2014. december 3. szerda

dec. 3
16:44
Kemény kérdést szegezett Harrach Péternek az állami tévé: a gyerek azért nem reggelizik, mert nem éhes (444.hu)
Nyilván csak életforma kérdése, hogy vannak, akik üres gyomorral mennek iskolába, született meg a konszenzus a reggeli műsorban.
dec. 3
16:48
Újramárkázzák a Kalasnyikovot (Kreatív Online)
Három almárka, harci, vadász és sport.
dec. 3
16:48
Pisztollyal akarta békíteni a plébános a veszekedő párt (Blikk)
Vallermosa - Revolvert fogott a veszekedő házaspárra, így próbálta békülésre bírni őket. Most eljárást indított az olasz ügyészség a szardíniai katolikus pap ellen - írja a német Bild.
dec. 3
16:50
Nem emlékszik rá az anya, hogy a Dunába fojtotta Milánt (+1) (Blikk)
Budapest – Hogy tetszik lenni? Tud figyelni? Szóljon, ha elfáradt – mintha egy kisgyerek meghallgatására készült volna a bíró, pedig a vádlottak padján az az anyuka ült, aki tavaly ősszel a budai rakpartnál, a Tímár utcához közel fojtotta a Dunába egyéves kisfiát. L. Katalin (36) állítása szerint csak arra emlékszik, hogy bölcsődébe indult Milánnal (+1), aztán mindent törölt az agya.
dec. 3
16:54
Képtelenség lesz megmenteni Franciaországot? (Privátbankár)
Rekord magas munkanélküliség és rekord alacsony támogatottságú elnök. Brüsszel és Berlin kétségbeesetten próbál segítő kezet nyújtani Párizsnak, csak hogy Marine Le Pen hatalomra kerülését megakadályozzák.
dec. 3
16:57
MSZP: minek fenntartani a Kliket? (Spa Trend Online)
"A közoktatás államosítása hibás és változatlan formában fenntarthatatlan."
dec. 3
16:57
MINDJÁRT PÉNTEK KÖLYÖK: csizmákat kipucolni! (Éva Magazin)
Azok a családok is megtalálhatják a számításukat, akik nem csak a Mikulást szeretnék ünnepelni ezen a hétvégén. Adventi Vasútmodell Kiállítás Fésűs Nelly kisbabájával Danubius Hotel Gellért, 2014. december 6–7. 10–17 óra A Mikulás a vasútmodell-kiállításra is ellátogat, megtekinti az ország egyik leghosszabb egybefüggő vasútmodellpályáját és olyan meglepetésekkel halmozza el a látogatókat,…
dec. 3
16:57
Amerikai kitiltás: Bárándy szerint vérlázító a kormány hozzáállása (ATV)
Bojkottálták az MSZP-s képviselők az Alkotmánybíróság elnökének megválasztását. A parlament törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke az ATV Startban elmondta, a bojkottal azt kívánták kifejezni, hogy az MSZP nem csupán a jelölt személyével nem ért egyet, hanem azzal az eljárással sem, ahogyan a Fidesz az elmúlt öt évben alkotmánybírót választott.
dec. 3
16:57
Bemutatkozott a LaFerrari pályaváltozata – 1038 lóerős az FXX K (Auto Pult)
A Ferrari korábbi csúcsmodelljéből, az Enzóból épített egy versenypályára szánt sorozatot FXX néven, új zászlóshajója, a LaFerrari pedig szintén kapott egy kiélezett testvért. Az FXX utódjáról már számos pletykát hallhattunk eddig is, a Ferrari viszont a mai napon véget vetett a találgatásoknak és lerántotta a leplet csodaautójáról, az FXX K-ról. Szupergép a jövő évben kerül piacra, erősen…
dec. 3
16:59
Egyiptom: 188 embert ítéltek halálra rendőrgyilkosság miatt (ATV)
Gyilkosság vádjával halálra ítélt első fokon 188 embert egy Kairóhoz közeli település rendőrőrse elleni tavalyi támadás miatt kedden egy egyiptomi bíróság.
