2014. december 8. hétfő

dec. 8
7:33
Utoljára tárgyalja a jövő évi büdzsé főszámait a parlament (ProfitLine)
Az Országgyűlés ma tárgyalhat utoljára a jövő évi költségvetés főösszegeiről, vagyis a teljes büdzsé bevételeiről és kiadásairól, amelyet a képviselők a tervek szerint kedden véglegesíthetnek.
dec. 8
7:36
Így enyhítik a budapesti mentési problémákat - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság úgy tudja, hogy a főváros környéki településekről vezényelnek egységeket a budapesti mentés problémáinak enyhítésére. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó egyházügyi államtitkár azt mondta, hogy csaknem kétmilliárd forint jut pótlólag a költségvetésből az egyházaknak.
dec. 8
7:36
Obama elárulta a rasszizmus ellenszerét (Kripto Akadémia)
Az elnök a fergusoni és a New York-i vádesküdtszék egy-egy közelmúltbeli döntésével kapcsolatban adott interjút.
dec. 8
7:38
Mikó-ügy - Tiltakozó dokumentum a Fehér Háznak (Kripto Akadémia)
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt küldtek tiltakozó iratot.
dec. 8
7:48
Bevezetnék a zöld rendszámot - kinek kellene cserélni? (Privátbankár)
Néhány tucat tisztán elektromos autó van forgalomban Magyarországon – mondta a Napi Gazdaság hétfői számában Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, aki szerint zöld rendszámot kellene kapniuk az ilyen gépkocsiknak.
dec. 8
7:48
Munka közben elfelejt enni Angelina Jolie (Blikk)
dec. 8
7:50
Devizahiteles per: még mindig van, aki csak első fokon jár (Privátbankár)
Ítélet várható az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet devizahiteles perében első fokon a Fővárosi Törvényszéken hétfőn, más pénzintézet keresetét nem tárgyalja a bíróság.
dec. 8
7:50
Buszbalesetben sokan meghaltak Nepálban (Blikk)
dec. 8
7:54
Négy halálos áldozata van a tájfunnak a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Négy halálos áldozata van az idei év legerősebb tájfunjának a Fülöp-szigeteken, mivel a Hagupit várható nyomvonalán több mint egymilliónyian elköltöztek otthonukból.
dec. 8
7:54
Multik ellehetetlenítése - ma szavaz a parlament a javaslatról (Alternatív Energia)
dec. 8
7:56
Egy helyben toporog a forint (Alternatív Energia)
Az eurót péntek este hétkor 1,2293 dolláron jegyezték, hétfőn reggel 1,2286 dolláron.
dec. 8
7:57
Őstermelők figyelem: le kell cserélni a régi igazolványokat! (Adózóna)
Az év végéig le kell cserélni a régi őstermelői igazolványokat – hívja fel a figyelmet a NAV.
dec. 8
7:57
Obama a rasszizmusról: az idő és az éberség az ellenszer (ATV)
Barack Obama elnök szerint az idő és az éberség az ellenszere az amerikai társadalomban és történelemben "mélyen gyökerező" olyan jellegű problémáknak, mint a rasszizmus vagy az előítélet.
dec. 8
8:00
Vajon meddig esik még az eső? Időjárás az 50. héten (Pénzcentrum)
A 50. hét elején is legfeljebb a hegyekben várható havazás, másutt sok esőre lehet számítani....
dec. 8
8:06
Az utolsó előtti adat: teljesül a kormány idei célja? (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium ma közli az államháztartás első tizenegy havi, illetve novemberi előzetes adatit.
dec. 8
8:06
Hét balesetben heten haltak meg (Blikk)
dec. 8
8:06
Csalódást okozott a kínai külkereskedelmi adat (ProfitLine)
A kínai export a vártnál kisebb mértékben emelkedett novemberben, míg az import meglepetésre csökkent, ami a lassuló világgazdaság és a visszaeső belföldi kereslet eredménye.
