Hónapok óta nem látott esést váltott ki az amerikai részvénypiacokon az újabb csalódást keltő kínai makroadat, illetve a vártnál gyengébb amerikai feldolgozóipari aktivitás.
A magyar fiatalok leginkább a jövő bizonytalanságától és az egzisztenciális gondoktól tartanak, de legfőbb problémáik közé sorolták a céltalanságot is – derül ki a Kutatópont piackutató cég 2012-es eredményeiből.
A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) ifjúsági tagozata arra kéri a munkáltatókat, hogy a kollektív megállapodások év eleji tárgyalásánál fordítsanak nagyobb figyelmet a fiatal munkavállalók lakástámogatási rendszerére és a képzésüket segítő munkáltatói kedvezményekre.
Elérhető az idei általános felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. hétfőn az MTI-vel. Felhívták a figyelmet egyúttal arra: a felvételizőknek még két hét áll rendelkezésükre, hogy beadják jelentkezésüket a szeptemberben induló képzésekre.
Az Országgyűlés mai ülésnapján a köztársasági elnök által korábban visszaküldött törvényjavaslatokon változtathat, majd a harmadik rezsicsökkentéssel összefüggő intézkedések tárgyalásába kezd.
Nagyot erősödött a forint a térségbeli devizákkal együtt kedden délelőtt: a bankközi deviza kereskedelemben az euró árfolyama a kora reggeli közel 314 forintos jegyzésről 311 alá csökkent.
Mintegy 550 ezer gyermek részesülhet ingyenes étkeztetésben a nyáron - írja a Magyar Nemzet. Az üdülési jog az új termékbemutató - számol be a Pénzcentrum.
Az amerikai piacokon mutatkozó pánikhangulat átragadt Ázsiára is, a vártnál gyengébb januári amerikai feldolgozóipari mutató tovább erősítette a befektetői félelmeket.
Az Országgyűlés mai ülésnapján a köztársasági elnök által korábban visszaküldött törvényjavaslatokon változtathat, majd a harmadik rezsicsökkentéssel összefüggő intézkedések tárgyalásába kezd.
Csalódottságánál is nagyobb volt VV Laci dühe, amit azoktól a vádaktól érzett, amelyek idekint fogadták. A villa nagy öregje szerint nem ő bántotta a volt feleségét, hanem éppen fordítva, a nő okozott maradandó sebet a karján.
Egy kisvárosnyi ember éves húsfogyasztásának megfelelő mennyiségű ismeretlen eredetű, illetve romlott húst foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei.
Egy közeli szövetségesének hétfői közlése szerint Viktor Janukovics ukrán elnök pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, és készen áll arra, hogy előre hozott választásokat tartsanak Ukrajnában.
Az egyik nemzetközi sportblog férfiszemnek igen kellemes összeállítást tett közzé, melyben szubjektív listán mutatja be a világ tíz leggyönyörűbb sportolónőjét.
A magyarok közül - a nevezések alapján - Gombos Károly mutatkozik be elsőként a pénteken kezdődő szocsi téli olimpián: ő az első hivatalos versenynapon, azaz szombaton a sílövők 10 kilométeres sprintszámában áll rajthoz.
A UPS (NYSE:UPS) bejelentette 2013 negyedik negyedéves eredményeit. A vállalat részvényenkénti hígított nyeresége 1,25 dollárt tett ki, ami enyhe, 0,07 dolláros csökkenést jelent 2012 azonos időszakának értékéhez képest. Az átlagos napi kiszállított csomagmennyiség 6%-kal növekedett az összes kiszállított küldemények számában decemberben tapasztalt 20%-os megugrásnak köszönhetően. Az előzetes…
Egy közeli szövetségesének hétfői közlése szerint Viktor Janukovics ukrán elnök pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, és készen áll arra, hogy előre...
A fővárosi taxirendelet hatályba lépése óta csaknem ezerrel csökkent a személyszállító vállalkozások száma Budapesten. A taxisszövetség vezetője szerint tisztult a piac, de vannak olyanok is, akik a szabályokat áthágva keresnek boldogulást....
Sokkoló méretekben történtek emberi jogi visszaélések a kijevi ellenzéki demonstrálókkal szemben. Volt, akit agyonlőttek, másokat elraboltak és szabadon engedtek – hogy megfagyjanak az erdőben. Egy újságírónak a fogait verték ki egy elsötétített ablakú furgonban, egy másik ellenzéki aktivistát keresztre feszítettek, egy harmadiknak pedig a bordáit akarták összetörni egy vértől síkos rendőrbusz…
Hillary Clinton volt demokrata külügyminiszter jelentős vereséget mérne Chris Christie-re, New Jersey republikánus kormányzójára, ha most tartanák az elnökválasztást az Egyesült Államokban - derül ki a CNN hírtelevízió és az ORC International közvélemény-kutató helyi idő szerint hétfőn közzétett felméréséből.
A hóleopárd, a jegesmedve és a mezei nyúl lesznek a szocsi téli olimpia kabalafigurái. Rekordmennyiségű doppingteszt elvégzését tervezik. Fenyegetés is érkezett. A magyar program és érdekességek a cikkben.
Ötödik napja vesztegelnek a kamionok a magyar-szerb határ előtt, Csongrád megyében 580 jármű várakozik a parkolókban és az utakon - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság kedd reggel az MTI-t.
A nyugati indexek eséssel zárták a hétfői kereskedést, amiben a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek, és a várakozásokat alulmúló makrogazdasági adatok egyaránt szerepet játszottak. A...
Hárman megsérültek egy balesetben kedd reggel az M5-ös autópályán, Petőfiszállás közelében, a főváros felé vezető oldalon. Kisteherautó és személygépkocsi karambolozott - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Szokatlanul nagy részvénypiaci esés kerekedett tegnap a vártnál sokkal rosszabb amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser adat hatására, ami a fokozódó kockázatkerülésen keresztül a jent és a...
A fejlődő piaci eszközosztályokban az utóbbi hetekben igen jelentős leértékelődést láthattunk, a részvényeket tekintve az MSCI EM index több mint 7%-ot esett. A jelenlegi szinteken egyes befektetők...