Melyik európai országban csökkent legjobban a lakossági földgáz ára 2012 vége és 2013 közepe között? Aki rávágja, hogy Magyarországon, az nem nyert. Mi csak a negyedikek voltunk a sorban. Elektromos áramban viszont verhetetlenek.
Felmérték a károkat tegnap a MOM Park mélygarázsában, miután a Kossuth-díjas színész előző nap a falnak és egy márványoszlopnak hajtott terepjárójával. Oszter közleményben tudatta: nem fogyasztott alkoholt.
A 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherautók esetében 2013. július 1-től nem idő-, hanem megtett úttal arányosan kell megfizetni a magyarországi autópályák, gyorsforgalmi utak és egyéb utak kijelölt...
Évek óta először neonáci felvonulás és ellentüntetés nélkül, békében emlékeztek meg csütörtökön Drezdában a német várost romba döntő szövetséges bombázás évfordulójáról.
A börtönbüntetését töltő egykori milliomos, Stadler József csontsoványra fogyott, és a börtön falain belül már nem tudják kezelni az előre haladott hasnyálmirigy-problémáját.
A kollégák és barátok bíznak benne, hogy felépül súlyos betegségéből Bajor Imre, de senki sem beszél arról, hogy valójában mi a baja. A színész otthon fekszik, csak kezelésekre viszik ki.
Soron kívül foganatosítják a nyomozati lépéseket Simon Gábor ügyében, miután az MSZP volt elnökhelyettese szerdai hatállyal lemondott képviselői mandátumáról, és így már nem védi mentelmi joga - mondta Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a HírTV Magyarország élőben című műsorában csütörtökön.
A Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya, illetve jogelődje negyedik éve vizsgálódik hivatali vesztegetés gyanújával, ám gyanúsított még nincs.
Első alkalommal idén február 25-éig kell nyilatkozniuk (meghatározott esetekben vallaniuk) 2013-as bevételeikről a katásoknak. Érdemes már most megismerkedni az ezt szolgáló nyomtatvánnyal, mert évközi adónem-váltás, átmeneti szabályok és egyéb okok miatt meglepetések érhetik a katást.
Szevasz, új szezon! Bár még kint a tél az úr, mi már érezzük a tavasz illatát, és alig várjuk, hogy viselhessük az új szezon trendjeit! A márciusi JOY-ban, meg is mutatjuk ezeket! Íme egy kis werkvideó arról, hogy zajlott a fotózás!
Antifasiszták tiltakoztak a Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve ellen csütörtök délelőtt. A tiltakozók a szovjet emlékmű tövében álltak sorfalat. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget. Orbán Viktor várhatóan a napokban ismerteti az álláspontját a tervezett emlékművel kapcsolatban.
Az építőipari cégek több mint fele a jelenlegi helyzetben a létszám megtartásával, a bérek és egyéb juttatások szinten tartásával, valamint új értékesítési, szolgáltatási piacok keresésével próbál talpon maradni – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a tagjai körében végzett felmérés eredményét csütörtökön.
A hazai felsőoktatásban elsőként a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) lehet épített örökség szakirányt választani az intézményben idén ősszel induló kulturális örökség tanulmányok mesterszak keretében.
Óriási áldozatot hoz szerepe kedvéért Szabó Zsófi. A Jóban Rosszban színésznője annyira rossz kislány lesz, hogy a hosszú, szőke tincsek már nem illenek az egyre durvább Betty Tanakishez.
Tavaly lépte át első alkalommal az egymilliárdos eladási darabszámot az okostelefonok piaca, miközben az Android operációs rendszer tovább erősítette vezető piaci szerepét - közölte csütörtökön az amerikai IDC informatikai és távközlési kutató intézet.
A Veszprém Megyei Bíróság jóváhagyta a Pápai Hús 1913 Kft-nél született csődegyezséget és befejezetté nyilvánította a cég júliusban indult csődeljárását – jelent meg a Cégközlöny csütörtöki elektronikus kiadásában.
Hét év önkéntes száműzetés után, Kelemen Annában buzog a közlésvágy. Az egykori botrányhős ezért úgy döntött, nem tartja magában a mondanivalóját. Gondolatait a tévénézőkkel is megosztja.
Csütörtökön ült össze utoljára a 386 tagú Országgyűlés. A fideszes Pokorni Zoltán és Demeter Ervin, valamint a szocialista Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó és Veres János is húsz év után búcsúzik a parlamenttől, mivel nem indulnak az áprilisi választáson. A következő ciklusban már nem lesz képviselő a jelenlegi korelnök Horváth János, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Vitányi Iván távozása után…
Valószínűleg nem lesz miniszterelnök-jelölti vita, és képviselőjelölti vitákkal sem túlzottan kívánják kényeztetni választóikat a kormánypárti politikusok – sejlik fel számos kormánypárti képviselővel készült interjúból. Nem teljesen biztos, de valószínű: központi kormányzati akarat van a viták elkerülésére. Könnyen lehet, miszerint a kormányzat úgy kívánja elkerülni a vitát, hogy többpárti vitát…
A felettesek kedvencei volt B. Csongor és B. Viktor, s szinte mindent megengedhettek maguknak az izsáki rendőrőrsön. Meg is engedtek – derült ki a tegnapi büntetőtárgyaláson.
Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hét szervezettel csütörtökön Budapesten, a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon.
A Keresztény Élet szerkesztősége, a Lakiteleki Népfőiskola és a lakiteleki Eötvös Iskola két történelmi versenyt rendez Kárpát-medencei fiataloknak - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Szili Katalin nem indul egyéni jelöltként az április 6-i parlamenti választáson – tudta meg az atv.hu a volt házelnöktől. Úgy tűnik: a nem DK-s és nem PM-es független képviselők közül csak Ivády Gábor indul egyéniben.
Ma délig lehet beadni ajánlatokat a Malév még megmaradt vagyontárgyaira a cég felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. által kiírt pályázatra.
Minden idők legjobb sakkozónője, Polgár Judit büszke, mivel a kislánya sakkversenyt nyert. Meglehet, a hétéves Hanna világhírű édesanyja nyomdokaiba lép.
Mintaprojekt indul a kerékpárutak védelmére, Magyarországon elsőként Békés megyében. Tavasztól, a kerékpáros szezon indulásától nyolc településen több mint harminc, kerékpározást kedvelő önkéntes kíséri majd figyelemmel az utak és a közlekedési jelzőtáblák állapotát - tájékoztatta a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége (KETOSZ) elnöke az MTI-t.