Március 2-án ismétlik meg az időközi önkormányzati választást a Pest megyei Fóton, miután a tavaly november 24-én tartott voksolás eredményét a szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette, s új választási eljárás lefolytatását írta elő.
Komolyan számol a francia Alstom csoport a paksi kapacitás-fenntartási projekttel. A társaság elsősorban turbinaszigeteket szállítana az új blokkok számára, de akár a teljes szekunder rendszer...
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért megtiltotta az alkalmazását az Alkotmánybíróság....
Az FC Barcelona 13,6 millió euró adót fizetett be utólag, miután a spanyol államügyészség múlt héten bejelentette, hogy adócsalás vádjával eljárást indít a klubbal szemben brazil futballistája, Neymar nyári átigazolási ügyében.
A Hír Tv munkatársa, Jáky-Szabó Gergő mellett már a 34-szeres válogatott Mátyus János is a ferencvárosi szurkolók focicsapatát, az FFC-t erősíti. Céljuk a bennmaradás.
Meglehetősen nehezen viselte a Feyenoord támadója, Graziano Pellé, hogy csapata a 96. percben bukott két pontot a Twente ellen 2-2-re végződött bajnokin. A csatár tört-zúzott az öltözőbe menet.
Megerősítették: távozik Doubravszky - jó adat jött a feldolgozóiparból - így próbálják kicsalni a pénzünket - tavaly év végén nyereséget ért el a Mol - Nézze meg itt >>
Általános tévhit, hogy a férfiak minden pillanatban készen állnak a szexre. A valóság ezzel szemben az, hogy a teremtés koronáinak életében is vannak olyan időszakok, amikor egész egyszerűen nem vágynak a szeretkezésre. A The Journal of Sexual Medicine című szaklap egyik tanulmánya szerint például a férfiak 14,4 százaléka számolt be a szexuális érdeklődés legalább két hónapig tartó hiányáról az…
Közös nyilatkozatot fogadtak el az ukrán válsággal kapcsolatban a visegrádi országok (V4) belügyminiszterei kedden Budapesten. A miniszterek a dokumentum szerint megerősítik a koordinációt, felkészülve arra az esetre, ha Ukrajnából tömeges beáramlás indulna.
Távozott a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának éléről Doubravszky György - mondta az MTI kérdésére Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője kedden a privatbankar.hu értesülésére reagálva.
Gyurcsány Ferenc szerint a Miniszterelnöki Hivatalból juttatták ki az őszödi beszédet, melyről a megjelenése előtt már Kósa Lajos is tudott. A beszéd adásba kerülése előtt a Magyar Rádió munkatársa Gál J. Zoltánt értesítette. A Népszabadság volt főszerkesztője pedig arról beszélt, hogy Gál J. korábban őt kereste meg azzal, hogy Gyurcsány egy nagyon jó beszédet mondott.
Egyetemek és high-tech cégek közös informatikai fejlesztését támogatja az Európai Bizottság. A három évig tartó, 3,6 milliós kutatás-fejlesztés eredményként jelentős teljesítmény-, energiahatékonyság- és termékfejlesztési költségbeli előnyök érhetők el egyebek mellett a vasúti ellenőrzés, az ipari termelés és az egészségügy terén. A programban a Szegedi Tudományegyetem és a magyar evopro…
Folynak a tárgyalások arról, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. ne csak kisebbségi partnerként, illetve szerződő félként működjön együtt a Mátrai Erőmű Zrt-vel, hanem tulajdonrészének növelésével vállaljon szorosabb, aktívabb szerepet – jelentette ki Németh Lászlóné kedden a visontai Mátrai Erőműben.
A tranzakciós illeték áthárítása miatti bírságot megtámadó mindkét pénzintézet ellen első fokon nyert a felügyelet. Az ingyenes pénzfelvétellel kapcsolatos intézkedések meglehet azért is csúsznak, hogy már az elrettentő 500 milliós bírsággal szankcionálhasson az MNB - azt továbbra sem tudni, értelmezése szerint mely esetekre érvényes a legújabb bírságösszeg.
Nem éppen élsportolóhoz méltó módon fotózták le Szalai Ádám csapattársát, Kevin-Prince Boatenget a Schalke két héttel ezelőtti, Bayer Leverkusen elleni bajnokija után.
Egy sajtónyilatkozata buktatta le azt a turisztikai nevezetességet is üzemeltetető Somogy megyei kft.-t, amelynek illetékese arról számolt be egy napilapnak, hogy kiemelkedő látogatottságot értek el, amit adatokkal is megerősített - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t
Folynak a tárgyalások arról, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. ne csak kisebbségi partnerként, illetve szerződő félként működjön együtt a Mátrai Erőmű Zrt.-vel, hanem tulajdonrészének...
Jól fogynak a jegyek, ezért valószínűleg telt ház előtt léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatott a finnek elleni, jövő szerdai barátságos mérkőzésen, Győrött.
Összességében kedvezőbben ítéli meg a magyar gazdaság kilátásait az Európai Bizottság, mint tavaly ősszel, vannak azonban figyelmeztető jelek a dokumentumban. A Bizottság kedd délután közzétett,...
Az újabb török korrupciós fejlemények csak reggelig gyengítették a lírát és minimálisan vele együtt a forintot is, majd dél körül hirtelen lendületbe jött a magyar fizetõeszköz és egyhetes...
A hazai dolgozók alig fele szokott betegszabadságot kivenni és szinte mindenkivel megesett már, hogy betegen kellett dolgoznia. 32 százalék félti a munkahelyét, 26 százalékuknál pedig nem megoldott a helyettesítés, ezért nem élnek ezzel a lehetőséggel – derül ki a Profession.hu „Munka és egészség” című kutatásából. Ezzel szemben a megkérdezett felső- vagy középvezetők több mint fele (58%)…
A Kis-Balaton szomszédságában, Keszthelyen nyílik szombaton a Tüskevár Panoptikum vagy eredeti nevén Matulárium. A látogatók előtt megelevenednek a legendás film kedvenc szereplői.
Munkaköpenyt és főkötőt hordott eddigi életében – de 23 évesen egy amis nő úgy döntött, ledobja ruháit, és fehérneműmodellnek áll. Szülei nem örülnek, hiszen az amisok rendkívül puritán életet élnek, még áramot sem használnak és szigorúak a viselkedési és vallási előírásaik.
Emelkedett a Nemzeti Tehetség Programra - mint kiemelt költségvetési előirányzatra - a személyi jövedelemadó második egy százalékából befolyó támogatások összege, amely tavaly meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A tehetséggondozást segítő versenyeken több mint háromszázezer diák vett rész - közölte Hoffmann Rózsa keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A KKE-régióban az egyes országokra jellemző banki hitelfelvételi és megtakarítási szokások lényegesen eltérnek egymástól. Jól körülhatárolható azon országok köre, amelyek lakossága nagyobb arányban...