Borókai Flóra cégével szerződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy a dolgozóknak csapatépítő programokat és konferenciákat szervezzen. Közbeszerzésre nem volt gond: a szerződéses összeg pont a 25 milliós határérték alatt maradt – írta meg a Napi.hu.
A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöllőn, a Szent István Egyetemen (SZIE) pénteken.
Életmentő szívműtét, túlélt főági tüdőembólia, Borderline-szindróma, Ultramaraton…Igen, ezek mind Tomán Edina ultramaratoni futónő életéhez köthetők. Története nem csak a betegeknek, hanem az egészséges embereknek is bátorítást adhat.
Immár hivatalos fotókat is közzétett új autójáról, az E22-estől a Lotus Forma-1-es csapata. Amit eddig csak grafikán láttunk, most már valósággá vált, az angol istálló finoman szólva egyedi orrkúpmegoldást alkalmaz.
Két évvel ezelőtti bevezetése óta elsősorban a KKV szektor egyes szereplői számára jelent komoly terhet a céges személyautók után fizetendő - akár havi 44 ezer forintot is elérő - adófizetési...
Azok után, hogy kiderült, a szocsi játékok minden idők legdrágább olimpiája, az ott lévő vendégek – sportolók, újságírók – nem maradhattak csöndbe. Döbbenetes fotókat posztoltak a neten.
Ma kezdődik a százéves indiai filmgyártást ünneplő fesztivál Budapesten: az Indiai Kulturális Központban és a Puskin moziban összesen tíz filmet vetítenek február 7. és 16. között.
A Magro Gabonaindex (MGX) értéke nem változott jelentősen a 6. héten és az elemzés írásakor (2014. 02. 07.) 10215,55 ponton áll. Bár a búza ára növekedett, a kukorica stabilitása és az árpa árcsökkenése kompenzálta ezt.
Visszakapott Lengyelország az Egyesült Államoktól egy 18. századi német festményt, amely a második világháború alatt tűnt el a varsói Nemzeti Múzeumból.
A Magyar Narancs cikke mutatta be Mónika esetét, aki 26 évesen a rendőrségen takarított közmunkásként, ami mellett képzésre is küldték. Erről a gyermeke betegsége miatt a megengedettnél többet hiányzott, ezért kirakták a tanfolyamról, és 136 ezer forintot is követelnek rajta.
Még a jelzáloghitelesek "megmentésében" sem jutott dűlőre a kormány, máris az autóhitelesek megsegítésén gondolkodik. Lázár János bizonyos feltételek mellett lehetővé tenné, hogy az autósok...
A többségi tulajdonos orosz Vnyesekonombank nem az ISD Dunaferr Zrt. eladásában, hanem a cég hosszú távú működtetésében érdekelt Magyarországon és olyan fejlesztésekben gondolkozik, amelyek a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve segítik magas hozzáadott értékű termékek előállítását - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár, aki egyben az ISD Dunaferr Zrt.-vel való…
Tíz lőfegyvert és 1 200 lőszert találtak hétfőn egy budapesti XIII. kerületi lakópark egyik teremgarázsában egy autóban - jelentette be sajtótájékoztatón Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója pénteken.
Egy igazán bevállalós amerikai lány elhatározta, hogy megmutatja a világnak, túlsúlyosan is ugyanúgy élvezheti az életet, mint átlagos testalkatú társai.
A címvédő Horacio Zeballos két játszmában kikapott Daniel Gimeno-Travertől, s így már a nyolcaddöntőben kiesett a chilei Vina del Marban zajló, 427 ezer dollár (95 millió forint) összdíjazású salakpályás tenisztornán.
A Barcelona brazil sztárja, Neymar csütörtökön kisfiával, Davi Luccával látogatta meg a katalán óriásklub impozáns múzeumát, hogy megmutassa, a papája milyen nagy klubban játszik és mekkora csillagok nyomdokain lépked.
Nagy lendülettel kezdte venni a saját részvényeit az Apple az elmúlt két hétben, azt követően, hogy csalódást keltő negyedik negyedéves számokat tett közzé, amire nagyot esett az árfolyam. Az...
Jogi lépéséket tesznek a baloldali összefogás pártjai, mert álláspontjuk szerint törvénysértő módon, ingyenesen engedte át a kormány a Fidesznek a Magyarország jobban teljesít szlogent - jelentette be Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke Molnár Csabával, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökével és Veres Gáborral, az MSZP szóvivőjével közösen pénteken Budapesten.
Az autógyártók visszahívásai szinte kivétel nélkül nagy visszhangot gerjesztenek, függetlenül attól, hogy kisebb vagy nagyobb hibát javítanak, illetve kevés vagy sok példányt érint a konstruktőr akciója. Ezúttal mindösszesen 17.590 darab autó visszahívásáról kell hírt adnunk, ám ez a kis szám ezúttal inkább borzasztóan nagy, hiszen az Aston Martinok javát érinti.
Az eleje Trabihoz méltóan papundekli, ám a hátuljában egy hatalmas gépszörny sivít. Gyorsulásban alig marad el egy Forma–1-es autótól, ám a Ferrari 458 Italiát veri.