepeit.
Heikki Kovalainen a tavalyi szezon utolsó két versenyén a Lotus istállónál mutatott relatíve gyenge teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Caterham nem őt választotta egyik versenyzőjének 2014-re. Tovább »
Hét góllal győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államok legjobbjai ellen a 8. Volvo Kupa befejező napján, Szolnokon, ezzel pedig a szerbek mögött a második helyen zárta a négycsapatos tornát.
Borkai Zsolt hatalmas élményként élte meg, hogy felvonulhatott a téli olimpia megnyitóján, de leginkább annak örülne, ha a magyar csapatnak sikerülne pontot szereznie Szocsiban.
Az autópálya szélén sétált Győr felé egy román férfi az M1-es autópályán. Kiderült: azért kelt útra gyalog, mert társai egy pihenőnél ott felejtették. Rendőrök siettek a segítségére.
Hosszú Katinka a pénteki két és a szombati három után vasárnap újabb három aranyérmet nyert Luxembourgban, a hagyományos nemzetközi úszóversenyen, ahol a zárónapon egy számban Cseh László is győzött
Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 simán, 2-0-ra legyőzte a Huszti Szabolccsal felálló Hannover együttesét a német labdarúgó Bundesliga 20. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Veszprém - Sziklába zárt könyvekkel próbálja olvasásra buzdítani az arra járókat a VÉKA, azaz a Veszprémi Építész Klub és Alkotóműhely, akik kőbe zárt olvasmányokat helyeztek el Veszprémben.
A Bajnokok Ligájából átkerült FTC a hazai pályán kiharcolt tízgólos előnyéhez még hatott hozzátett a visszavágón a norvég Bergen ellen, így magabiztosan jutott a negyeddöntőbe a női kézilabda KEK-ben.
Budapest — Mint azt a Blikk elsőként megírta, Tenki Réka (27) színésznő, Csányi Sándor (38) felesége anyai örömök elé néz. Így tehát egyértelmű, hogy a közeljövőben nem tudja vállalni a szerepeit.
A fickó csak egy számítógépes egeret akart eladni az aukciós oldalon, de azt nem vette észre, hogy úgy készített róla fotót, mintha tükörben fényképezte volna magát. Meztelenül.
A Lotus F1 bocsánatot kért mindenkitől a Téli Olimpiával kapcsolatos bejegyzése miatt, amely egy olyan fotót tartalmazott, ahol két férfi csókolózik. Tovább »
Már biztos, hogy vasárnap megszületik az oroszok első aranyérme a szocsi téli olimpián, miután menet közben eldőlt, hogy már senki nem veheti el tőlük az elsőséget a most debütáló műkorcsolya csapatversenyben.
Hosszú Katinka a pénteki két és a szombati három után vasárnap újabb három aranyérmet nyert Luxembourgban, a hagyományos nemzetközi úszóversenyen, ahol a zárónapon egy számban Cseh László is győzött.
A Viharsarok meggyőző alakításokból és csodálatos képekből komponált, magába szippantó dráma - írta Császi Ádám rendezői bemutatkozásáról a The Hollywood Reporter.
Tovább tartanak a gondok a Manchester United háza táján, ugyanis a vörös ördögök nem bírtak hazai pályán a Premier League sereghajtójával a Fulhammel, amely az utolsó pillanatban mentett pontot.
Mesterházy Attila szerint nem a szocialista párt feladata, hogy kiderítse, honnan származik Simon Gábor bécsi bankszámláján tartott pénz. Már sehol sem veszélyes a levegő minősége az országban.