Elrabolták és összeverték Nyikita Perfiljev független orosz újságírót és operatőrét a hét végén Kijevben - adta hírül vasárnap az ukrán média az újságíró saját közlésére hivatkozva.
Gálné Dignisz Éva átvette Az év bortermelője címet a Corinthia Hotelben rendezett vasárnapi ünnepi gálaebéden és díjkiosztón Budapesten. Az elismeréssel először tüntettek ki női borászt.
"Változnak a dalok az évek során, mégpedig úgy hogy más és más rétegei kerülnek felszínre vagy előtérbe" - mondta Sztevanovity Zorán, aki Egy pár barát című, tavaly ősszel megjelent duett-lemeze és a jövő hét végén a Papp László Budapest Sportarénában tartandó koncertje kapcsán volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.
New York - Woody Allen (78) 22 évvel ezelőtt házuk padlásán simogatta adoptált kislánya nemi szervét – ezt állítja a világhírű filmrendezőről Dylan Farrow (28), aki nyílt levélben fogalmazta meg nevelőapjával szemben az egyik legsúlyosabb vádat, ami csak létezhet.
A márciusi Genfi Autószalon hajrájának kezdetén már le is rántotta a leplet a BMW a legnagyobb újdonságáról. A 4-es kupé ötajtós verziójának bemutatkozása hattagúvá duzzasztotta a modellsorozatot, megnyerő csomagot kínálva a dinamizmusra és különlegességre, ám ugyanakkor némi praktikumra is vágyóknak.
Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja Chris Wondolowski góljaival 2-0-ra legyőzte a dél-koreai csapatot a nyári brazíliai világbajnokságra készülő együttesek Carsonban rendezett barátságos mérkőzésén.
Napjainkban a legnagyobb figyelem az autóiparban a biztonságra és a környezetvédelemre irányul, így különösen fontos hír, hogy az amerikai törésteszteket végző szervezet katasztrofális eredményeket kapott a kisautóknál.
Budapest - Esküvőjére spórol Zámbó Krisztián (33)! Az énekes mindennél jobban szeretné, ha oltár elé vezethetné szerelmét, Zsuzsit, vagyis Zsé babát, azonban az anyagiak miatt még várniuk kell a nagy napra. Krisztián addig is minden megtesz a a biztos háttér megteremtéséért.
Új, az állami titoktartási törvény végrehajtására vonatkozó rendeletet adott ki a kínai kormány. A vasárnap nyilvánosságra hozott dokumentum március elsejétől válik hatályossá - jelentette a kínai média.
Az Orbán-kormány elmúlt négy évét értékelte a Bibó István Közéleti Társaság vasárnap. A köztársaság napja alkalmából rendezett eseményen Bibó István-demokráciadíjat kapott Iványi Gábor metodista lelkész.
Egy vita során összeszurkálta nagymamáját egy 25 éves srác Hőgyészen. A férfi később saját maga hívta ki a rendőröket és a mentőket is. A rendőrök az asszonyt elszállították, a rendőrök az unokát őrizetbe vették.
Miami — Úgy tűnik, csak pár napra jött haza a tengerentúlról Vajna Timi (32). Az év elejét Las Vegasban töltötte a barátnőivel, majd néhány nap itthonlét után egyből el is utazott melegebb éghajlatra.
Tízezrek kísérték figyelemmel Frankfurtban egy 116 méteres toronyház, Európában az eddigi legnagyobb, robbantással lebontott épület összeomlását vasárnap - számolt be róla a Sky News honlapja.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az újságírók elszállásolásának megoldását sürgeti a szocsi téli olimpia előkészítő bizottságától, mert a hegyvidéki szálláshelyek közül nem mindegyik készült el időre.
Kissolt - Fagyos házikóban dideregve próbálja meg túlélni a telet H. József (56), az a juhász, aki másfél éve vertek félholtra és akasztottak fel a Solt melletti kiserdőben.
Elrabolták és összeverték Nyikita Perfiljev független orosz újságírót és operatőrét a hét végén Kijevben - adta hírül vasárnap az ukrán média az újságíró saját közlésére hivatkozva.
A pénteki három és a szombati két győzelmet követően vasárnap négy számban lett első Hosszú Katinka a franciák hagyományos nizzai nemzetközi úszóversenyén.
Ha valaki a természetes módszerekre esküszik, vagy nem futja Viagrára, bőven talál tippet bio vágyfokozók használatára. Az afrodiziákumok - nemi vágyat fokozó anyagok - használata egyidős az emberiséggel, az e célból elfogyasztott ételek-italok vagy testre kent szerek pedig olykor a legbizarrabb forrásból származnak.
Több ezren tüntettek vasárnap az orosz fővárosban a 2012-es moszkvai hatalomellenes demonstráció miatt perbe fogott ellenzéki politikusok és aktivisták szabadon engedéséért.