Általánosságban emelkedtek az amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon a vártnál rosszabb gazdasági adatok, illetve a Coca-Cola gyorsjelentésére adott negatív reakció ellenére is, a legjobban továbbra is a technológiai szektor teljesít.
Keresztülhajtott egy rendőrségi vízágyús jármű egy tüntetőn kedd éjjel Kijevben, a Függetlenség terén, a fiatal férfi azonnal életét vesztette. Szerda hajnalra a halálos áldozatok száma 25-re emelkedett és ezernél is több sebesült lehet. A halottak között legalább hét rendőr van, a sebesültek jelentős része is a rendfenntartókhoz tartozik.
Innovatív konténeres mini vízi erőművet és egy többfunkciós turbina-szivattyút fejleszt a Ganz EEG Kft. az Új Széchenyi Terv forrásának támogatásával - közölte a társaság az MTI-vel.
Noha 16,5 millió alacsony bérből élő amerikai életszínvonalát megemelheti a Barack Obama elnök által javasolt minimálbér-emelés, annak következtében egy év alatt félmillió munkahely szűnhet meg - állapította meg a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) kedden nyilvánosságra hozott jelentése.
Több ezer adós autóhitel-szerződésére lehet hatással a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete, amelyben érvénytelenített egy szerződést, mert azt a pénzintézet helyett egy olyan kereskedő írta alá, akinek erre nem volt jogosultsága....
A keddi vegyes zárás után csökkenéssel indíthatják a szerdai kereskedési napot a vezető nyugat-európai részvénypiacok. A hónap elején megindult rally kezdi erejét veszíteni, ami nyereségrealizálásra késztetheti a befektetőket.
Többéves szabadságvesztésre ítéltek kedden egy 84 éves apácát és két társát az Egyesült Államokban, amiért behatoltak egy nukleáris anyagot tároló létesítmény területére, ahol anyagi kárt okoztak.
Az elmúlt két évben alig növekedett, több területen pedig stagnált vagy csökkent a diplomás magyarok fizetési igénye – derült ki a HVG Állásbörze felméréséből.
A Fed jól teszi, hogy kivezeti eszközvásárlásait, a feltörekvő piaci országoknak pedig maguknak kell megoldaniuk problémáikat - vélik a fejlett világ egyes gazdaságpolitikusai a Bloomberg értesülései...
Élesedik a verseny a keskenytörzsű repülőgépek két fő hajtóműgyártója, a CFM International (CFMI) és a Pratt & Whitney (P&W) között, a két gyártó 500 milliárd dolláros piacon osztozhat, a légitársaságokat a minél kedvezőbb fogyasztási adatokkal igyekeznek meggyőzni - írja a Reuters egyik piaci elemzésében.
Záporoznak a jó hírek a Peugeot-val kapcsolatban, tegnap újabb részletek láttak napvilágot a cégnél várható tőkeemelésről, míg szerdán az elemzői várakozásokat felülmúló beszámolóval rukkoltak elő a...
A várakozásoknak megfelelően csökkenéssel indult a kereskedés Európában, a német DAX index 0,1%-kal 9.651,74 pontra, a francia CAC-40 index 0,1%-kal 4.328,68 pontra, a brit FTSE-100 index 0,2%-kal 6.799,88 pontra, míg a Stoxx Europe 600 index 0,2%-kal 334,02 pontra csökkent nyitásban. Budapesten a BUX index 0,23 százalékos csökkenés mellett 18.285,65 ponton kezdte a napot.
Minden az árak emelkedésére utal, a kormány mégis keresztül húzhatja a számításokat - az adóhatóság nagyon pörög - Varga Mihály szerint nem kell átírni a költségvetést - határozottan gyengül a forint a kamatvágás után - Nézze meg itt >>
Elemzi az Európai Bizottság a magyar földtörvényt és amennyiben arra a következtetésre jut, hogy az nincs összhangban az uniós joggal, megteszi a szükséges lépéseket a módosítása érdekében - közölte szerdán az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény az MTI-vel.