dec. 8
8:12
Művelődik: Kósa több milliót költött könyvritkaságokra (Kripto Akadémia)
dec. 8
8:14
A várépítés fejlődése (Kripto Akadémia)
Az osztrák-magyar ütegek félelmetes fegyvernek bizonyultak a várostromban. A várépítés terén megint válság állt be. Száz éve írta a Népszava
dec. 8
8:15
Végrehajtás: jelentős változtatásokat akar a kormány (ATV)
Évtizedes belháborúban hozott fordulatot Trócsányi László igazságügyi miniszter döntése, aki miniszteri biztost nevezett ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé. A kamaránál Észak-Koreát és maffiamódszereket emlegetnek, de a helyzet elmérgesedése nem Trócsányi miniszteri időszakára esett.
dec. 8
8:16
Hét ember lelte halálát az utakon a hétvégén (Kripto Akadémia)
Az elmúlt 72 órában 159 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
dec. 8
8:21
Videó: egészen félelmetes az a hangulat, ami Dortmundban van a lelátón! (Sport365)
A Borussia Dortmund a Hoffenheim elleni győzelemmel elkerült a kieső helyekről, a szurkolók pedig a pénteki bajnoki találkozó után elénekelték a csapatnak a Jingle Bells-t. Egészen félelmetes.
dec. 8
8:27
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre (Infostart)
Alig mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon hétfő reggelre, egy euró a péntek estihez hasonlóan 306,30 forintot ért.
dec. 8
8:27
Miért jó Felhő alapú toborzó szoftverekkel dolgozni? (HR Portál)
A toborzási folyamatok zökkenőmentes, gyors, és költséghatékony lebonyolítása nem kis feladat a HR-esek számára. A legkorszerűbb toborzó szoftverrel idő, energia és pénz is megtakarítható.A használata egyszerű, felhasználóbarát, a kiválasztási folyamat minden pontján támogatja a szakembereket, míg felkutatják a legjobb a jelöltet. Mondani persze bármit lehet, az igazi garancia a felhasználói…
dec. 8
8:29
Kapósak lettek a kisteherautók (Infostart)
Húsz százalékkal nőtt a gépjárműpiac idén az első tizenegy hónapban. Főleg a kisteherautók lettek kapósak, a bővülésben jelentős szerepe van a lízingcégeknek - mondta a Lízingszövetség elnöke. Jenei Viktor a kilátásokat illetően is optimista.
dec. 8
8:29
Nem született megegyezés a jövő évi bérekről (HR Portál)
Kétséges a megegyezés a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselői között folyó, jövő évi béreket, köztük a minimálbért érintő tárgyalásokon; abban azonban egyetértettek a felek, hogy jó lenne megállapodást elérni - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.
dec. 8
8:30
Zöld út a vitatott büdzsének (Kripto Akadémia)
A jövő évi költségvetés azonban még számos vita forrása lesz Görögországban.
dec. 8
8:31
Drogteszt újságíróknak, politikusoknak és tiniknek (HR Portál)
A Fidesz-frakció ma tárgyal Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatójának javaslatáról, amely évenként kötelező drogtesztet írna elő 12 és 18 év közötti fiataloknak, újságíróknak és politikusoknak.
dec. 8
8:32
Bírálják az amerikai mentőakciót (Kripto Akadémia)
A segélyszervezet, amelynek az áldozat is dolgozott, úgy vélte: az amerikaiak a beavatkozással mindent tönkretettek.
dec. 8
8:34
Halottak a Vörös-tengernél (Kripto Akadémia)
Hetven etiópiai menekült vesztette életét Jemen partjainál.
dec. 8
8:36
Morgan Stanley: még többet ér az OTP (Portfolio)
Felülsúlyozásra ajánlja az OTP részvényeit a Morgan Stanley, legutóbbi elemzésükben megemelték a magyar bankpapírra vonatkozó célárukat. 4990 forintról 5080 forintra emelte az OTP célárát a Morgan...
dec. 8
8:36
Megkezdték az internetkapcsolatok felmérését (Pénzcentrum)
Az otthonok felében a másodpercenként 100 Mbites kapcsolat lehetővé tétele a cél....
dec. 8
8:39
A vártnál mélyebb recesszióban a japán gazdaság (ProfitLine)
Az előzetesen közzétett adatoknál nagyobb mértékű recessziót mutat a japán gazdaság a harmadik negyedévben a felülvizsgált adatok alapján.