dec. 3
17:00
Rövidpályás úszó-vb - Hosszú ezüstérmes 200 méter pillangón (Infostart)
Az év női úszójának választott Hosszú Katinka címvédőként ezüstérmet nyert a 200 méter pillangó szerdai döntőjében a Dohában zajló rövidpályás világbajnokságon.
dec. 3
17:00
Lezárta cseh akvizícióját a MOL (Portfolio)
A MOL bejelentette, hogy sikeresen lezárta a Lukoil cseh töltőállomásának átvételét. Ez a lépés jelentősen hozzájárul a cég piaci pozíciójának erősítéséhez - olvasható a közleményben. A Lukoil...
dec. 3
17:00
110 milliós bevétele volt tavaly Ördög Nóráéknak: miből? (Pénzcentrum)
Annak ellenére tett szert jelentős összegű bevételre, hogy gyermekeivel volt elfoglalva....
dec. 3
17:06
Gyilkossági kísérletért nyolc év börtönt kapott (Blikk)
dec. 3
17:12
Kötözködős fajta - Most 8 évet kapott (Alternatív Energia)
Gyilkossági kísérletért nyolc év börtönt kapott egy balmazújvárosi férfi.
dec. 3
17:12
Offenzív magatartással szinten tartani az orosz exportot (ProfitLine)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - MKIK - magyar-orosz tagozata azt javasolja a magyar kormánynak, hogy offenzív magatartással az Oroszországba történő export szinten tartására törekedjen - fogalmazott a tagozat tiszteletbeli elnöke szerdán, a Debrecenben megtartott konzultáción.
dec. 3
17:14
Közel ezer aláírást gyűjtöttek a buszvezetők korkedvezményes nyugdíjának megtartásáért (ProfitLine)
Mintegy ezer aláírást gyűjtött össze az autóbuszvezetők korkedvezményes nyugdíjának megtartásáért a Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége és a Közúti Közlekedési Szakszervezet régiós szervezete - közölték a szervezetek szerdán az MTI-vel.
dec. 3
17:15
Csütörtökön találkozik az amerikai és az orosz külügyminiszter (ATV)
John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Bázelben találkozik, s tárgyalni fog nemzetközi kérdésekről.
dec. 3
17:15
Csábításra született - Renault Twingo 1.0 SCe (2014) teszt (Auto Pult)
Tizennégy év, négy modellfrissítés, megannyi boldog és elégedett vásárló. Ezek jutnak eszünkbe, hogyha a Renault Twingo első, a városi minik körében legendássá váló generációjára gondolunk, mely manapság is a legtöbb helyen az utcakép szerves részét képezi. A 2007-ben érkezett második generáció és annak 2012-ben ráncfelvarráson átesett verziója követte az előd szeretett megoldásait, azonban…
dec. 3
17:15
Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 200 méter pillangón (444.hu)
Az év legjobb női úszója címvédőként második lett a 200 méter pillangó döntőjében a Dohában zajló rövidpályás világbajnokságon. (MTI)
dec. 3
17:17
Áramlat helyett a folyosót akarjuk most már délen (444.hu)
Az utolsó pillanatig kitartottunk az orosz projekt mellett, most viszont rögtön átálltunk az EU-s mellé.
dec. 3
17:18
Vajna Timi elárulta, miért nem fogadnak örökbe Andyvel (Blikk)
Vajna Timi imádja a gyerekeket. Hogy mégsem fogadott a napokban örökbe egy kisfiút, annak bármilyen meglepő is, de anyagi okai vannak - írja a Kiskegyed.hu.
dec. 3
17:18
Gyönyörű! Sisi bőrébe bújt Cara Delevingne! (Blikk)
Végre megérkezett a Chanel várva várt új filmje Cara Delevingne és Pharrell Williams főszereplésével, melyet Karl Lagerfeld rendezett - írja a Glamouronline.hu
dec. 3
17:18
Paks II.: hagyunk magunknak egy kiskaput a szerződésben (Portfolio)
Aszódi Attila kormánybiztos reményei szerint az Európai Bizottság egy éven belül döntést hoz arról, hogy a paksi atomerőmű tervezett bővítése összhangban áll-e az állami támogatásokról szóló...
