A Fidesz helyi elnöke szerint Harangozó 2009. április és 2010. májusa között az atomerőmű igazgatótanács tagjaként havonta 200-250 ezer forintot keresett.
Bár a fejlett piaci részvényindexek is erőtlenek voltak, a BUX szinte egész nap alulteljesítette nyugati társait. A vezető hazai benchmark azt követően került az eladók kereszttüzébe, hogy a MOL...
A kormány Paks II. bejelentésével párhuzamosan rendkívül versenyképes áramárról kommunikál, miközben egy új atomerőmű mindenképpen csak drágább áron képes termelni, mint a jelenleg irányadó árszintek...
Jól fogynak a jegyek, ezért valószínűleg telt ház előtt léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatott a finnek elleni, jövő szerdai barátságos mérkőzésen, Győrben.
Nyilvántartásba vette az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és az MLP közös országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén. A baloldali összefogás listáját Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke vezeti.
Nacionalista és szélsőjobboldali szervezetekből verbuválódott Kijev főterén tavaly novemberben az elmúlt hónapok összecsapásaiban kitűnt Jobboldali Szektor (PSZ) nevű tömörülés, amely azt tervezi, hogy politikai pártként indul az ukrajnai választásokon.
Érkeznek a hírek a nemzeti egységkormány felállításáról Ukrajnában. Közben a szavak szintjén mindenki ki akarja segíteni a csõd szélén billegõ országot, de egyelõre nagy kérdés,...
Jogsértést követett el a zuglói önkormányzat 2011 őszén, hajléktalanok kunyhóinak elbontásakor - mondta ki elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
Budapest - Fekete nap lehet a szerdai a közműszolgáltatóknak. A kormány újabb rezsicsökkentésről tárgyal, többek között az alapdíjak csökkentése, is szóba jöhet.
A vetítéseket az afrikai és karibi világ filmművészetének nagyjait bemutató fotókiállítás egészíti ki, amely az Uránia Nemzeti Filmszínház emeleti kávézójában látható február 28-tól.
Magyarország - A 20 éves Blikk meglepi olvasóit! Már több értékes nyeremény is gazdára talált abból a 460 ajándékból, amire pályázhatnak, ha velünk játszanak.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat a magyarszecsődi gazda ellen, akinek a szamarai tavaly május 13-án széttépték a 65 éves Horváth Sándort.
MIAMI — Rápirítottak a rendőrök Simon Cowellre (54)! A tévés mogul a minap gondtalanul időzött kedvesével, Lauren Silvermannel és kisbabájukkal, Eric Philippel a mostanság felkapott Bal Harbour partszakaszon, addig, amíg a közelben járőröző rendőrök be nem árnyékolták a napjukat.
Ukrajna ötödére csökkenti az orosz gázimportot februártól, miközben haladékot kért a Gazprom felé fennálló gáztartozásának visszafizetésére. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó orosz ipari...
Az ígéretek szerint olyan futópályát építenek a Margitszigeten, amely versenysportolásra is alkalmas lesz. A Fővárosi Önkormányzat még decemberben fogadta el a felújításról szóló javaslatot, most a terveket készítik. A pálya szélesebb lesz, bizonyos pontjaira wifi-pontokat is terveznek – derül ki a Városépítési Főosztály blogjáról.
Ha csak a fő számokat nézzük az Európai Bizottság Magyarországról szóló téli előrejelzésében azt hihetjük, hogy minden a legnagyobb rendben. A költségvetési folyamatokban azonban vannak figyelmeztető...
Az újabb török korrupciós fejlemények mára jókora líragyengülést váltottak ki, közben az ukrán hrivnya ma zuhant a leértékelési várakozások miatt, a dél-afrikai fizetőeszköz pedig szárnyra kapott....
Egyszerre hat másik alapba fektethet az, aki az OTP Prémium Származtatott Alapok Alapja értékpapírjait választja. Kockázata így alacsonyabb, mint a benne szereplő elemeké külön-külön, mert mindig lesz egy-egy olyan portfólióelem, amely kedvezően teljesít.
Kassáról Zürichbe, Berlinből Koppenhágába, Kölnből Luxemburgba, onnan pedig Münchenbe utazik hamarosan a Tankcsapda, amely pályafutása során először európai turnéra indul. Lukács Laci (46) bandavezértől azt is megtudtuk, milyen fogadalomra készül a 25 éves debreceni punk-rock banda jubileumi évében.
Gelsenkirchen — Volt csapatának is bizonyíthat Szalai Ádám (26). A német Schalke 04 csatára a Bajnokok Ligájában a spanyol Real Madrid ellen léphet pályára.
Nyíregyháza - Szokatlan látványt nyújt, amikor Bolyhoska (7), a madagaszkári vari elindul a reggeli sétájára a Nyíregyházi Állatparkban. A kis maki ugyanis pórázon közlekedik, akárcsak egy kutya.
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a belügyminiszter már nem tagadja, hogy a szolgálatok nem tudták kideríteni, ki vitte ki az eredeti őszödi hanganyagot.
A délután folyamán vegyes impulzusok érkeztek az amerikai gazdaságból, az ingatlanpiaci jobb, míg a fogyasztói bizalmi adat rosszabb lett a vártnál. Megerősítés hiányában óvatosan indult a kereskedés...
A 2007-2013 között az uniós támogatásokra sikeresen pályázó 45 ezer magáncég tíz százalékánál merült fel, hogy offshore cégeken keresztül a támogatásokat nem pályázati célra használta fel, az érintett 4500 céget átvilágítják - jelentette be Lázár János kedden Gyulán sajtótájékoztatón. Azt is elmondta, hogy elkészült a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő…
A Volvo vadonatúj fejlesztésű Drive-E hajtásláncai a nagyobb sorozatokat követően végre a kisebb V40 / V40 Cross Country párosba is bekerültek. A kétliteres, turbós négyhengeres benzines és gázolajos erőforrások egyre több teljesítményszintben lesznek elérhetőek a svédeknél, ám a 40-es sorozatba egyelőre 1 új benzines és 1 új gázolajos erőforrás jutott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 468,25 pontos, 2,57 százalékos csökkenéssel, 17 753,69 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Elindult az EY idei Adóversenye, a felsőbbéves és frissen végzett hallgatóknak meghirdetett nemzetközi esettanulmány versenyre egy hónapon keresztül lehet beküldeni a pályaműveket. A verseny hazai döntőjének össznyereménye 800 ezer forint, a nemzetközi győztes pedig egy világkörüli úton vehet majd részt.