dec. 8
8:41
Lassult októberben a német ipar lendülete (ProfitLine)
A vártnál kisebb mértékben bővült októberben a német ipari termelés a Destatis ma közzétett adatok alapján.
dec. 8
8:42
Ezzel sem fog mostanában főzni: vészesen drágulhat az olívaolaj (Privátbankár)
A katasztrofális szüret miatt drágán adhatják a kevés olívaolajat.
dec. 8
8:42
Megkezdték az internetkapcsolatok felmérését (Blikk)
dec. 8
8:48
Feleségét teszi meg utódának (Kripto Akadémia)
Zimbabwe 90 éves vezetője vezető pozícióba helyezte asszonyát.
dec. 8
8:50
Eltiltották az észak-koreai szakvezetőt (Kripto Akadémia)
A büntetést az Ázsiai Labdarúgó Szövetség szabta ki.
dec. 8
8:51
NBA - A New Orleans nyert a Lakers otthonában (Infostart)
A 23 pontos Anthony Davis vezérletével a New Orleans Pelicans 104-87-re nyert a Los Angeles Lakers otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján, és ezzel megszakadt négy idegenbeli vereségből álló sorozata.
dec. 8
8:51
Agyvérzést kapott és meghalt: vidékről vezénylik át a mentőket Budapestre (ATV)
Vidéki mentőket vezényelnek át Budapestre azt követően, hogy a múlt héten egy agyvérzést kapott nőnek több mint egy órát kellett várnia a mentőkre és meghalt - írja a Népszabadság.
dec. 8
8:51
Magyar foci: Dárdait felhasználva jutna vissza a hatalomba Mezey? (Agroinform)
Az edzőképzés egykori vezére a SportPlusz hasábjain kezdte az egész pályás letámadást, a célpont Szalai László.
dec. 8
8:52
Minden netezőt azonosítanának (Kripto Akadémia)
Specialisták olyan rendszert dolgoznak ki, amivel azonnal felismerik az internetre csatlakozók adatait.
dec. 8
8:54
Megszavazzák a büdzsé fő számait (Portfolio)
Az Országgyűlés ma tárgyalhat utoljára a jövő évi költségvetés főösszegeiről, vagyis a teljes büdzsé bevételeiről és kiadásairól, amelyet a képviselők a tervek szerint kedden véglegesíthetnek. A...
dec. 8
8:54
Kézilabda: keserédes döntetlen a hazai Eb nyitómeccsén (Sport365)
A magyar válogatott 29-29-es döntetlent játszott az orosz csapattal a győri csoportban a magyar-horvát rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi nyitófordulójában.
dec. 8
8:54
Egyre kevésbé hisznek a kormánynak (Kripto Akadémia)
Egy felmérés szerint mindössze 36 százalék hisz a kabinetnek.
dec. 8
8:56
Hamarosan eldörren a startpisztoly (Portfolio)
Amerikában hiába érkeztek kedvező makrogazdasági hírek múlt pénteken, a piacok csak szerény erősödéseket produkáltak ezek hatására, igaz ez is elég volt ahhoz, hogy a Dow Jones és az S&P 500 új...
dec. 8
8:56
Videó: meccsre nem járnak, edzésen szurkoltak a debreceni ultrák a csapatnak (Sport365)
A szurkolói kártya miatt a meccsekre nem járnak, így jobb híján edzésen buzdították csapatukat a debreceni ultrák. Nem is akárhogy.
dec. 8
8:58
Ezek a kötvények már most becsődölhetnek (Portfolio)
Nagy veszély leselkedhet az amerikai bóvli kötvényekre, a piac ugyanis jelentős finanszírozási forrást biztosított az utóbbi években az amerikai palaolaj kitermelés felfuttatásához. Október végéig...
dec. 8
9:00
Így harcol a NAV az áfacsalók ellen (Privátbankár)
Tavaly mintegy 1500 nyomozás indult áfacsalás gyanújával, az idén szeptember végéig pedig újabb 900 procedúra vette kezdetét - számol be a Magyar Nemzet hétfői számában.
dec. 8
9:00
Magányos terrorista ölte meg a magyar tanítónőt (Gondola)
A nő hétfőn szúrta le a romániai születésű, magyar származású, amerikai állampolgárságú asszonyt

Keresés