dec. 3
17:19
Hipnotikus debreceni szántóföldek (444.hu)
220volt.hu - Több mint 110 féle fényképezőgép azonnal, raktárról 220volt.hu - Több mint 110 féle fényképezőgép azonnal, raktárról Az emelkedő termőföldárak kapcsán közölte az MTI Czeglédi Zsolt mai szép fotóit Debrecenből, ahol mintha vonalkódot vetettek volna. Erről jut eszembe az … Folytatás
dec. 3
17:21
Ha Ön norvég, akkor elégedetten nézheti ezt a valós időben frissülő számlát (444.hu)
220volt.hu - Több mint 110 féle fényképezőgép azonnal, raktárról Az olajbevételeket befektető norvég állami nyugdíjalap (a világ legnagyobbja a műfajban) közzéteszi honlapján tizedmásodpercre lebontva, hogy épp mekkora a vagyona. Amióta megnyitottam két perccel ezelőtt, 6094 milliárd norvég koronáról 6096 milliárdra … Folytatás
dec. 3
17:24
Korrupciós rangsor: változatlan helyen Magyarország (Gondola)
Nem változott tavalyhoz képest világszinten a magyarországi korrupció mértéke a Transparency International (TI) felmérése szerint - a vizsgált 175 országból Magyarország a 47
dec. 3
17:26
Már csak 812-en vannak áram nélkül (Gondola)
Szerdán sok helyen sikerült helyreállítani a hétfő-keddi ónos esőben megrongálódott vezetékeket, így már csak 812-en vannak áram nélkül - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője
dec. 3
17:30
Szenzációs! 23 ezer éves Vénusz-szoborra bukkantak (Kripto Akadémia)
"Ennek a mesterműnek a felfedezése kivételes és nemzetközi jelentőségű."
dec. 3
17:30
Újabb jóslat jött, mikor lépnek Matolcsyék (Privátbankár)
Elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja kamatcsökkentési ciklusát, ha az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési programba kezd.
dec. 3
17:32
Még 812-en vannak áram nélkül (Kripto Akadémia)
Dobogókőn továbbra is dolgoznak a szakemberek, de a településen még mindig vannak veszélyes útszakaszok.
dec. 3
17:33
Átigazolás: Megszerezte a spanyol csodagyereket a Real (Agroinform)
Legyőzte a Real Madrid a Barcelonát - legalábbis a 18 éves Marco Asensióért folytatott harcban.
dec. 3
17:36
Milliókat buknak a csapatok a Ligakupán (Blikk)
Budapest — Évek múltán sem mondható, hogy kirobbanó siker lenne a labdarúgó-Ligakupa – leszámítva a finálé győztesét.
dec. 3
17:36
Módosul a jövedéki adó végrehajtási rendelete (Infostart)
Jövőre az önkormányzatnak fizetendő évi 1000 forintos átalányadó ellenében 50 liter 86 térfogatszázalék etil-alkoholt tartalmazó párlatot lehet otthon főzni - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
dec. 3
17:36
Rövidpályás úszó-vb - Hosszú 400 méter vegyesen is ezüstérmes (Infostart)
Az év női úszójának választott Hosszú Katinka a 200 méter pillangó után a 400 méter vegyes szerdai döntőjében is ezüstérmet szerzett a Dohában zajló rövidpályás világbajnokságon.
dec. 3
17:36
Paks: bizonytalanná vált az évszázad beruházása? (Portfolio)
Aszódi Attila kormánybiztos reményei szerint az Európai Bizottság egy éven belül döntést hoz arról, hogy a paksi atomerőmű tervezett bővítése összhangban áll-e az állami támogatásokról szóló...
dec. 3
17:38
Adebayor elűzte a családját (Blikk)
London — Teljes a káosz Emmanuel Adebayor (30) körül. Az angol élvonalbeli Tottenham togói labdarúgója pocsékul teljesít mostanában, az egész idényben mindössze két gólt szerzett és állítólag az afrikai csatár szentül hiszi – megátkozták.