2014-re is jelentős bővülést vetít előre a Szallas.hu a belföldi turisztikai piacon. A cég friss elemzése szerint mindez a SZÉP-kártya további elterjedésének, valamint a turisztikai szektorban tapasztalt innovációs kedvnek köszönhető. A 8 országban jelen lévő szállásközvetítő oldal egyébként a tavalyi évben közel 25 százalékkal növelte árbevételét, a szektor átlagát meghaladó bővülés a belföldi…
A Siemens már eddig is 350 millió eurós kompenzációt fizetett a Deutsche Bahn számára, amiért a megrendelt vonatokat nem tudta időre leszállítani, azonban a hírek szerint további kompenzációról is tárgyalnak, ami nyilvánvalóan negatív lenne a Siemens számára.
A technikai eszközök folyamatos fejlődése egyfelől egyre biztonságosabbá teszi a járműveket: a gyártók egyre több olyan alkalmazást építenek be az autókba, amelyek jelentősen növelik az autók menetbiztonságát. Ezzel párhuzamosan azonban az utastérben egyre több olyan elektronikus eszköz jelenik meg, amelyek a vezető figyelmét elvonva adott esetben komoly balesetek forrásai is lehetnek. A Genertel…
A demokratikus társadalmak egyik alapkövének nevezte a statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Vukovich Gabriella az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy az ENSZ közgyűlése január végén magyar javaslatra fogadta el a hivatalos statisztika alapelveiről szóló határozatot.
Elemzi az Európai Bizottság a magyar földtörvényt, és amennyiben arra a következtetésre jut, hogy az nincs összhangban az uniós joggal, megteszi a szükséges lépéseket a módosítása érdekében - közölte szerdán az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény az MTI-vel.
Vegyesen zártak az amerikai részvényindexek azt követően, hogy a várt felére esett vissza a Fed feldolgozóipari indexe. Az ázsiai régió vezető tőzsdéi is eltérően szerepeltek, a japán tőzsdék a...
Hat százalékos bővülést prognosztizál a belföldi turisztikai piacon 2014-ben a Szallas.hu, az internetes szállásközvetítő a SZÉP-kártya további elterjedésére, valamint a turisztikai szektorban tapasztalt innovációs kedvre alapozza várakozását.
Brooklyn, New York – Gyémántgyűrűre bukkant egy férfivécében az amerikai Jorge Collazo (63). A mellette talált írásból kiderül: lánykérésre készültek vele. A becsületes megtaláló most a jogos tulajdonost keresi.
Két év visszaesés után ismét növekedett a magyar biztosítási piac, de ez a növekedés ismét kissé csalóka. 5,5%-kal 810 milliárd forintra nőtt a piac teljes díjbevétele 2012-höz képest, ami mögött az...
A Fiat Chrysler értékesítései januárban 2,2%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A latin-amerikai értékesítés 9,6%-kal csökkent, Ázsiában 52%-os volt a növekedés, de még így kevesebb, mint 20 ezer gépkocsit értékesítettek itt. Észak-Amerikában 6,4%-kal bővült az eladások száma. Az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) 1,5%-os volt a csökkenés januárban.
Különleges videóval ünnepli tízéves fennállását az egyik portugál pénzintézet. A Banco Espirito Santo úgy aposztrofálja tíz év elmúlását, hogy egy videóban mutatja meg, mennyit változott egy évtized alatt Cristiano Ronaldo arca.
Irvington, New Jersey – Alig hittek a szemüknek az amerikai kisváros, Irvington lakói, amikor egy férfi anyaszült meztelenül jelent meg az utcán fényes nappal.
Milyen munkát végezhetnek a közfoglalkoztatottak és milyet a közérdekű munkások? Miben különbözik a két besorolás? Komoly nyilatkozatharc alakult ki a Fidesz és az ellenzéki összefogás pártjai között az Index cikke nyomán.
Szerda reggelig 6472 választópolgárt vettek fel a választási irodák a külképviseleti névjegyzékbe – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak az adataiból.