... vagy bármelyik kormányzati szervvel. A kormányzati szervek mobilszolgáltatására feladott közös megrendelés ugyanis azt a lehetőséget teremti meg, hogy az érintett szervezetek közös hívócsoportba kerüljenek, így egymással ingyenesen telefonáljanak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Los Angeles — Sporttörténelmet írt Jason Collins (35), tíznapos szerződést kötött a Brooklyn Netsszel, majd rögtön pályára is lépett a Los Angeles Lakers ellen győztes (108-102) csapatban.
Különös módon fogott el a rendőrség egy halottakkal közösülő férfit. A nekrofilra egy temetőben, egy koporsóban találtak rá, amint édesdeden aludt egy holttest mellett.
Tömeggyilkosság vádjával letartóztatási parancsot adott ki Viktor Janukovics leváltott államfő ellen az ukrán rendőrség, eközben a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében megkezdődött a hatalmától megfosztott volt ukrán elnök rendszerét támogatók elszámoltatása. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő megkérdőjelezte az ukrán hatalmi szervek törvényességét, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az ENSZ…
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
Több kedvezőtlen hír hatására a nyugat-európai indexek is eséssel kezdték a hetet. A folytatásban viszont erősödés tapasztalható részben annak köszönhetően, hogy javult az üzleti hangulat...
Az infrastruktúra fejlesztése mellett a bérköltségektől is függ, hogy marad-e Romániában a francia Renault gépkocsigyár, amely a Dacia gépkocsit gyártja itt - derült ki hétfőn Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatójának nyilatkozatából.
Az eddigi 70 millió euróról 100 millió euróra (mintegy 30 milliárd forintra) emelkedik a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatására rendelkezésre álló támogatás összege - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel hétfőn.
Óriási hibával hívta fel magára a figyelmet William Gallas, a Perth Glory 37 éves francia legendája. A kiváló védő hatalmas luftot rúgott a Western Sydney elleni bajnokin, amiből az ellenfél csatára gólt szerzett.
A héten tanulmányozhatják az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai Simon Gábor volt országgyűlési képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát - közölte a bizottság KDNP-s elnöke hétfőn a testület zárt ülése után újságírókkal.
A közelmúltbeli gyenge eredmények miatt menesztették posztjáról Mario Beent, a kapus Köteles Lászlót is foglalkoztató belga KRC Genk labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Gyakori a csalás, a vesztegetés, a kiberbűnözés. A cégek sokat tehetnének a megelőzésért, de vagy sok az adat, amit fel kell dolgozni, vagy kevés a szakember.
Nem vonja vissza a hágai Nemzetközi Bíróságon az egymással szembeni népirtási vádakat Szerbia és Horvátország, de amíg a bíróság a múlttal foglalkozik, addig a két ország inkább a jövőre koncentrál - jelentette be Aleksandar Vucic szerb és Vesna Pusic horvát miniszterelnök-helyettes hétfői belgrádi közös sajtótájékoztatóján.
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
Miután az új autók értékesítése visszaesett, a márkaszervizek kedvezményes árú programokkal vonzzák magukhoz az idősebb autók tulajdonosait - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
Bár a vártnál jobb lett a német Ifo gazdasági hangulatindex ma közzétett értéke, ez sem segített tartósan a külpiaci hangulat javításában, így a forint a reggeli stabil kezdés után délutánig sem...
A MasterCard a mai napon a Mobile World Congress rendezvényen jelentette be, hogy globális digitális platformja, a MasterPass alkalmazáson belüli vásárlási funkcióval bővül. A kártyatársaság ezáltal...
Az idén 1,6 százalékkal nőhet a bankok üzleti hitelkihelyezése az eurózónában, de a lakssági hitelbővülés is meghaladja majd az 1 százalékot. Javul a hitelek portfólió-minősége is az EY legfrissebb gyorsjelentése szerint.
Február hónap utolsó hétvégéjére, a könnyű krémleves után egy laktató főételt ajánlok, amelyet zöldbors-mártással készítettem el. Többek között a zöld borsnak torokgyulladást enyhítő hatása is van, ezért ebben a hideg téli időben különösen javaslom fogyasztását. A mai menü 1280 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ebéd elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásához pedig jó étvágyat kívánok.Fásy Ádám
A Föld eddig ismert legősibb darabja lehet egy apró, 4,4 milliárd éves cirkonkristály - állapították meg kétféle kormeghatározási módszer segítségével amerikai geológusok.
Olvasónktól kaptuk az alábbi írást – ti hogyan vélekedtek az általa feldobott témáról? Ki ne hallotta volna mostanában az ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket, mint amilyen a “körmi”, “vicci”, “ajcsi”, “tal(cs)i” és “szupcsi”, de természetesen a felsorolást még sokáig folytathatnánk. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem személy szerint mérhetetlenül bosszant ez a fajta “szóspórolás” – több okból…
Hallucinációnak azt a jelenséget nevezzük, amikor valaki olyan dolgot észlel, ami valójában nincs, vagy nem történik meg. Ilyen például, amikor az illető nem létező bogarakat vagy egyéb dolgokat lát, esetleg jelen nem lévő emberek párbeszédét hallgatja.
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
Az elmúlt időszak vegyesen alakult az üzemanyagok árának szempontjából, hiszen rapszodikusan követték egymást az emelések és csökkentések, ám ezúttal sajnos rossz hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára, ugyanis a benzin és a gázolaj ára egyaránt növekszik a hét közepétől kezdődően. Mindkét üzemanyag nagykereskedelmi árát 3 forinttal drágítja a MOL.
A magyar élelmiszeripar a rendszerváltás óta szenved: nem tudtunk reagálni a változó világra, maradt az elavult stratégia, folyamatosan romlik a versenyképesség, és a GDP-hez is egyre kevesebbet tesz hozzá az iparág. Ha ebből ki akarunk törni, a külpiacokra kell koncentrálni. Elemzés.
A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.