Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy 60 év körüli házaspár vasárnap Budapest XIV. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szerkesztőségünk vendége volt a villából hazaküldött Simon, aki elárulta: tiszta szívéből szereti Charlotte-ot, hiába tudja a lányról, hogy prosituált volt. Kiderült az is, bánja, hogy hagyta magát provokálni, de már nem szégyelli a vislekedését.
Tíz győztes mérkőzést követően kikapott az Oklahoma City Thunder együttese az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján. A nyugati első a Washington Wizards vendégeként maradt alul. 96-81-re.
Egyre jobban hódít Magyarországon is az amerikai futball és abban is biztosak vagyunk, hogy sokan lesznek akik először néznek ma este meccset. Nekik összefoglaltuk, mik a legfontosabb szabályok a sportban.
Vasárnap délben elindultak az autóbuszjáratok Lentiből, de Zala megye nyugati területein 11 útvonal továbbra is nehezen járható - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Hetvenöt éve épült fel a világ legnagyobb szállodája Rügen szigetén, a Balti-tenger partján Németországban. A közel öt kilométer hosszan elnyúló hotel tízezer tengerre néző szobáját azonban turista soha nem lakta.
Vali és Defoe nem látták meg az árnyékukat. A népi időjóslás szerint ez arra utal, hogy a tél már nem tart sokáig. A medveárnyék-észlelésen az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai is részt vettek.
Feszült légkörben kezdődött meg vasárnap Thaiföldön az előre hozott parlamenti választás, és már a szavazás első óráiban kiderült, hogy sok helyütt nem tudják lebonyolítani a voksolást a szavazócédulák hiánya vagy a választási illetékesek lemondása miatt.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az újságírók elszállásolásának megoldását sürgeti a szocsi téli olimpia előkészítő bizottságától, mert a hegyvidéki szálláshelyek közül nem mindegyik készült el időre.
Az Egyesült Államok és az euróövezeti tagországok dollár tízmilliárdokat költöttek válságkezelésre. Hiába. Az állami húsos fazékkal együtt a korrupció is nőtt.
Remek videót tett közzé a ma esti Super Bowl előtt egy amerikai sportblog, amely azt mutatja be, mennyire nem érdekli semmi, még a barátnők sem a férfiakat az NFL nagydöntője alatt.
Utcanevekről tartanak ma népszavazást Tolmácson. A Nógrád megyei faluban tavaly áprilisban öt közterület elnevezését változtatta meg az önkormányzat, a lakók aláírásgyűjtéssel érték el, hogy népszavazáson dönthessenek az ügyben.
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap Budapesten.
Újabb nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap az ukrán fővárosban. A Függetlenség terén összegyűlt mintegy ötvenezer ember hatalmas üdvrivalgással fogadta a Németországból visszatért vezetőiket.
Nincs szükség beavatkozni a zloty védelmében az elmúlt napokban bekövetkezett árfolyamveszteség ellenére sem - jelentette ki Donald Tust miniszterelnök újságírók előtt vasárnap.
Janics Natasa, a Graboplast-Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosa 2012 óta bajlódott a gerincsérvével, de most került olyan állapotba, hogy az operáció már elkerülhetetlen volt.
Vasárnap délutánra javultak az útviszonyok, mindenhol feloldották a rendkívüli kamionstopot. A katasztrófavédelem közlése szerint mindenütt megszűnt az ónos eső miatti fokozott balesetveszély. Már csak négy nyugati megyében van érvényben elsőfokú riasztás az ónos eső miatt. A csúszóssá vált utakon számos baleset történt, sokan kerültek kórházba kéz- vagy lábtöréssel.
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy 60 év körüli házaspár vasárnap Budapest XIV. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A magas szálló por (PM10) koncentráció miatt öt észak-kelet-magyarországi településen veszélyesnek minősítette a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) vasárnap.
Sokan akarnak az utolsó pillanatban biztosítást kötni az ónos eső miatt elmaradt utazásukra. Késő. A biztosító csak nagyon indokolt esetben fizet. Ez nem az.
Hiánypótló felvételt tett közzé az egyik nemzetközi fociblog, amelyen Pelé karrierjének leggyönyörűbbnek tartott gólját rekonstruálták anélkül, hogy létezne róla fennmaradt felvétel.
A profi amerikaifutball-liga (NFL) döntőjébe, a Super Bowlba jutott Denver Broncos irányítóját, Peyton Manninget választották az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP).
Magyarország - Akár négyszer több utat járnak be a kutyák egy séta alatt, mint a gazdájuk – ezt rögzítették a kutatók vizslák hátára szerelt jeladók segítségével.
Az áprilisi választásig várhatóan összesen csak négy napot ülésezik az Országgyűlés. Hétfőn a parlament Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdi munkáját, majd megválasztják a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját, és nagy valószínűséggel napirendre tűzik a rezsicsökkentés folytatását.
Nincs szükség beavatkozni a zloty védelmében az elmúlt napokban bekövetkezett árfolyamveszteség ellenére sem - jelentette ki Donald Tust miniszterelnök újságírók előtt vasárnap. Tusk szerint az...
Az Együtt 2014 Mozgalom azt szeretné, hogy népszavazás döntsön a paksi bővítésről - vasárnap délután ezért a Parlament előtt tüntetnek az Alkotmány utcában.
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte...
Autóink technológiai színvonala robbanásszerűen emelkedik, egyre több mechanikus funkciót váltanak le a gyárak elektronikus, számítógép vezérelte megoldással. Az autót mégis mechanikus kormánykerékkel irányítjuk, pedig a légiiparban már elterjedt megoldás a joystick.
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfőn az Országgyűlésben tartandó, a négyéves kormányzásáról szóló beszámolójában "valljon színt", mit tett azért, hogy a magyar állampolgárok továbbra is szabadon vállalhassanak munkát az Európai Unió tagállamaiban.
Jeges idő sújtja továbbra is Szlovéniát, súlyosbodik az áramellátási helyzet: országszerte sok tízezer háztartás, mintegy 200 ezer ember van áram nélkül.
A szerzetesek és elsősorban a szerzetesnők egyházon belüli szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap az Istennek szentelt élet világnapján.