dec. 3
17:38
Vettek mindent a pesti tőzsdén (Portfolio)
Szinte egész nap jól szerepeltek a részvénypiacok annak ellenére, hogy több gyenge adat érkezett Európából, és az ADP-jelentése is kisebb csalódást okozott. A BUX is erősödött, azonban a mainál...
dec. 3
17:40
Húsz százalékkal csökkennek az átutalási díjak (Portfolio)
A Bankközi Klíringrendszer (BKR) tagjainak 2015. január 1-jétől 20 százalékkal kevesebb díjat kell fizetniük a BKR-ben elszámolt valamennyi átutalás után - közölte a Giro Elszámolásforgalmi Zrt....
dec. 3
17:42
Brutális! Beszakadt az útpálya az M1-esen (Blikk)
Beszakadt az M1-es autópálya  burkolata a leállósávban szerda kora este Győrszentiván térségében, a Budapest felé vezető oldalon, háromkilométeres torlódás alakult ki.
dec. 3
17:45
Nagyot csökkent novemberben az államadósság (ProfitLine)
Az előzetes adatok szerint november végén 23 915 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, ami a szeptember óta alkalmazott ESA2010 módszertan szerint a bruttó hazai termék (GDP) 76,1, a korábbi (ESA95) számítás szerint 78,0 százaléka - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján olvasható legfrissebb adatokból.
dec. 3
17:48
Új lakók Csernobilban? - Barnamedvét fotóztak (Alternatív Energia)
84 fényképezőgépet helyeztek ki, hogy többet tudjanak a robbanás után lezárt területek vadvilágáról.
dec. 3
17:48
Eltört a magyar válogatott csatár orra (Sport365)
Már a 2. percben le kellett cserélni Priskin Tamást a Szigetszentmiklós elleni Ligakupa nyolcaddöntőben.
dec. 3
17:48
Mészáros Lőrincnek öt hónap alatt 300 milliót hízott a bankszámlája (444.hu)
700 milliós takarékbetét, ötmillió kápé nyomja a gázszerelőből lett földesúr zsebeit.
dec. 3
17:50
400 vegyesen is ezüstérmes Hosszú Katinka (444.hu)
A 200 pillangó után a 400 vegyesen is a második helyen ért célba az év úszónője a dohai rövidpályás vébén.
dec. 3
17:51
Handelsblatt: Moszkva nem jelezte előre a Déli Áramlat leállítását (ATV)
A Déli Áramlat földgázvezeték Fekete-tenger alatti részének megépítésére és üzemeltetésére szervezett nemzetközi konzorcium európai uniós tagjait meglepte a projekt leállítása, mert Moszkva nem jelezte előre a szándékát - írta szerdán a Handelsblatt. A német üzleti lap arról is beszámolt, hogy a Statoil norvég energetikai társaság hajlandó az eddiginek több mint a duplájára emelni a Németországba…
dec. 3
17:53
Beszakadt az M1-es burkolata (ATV)
Beszakadt az M1-es autópálya burkolata a leállósávban szerda kora este Győrszentiván térségében, a Budapest felé vezető oldalon, háromkilométeres torlódás alakult ki - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel.
dec. 3
17:54
Szamos-cukrászda nyílt Bécsben (Infostart)
Mathias Szamos Konfiserie néven Szamos-cukrászda nyílt Bécs belvárosában szerdán. A Szamos család 25. cukrászdája a Haderer cukrászdinasztiával együttműködésben jött létre az osztrák főváros harmadik kerületében.
dec. 3
17:54
Zsu a legdögösebb villalakó (Blikk)
Budapest ― Zsu (24) a ValóVilág legdögösebb nője! Legalábbis a Blikk szavazóinak több mint fele, összesen 2506 olvasó rá adta le a voksát.
dec. 3
17:56
Szépíti a szerelem Tatár Csillát (Blikk)
Budapest — Tatár Csilla (31) sugárzik a boldogságtól! A TV2 csinos műsorvezetője le sem tagadhatná, hogy újra szerelmes, hiszen gyönyörűbb, mint valaha.

Keresés