A címvédő Bayern München szerdán az angol bajnokságban második Arsenal otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén, amelyre a bajorok óvatosan, a londoniak feszülten készülnek.
A munkerő-kölcsönzés nem feltétlenül jelent költségcsökkenést, illetve ha igen, akkor gyanítható, hogy esetleg feketén működő cégről van szó, írja a Világgazdaság. A NAV idén is kiemelt figyelmet fordít erre a területre.
Év elején sokan döntenek úgy, hogy a jövőben egészségesebben élnek majd. Leszoknak a dohányzásról, fogyókúrázni, sportolni kezdenek. Vannak azonban, akik megfeledkeznek a fokozatosság elvéről, és egy sérülés, vagy a stagnáló kilók miatt hamar feladják elhatározásukat. A szakember azt tanácsolja, hogy jól átgondoltan keressünk magunknak mozgásformát.
Megtárgyalta a kabinet a magyar és az orosz kormány közötti, a paksi atomerőmű-fejlesztés finanszírozását szolgáló államközi hitelmegállapodást - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán az MTI érdeklődésére.
Az elmúlt két évben alig növekedett, több területen pedig stagnált vagy csökkent a diplomás magyarok fizetési igénye. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők által elvárt bér 2013-ban alig 2 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Továbbra is az informatikusok fizetési igénye a legmagasabb.
Abony — „Megbántam” – suttogta H. T. Mihály (45), mielőtt a bíróság 18 évnyi börtönre ítélte, mert meggyilkolta kislányát, Kiarát (†10), majd maga ellen fordította a fegyvert.
Európai uniós forrásból több mint 2 milliárd forintos ökoturisztikai megaberuházás kezdődik a Hortobágyon a helyi halgazdaság, a génmegőrző kft. és a nemzeti park együttműködésének eredményeként - jelentették be szerdán, a Nagyhortobágyi csárdában tartott projektindító rendezvényen.
Kelet-Közép- vagy Dél-Európa lakossága jobban el van adósodva a magyarnál. Ahhoz, hogy legalább a régiós átlagot elérjük, a jelenlegi hitelek mellé minden jövedelemmel rendelkező magyarnak még 331 ezer forint kölcsönt kéne felvennie. Erre rövid távon nincs esély, pedig mostanság olcsón adósodhatunk el: már 5,3-7 százalékos kamatért lehet lakáshitelt felvenni (a legjobb banki ajánlatok az írásunk…
Vegyesen zártak az amerikai részvényindexek azt követően, hogy a várt felére esett vissza a Fed feldolgozóipari indexe. Az ázsiai régió vezető tőzsdéi is eltérően szerepeltek, a japán tőzsdék a...
Egy nyolc éve húzódó ügy zárulhat le szerdán a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. Kétszáztíz buszsofőr ugyanis még 2006-ban beperelte a Tisza Volánt.
Szomorú hír járja be a kerékpársport világát, ugyanis edzés közben szenvedett halálos kimenetelű balesetet az IAM Cycling belga kerekese, Kristof Goddaert.
Részben a feltörekvő piacokról történő tőkekivonás, részben pedig az extrém ukrán feszültségek hatására az orosz rubel az elmúlt hetekben intenzív gyengülési hullámon esett át, ma pedig új történelmi...
Aligha esik nagyobb öngól az osztrák bajnokságban annál, amit Philipp Hütter, a Sturm Graz védője fejelt kapusa, Benedikt Pliquett hathatós közreműködésével a Sturm Graz elleni múlt hétvégi bajnokin.
Szorult helyzetbe került egy bébielefánt az indiai Asszam városában. Próbált lépést tartani a csordájával, amikor megcsúszott egy dombon, és egy gödör mélyén találta magát.
Olvasói kérdések alapján úgy tűnik, nem mindenki számára egyértelmű, miként kell számítani az őstermelők egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségét. Cikkünkben ezeket a szabályokat ismertetjük, s a jobb érthetőség érdekében a szabályozást konkrét példán keresztül is bemutatjuk.
Izgalmas kereskedési lehetőség alakulhat ki az NZDUSD devizapár grafikonján. Videónkból megtudhatja, hogy egy meghatározó technikai szint áttörése kitörési stratégia megvalósítására nyújthat...
Felrobbant két fúrótorony Pennsylvániában, mire az olajcég úgy kért elnézést a helybeliektől, hogy pizzabónt küldött nekik. Ön milyen 1500 forintos kárpótlást kérne a tragi(komi)kus magyar sorscsapásokért?
November közepe óta, amikor a Függetlenség terén megjelentek a tüntetők, még elenyésző kisebbségben voltak a szélsőjobbtól is jobbra álló futballhuligánok és lumpenek - mondta az InfoRádióban Gereben Ágnes történész az ukrán helyzettel kapcsolatban.
Budapesten 2013-ban több társasházi lakás épült, mint az előző évben, és egyre kevesebb az eladatlan ingatlan is - derül ki az OTP Jelzálogbank elemzéséből.
Elég érdekes mérkőzésen aratott 2-0-s sikert az FC Barcelona csapata a Manchester City felett, amely után Dani Alves szerint csapata remekül játszott, ám a TV-s szakértőként dolgozó Roy Keane másképp gondolta.
Március közepén lesz az Alvás Világnapja, amelyet Magyarországon a World Association of Sleep Medicine védnökségével a Budapesti Alvásközpont (Benyovszky Orvosi Központ) szervez. A fejlett országokban a lakosság mintegy harminc százalékát érinthetik különböző alvásbetegségek, Magyarországon a helyzet ennél is rosszabb.
A keddi, vártnál nagyobb MNB kamatvágás, illetve az ahhoz kapcsolódó indoklás azonnali forintesést váltott ki, ma reggel pedig zuhanással indult a nap. Kora délután az euró jegyzései 314 közelébe...
Az Audi nem habozott, és ahogyan beígérte, a nemrég bemutatott A3 Cabriolet modellből most elkészítette az S változatot, így a második generációban lévő kis kabriót először tisztel meg minket sportdresszbe öltözve, mi pedig szívélyesen üdvözöljük őt.