Alig pár napja annak, hogy Justin Bieber Atlantába költözött, máris főhet a feje. A tinisztár egyik testőrét ugyanis azzal vádolják, hogy erőszakkal elvette egy lesifotós fényképezőgépét.
Megváltozott tulajdonosi struktúrán keresztül birtokolja a Magyar Telekom 59,21 százalékos szavazati jogát a Deutsche Telekom, áll a Magyar Telekom közleményében. 2014. február 27-én a Deutsche...
Annyira fogyóban vannak az ukrán devizatartalékok, hogy a jegybankjuk inkább elengedte a korábban még sávban tartott hrivnyát, ami miatt az a világ legnagyobb bukását produkálta idén. Bár a lebegő...
Az autós háztartások közel negyede két autóval is rendelkezik, a második autó átlagban két évvel fiatalabb, mint az első. A leggyakrabban használt kocsi márkák a Suzuki, Opel, Ford, Renault és a Skoda – többek között ez derült ki az Allianz Hungária és a GFk legutóbbi kutatásából.
A Btel február 1-jén indult Xprime szolgáltatása eredetileg 16 különböző internet csomagban volt elérhető. A Business Telekom fejlesztői folyamatosan dolgoznak azon, hogy bővítsék az Xprime szolgáltatási körét. Így három héttel az indulás után már nem csak az internet, hanem az IPTV előfizetés is ingyenessé tehető. A 36 új csomaggal már 52 különböző internet és tv előfizetési konstrukcióban lesz…
A részvénycsomag adásvételével kapcsolatos ügyben a Kúria elvi jelleggel kifejtette, hogy téves az a gyakorlat, amely szerint a bíróság az előszerződést annak ellenére, hogy a felek szándéka kifejezetten ilyen szerződés megkötésére irányult és az a tartalma alapján is előszerződésnek minősült, végleges szerződésnek minősít.
Heather Holmes éppen egy Miley Cyrus buliról jelentkezett be, amikor elcsöppent az orra. Olyan rutinosan benyelte, mintha már ezerszer csinálta volna. Élőben hányó, vagy a legyet bekapó kollégájától még így is fényévekre van, de nálunk a Budapest TV víz miatt fuldokló jósa viszi a prímet.
A Magyar Telekom gyorsjelentését követően nyilatkoztak az elemzők a vállalatnál látható trendekkel és a kilátásokkal kapcsolatban. A Concorde és az Erste sem változtatott ajánlásán. Concorde A...
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a felháborodást keltő kijelentésével kapcsolatban az ATV-vel közölte: mindent elmondott korábban, amit a Mazsihisz "ultimátumával" kapcsolatban el akart mondani.
Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője csütörtökön szóbeli ígéretet kapott Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnöktől, hogy nem írja alá a kisebbségi nyelvtörvény eltörléséről hozott jogszabályt, amíg nem készül el egy új, minden érintettnek megfelelő nyelvtörvény.
A kisebbségek jogainak megvédésére szólította fel az Európai Parlament csütörtöki, nem kötelező erejű határozatában az ukrán törvényhozást és az új kormányt.
A Give Me Sport című sportportál összeállított egy listát, melyen a világ legszebb sportriporternőit rangsorolta. Íme a lista első öt helyezettje! A hölgyek szépségére természetesen számos magazin is felfigyelt már, amelyek rá is bírták őket arra, mutassák meg bájaikat.
Több mint száz új busz áll forgalomba tavasszal Budapesten és az agglomerációban, miután a buszok 8 éves üzemeltetéséről csütörtökön megállapodást írt alá a megrendelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Volánbusz, az agglomerációs járatok új szolgáltatója.
A Ferencváros Szurkolók Szövetségének korábbi vezetői szerint a 2006. őszi tüntetések előtt, közben vagy után nem volt semmilyen egyeztetés fideszes vezető politikus vagy más akkori ellenzéki politikus és a klub szervezett szurkolói között
A szerződési jogban tapasztalható országonkénti különbségek nehezítik a biztosítási termékek határon átnyúló igénybevételét Európában - hívja fel a figyelmet ma közzétett jelentésében az Európai...
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével kábítószer-terjesztőket fogtak el a rendőrök Vas megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Pénteken 14 órakor, a szentendrei Péter-Pál-templomban búcsúztatják Herpai Sándor dobost - közölte Facebook-oldalán a zenész lánya, Herpai Csenge. A család azt kéri a gyászolóktól, hogy koszorú helyett inkább egy szál virágot vigyenek magukkal.
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 14.000 fővel 348.000 főre emelkedett a megelőző héten mért, felülvizsgált 334.000 főről, holott elemzők 335 ezerre történő emelkedésre számítottak. Idén még ilyen magasan nem volt az ellátásért folyamodók száma.
Korábbi munkaadója, a Medián buktatta le Karácsony Gergelyt, amikor a szerdai Tárki-felmérést elhibázottnak nevezte a köztévében a bajnaista politikus.
Orbán Viktor ismét a teljes foglalkoztatottságról beszélt - hamarosan megkezdődik az első olyan beruházás Magyarországon amit egy pénzért letelepedett külföldi indított - Ukrajna miatt idegesek a befektetők - Nézze meg itt >>
Hosszú távú tervezés és aktív alapkezelés lehetőleg minél több ágazatban és országban - ezt ajánlja egy vezető portfólió menedzser. Nick Price légi közlekedési vállalattal és oktatási magánvállalkozással példálózik, és azt is elárulja, mibe nem érdemes fektetni.
Az oklahomai férfi éppen a függőágyon fekve farigcsált valamit egy késsel, amikor a kisfiú meglökte. Olyan szerencsétlenül esett, hogy szabályosan leszúrta unokaöccsét.
Paks — Péntek este (Sport1, 19 óra) a Puskás Akadémia–Paks mérkőzéssel elkezdődik a labdarúgó–NB I tavaszi szezonja, és a találkozó egyben egy új pályafutás kezdete is: a korábbi válogatott csatár, Tököli Attila (37) másodedzői minőségben mutatkozik be a tolnai gárdánál.
Tüntetők vizsgálták át Viktor Juscsenko egykori ukrán államfőnek a Kárpátokban épült üdülőjét, de abban csak népművészeti tárgyakat és méhkaptárakat találtak.
Továbbra is optimista a Morgan Stanley az OTP-re, célárukat a kockázatok ellenére tovább emelték. Az OTP azon kevés bank közé tartozik a tágabban értelmezett régióban, ahol fordulat jöhet a...
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésében jelentős szerepet játszott a kalandos életű Rózsa-Flores Eduardo és Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője. Brády az atv-hu-nak felelevenítette a 2006. szeptemberi történéseket.
A horvát kormány mai döntése szerint a horvát állami HEP energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA földgázüzletága, aki áprilistól három éven keresztül nagykereskedőként értékesíti a földgázt a...
Három éves előkészítő munka után közzétették a Városligetbe tervezett öt új múzeumi épület nyílt nemzetközi tervpályázatait. A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. által a Szépművészeti Múzeummal...
A címvédő Novak Djokovics játék nélkül jutott be az elődöntőbe az 1,9 millió dollár (427 millió forint) összdíjazású, keménypályás dubaji férfi tenisztornán, miután ellenfele, Mihail Juzsnij betegség miatt nem állt ki.