A napenergia megszorongathatja a fosszilis energiahordozók uralmát, miután ausztrál tudósok egy új módszer segítségével áttörést értek el a napelemek energiahatékony működtetésének terén.
Profit warningot adott ki a CIG Pannónia amiatt, hogy több más betétes mellett komoly betétállománya ragadt a 49 százalékban állami tulajdonban lévő Széchenyi Bankban. Ami bizonyos: az elmúlt hetek bankvásárlásai kapcsán rossz üzenet, hogy az állam nem tudta megmenteni bankját.
Ma, kedden kellene életbe lépnie a múlt héten bejelentett tűzszünetnek Kelet-Ukrajnában, ám hétfő délután még semmi sem utalt arra, hogy ez bekövetkezik.
Az Orosházáról Szegedre tartó hajnali vonat vezetője kedden egy valószínűleg korábban elgázolt ismeretlen személyt talált a sínek között - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Az amerikaiak 53 százaléka úgy vélekedik, hogy az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének kormányzása alatt romlott az ország fehér és fekete közössége közötti viszony - állapította meg a Bloomberg Politics hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredménye.
Orbán Viktor szerint Magyarországon nem növekszik, hanem csökken a szegénység. A szocialista Bangóné Borbély Ildikó ezt másként látja. Szerinte egyetlen év alatt 100 ezerrel nőtt a szegények száma, eközben a kormány a jövő évi költségvetésben negyedével csökkenti a szociális- és a családi támogatások összegét.
Soha nem voltak olyan nagyok az anyagi különbségek a szegények és a gazdagok között, mint az utóbbi 30 évben, és ez a tendencia a gazdasági növekedés ellen hat - állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott egyik jelentésében.
Tuberkulózissal (tbc) fertőződött meg egy szekszárdi óvodában dolgozó dajka, a vele kapcsolatba került gyerekek közül hétnek a vérében kimutatták a betegséget okozó baktériumot - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.
Vlagyimir Szergejev, Oroszország új budapesti nagykövete a Magyar Hírlapnak azt mondta: Paks bővítését semmilyen geopolitikai fejlemény nem veszélyeztetheti, és abban is biztos, hogy a magyar–orosz viszonyt nem kell átpolitizálni.
Polt Péter legfőbb ügyész már október 27-én jogsegélykérelemmel fordult a magyarok ellen elrendelt amerikai beutazási tilalom miatt az amerikai igazságügyi miniszterhez egy 2008-as egyezmény alapján - mondta el az M1 Híradónak a Legfőbb Ügyészség szóvivője hétfőn este.
A törvényszék indoklása szerint Vizoviczki László esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a tárgyaláson való megjelenése csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható.
...melós leszel, aki egy nap két napot reszel – a régi kabarészöveg jutott eszembe, amikor a „fiatal demokraták” új oktatási koncepciójáról olvastam...
Az esztergomi Sötétkapunál elkészült a Mindszenty-szobor talapzata, az alkotást az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány állítja fel - tájékoztatta a város alpolgármestere az MTI-t.
A költségvetési csalás vádjával bíróság elé állított férfi az előzetes letartóztatás megszüntetését vagy házi őrizetbe helyezését kérte - számol be a Magyar Nemzet.
Egy óvodai dolgozónál, valamint a vele kapcsolatba került hét gyermeknél igazoltak aktív tbc-s megbetegedést. Egyelőre mindannyian panasz- és tünetmentesek.
Ötven év után ismét megnyitotta központi könyvtárát a női hallgatók előtt az észak-indiai Aligarhi Muszlim Egyetem (AMU). Korábban az egyetem rektor-helyettese még arra hivatkozott, hogy nőket azért nem fogadhatnak a könyvtárban, mert a látványuk négyszer több férfi hallgatót vonzana az egyébként is túlzsúfolt épületbe - írta az The Times of India internetes kiadása.
Rendre felmerülő kérdés, elfogadja-e az adóhatóság egy vagyonosodási vizsgálatban a szülői kölcsönre hivatkozást. Milyen feltételeket vizsgálnak? Lehet-e kölcsönadó a nagyszülő? Finanszírozhatta-e a szülő a megvásárolt ingatlant? Vizsgálható-e ilyen esetben a kölcsönadó szülő?
Manapság azon rugóznak a politikusaink, hogy szerintük csökkeni fog az éppen 25 ezer milliárd forintra rúgó államadósságunk, amire nekünk az első válaszunk az, hogy oké, de mégis mennyivel. A helyzet...
Több órás utcai harcba torkollott a milánói operaház szezonnyitó premiere. A világhírű Scala előtt baloldali csoportok a pazarlás ellen tüntettek. A dühös tömeg tojással és kövekkel dobálta a rendőröket. A zavargásokban két rendőr és négy tüntető megsérült.
Az Országgyűlés mai ülésén vezetheti át a jövő évi költségvetési javaslathoz érkezett módosító indítványokat, kialakítva ezzel a 2015-ös büdzsé végleges bevételeit és kiadásait.
Európának hozzá kell szoknia a lényegesen gyakoribb hőhullámokhoz - állapították meg brit kutatók, akik szerint az emberi tevékenység az oka, hogy az évezred elején évszázadonként még csak két kiemelkedően forró nyárral kellett számolni, manapság pedig már évtizedenként várható ugyanennyi.
A Századvég kutatása szerint az októberi önkormányzati választás óta bekövetkezett események, politikai konfliktusok érdemben nem változtattak a politikai tér hosszú hónapok óta fennálló erőviszonyain.
Elfogadták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai azt a programot, amelynek révén egyszerűbbé és olcsóbbá válik majd pályázni az olimpiák megrendezésére.
A gazdasági folyamatok alapján szinte biztos, hogy Ukrajna devizaadósság-törlesztési államcsődbe kerül, de az valószínűtlen, hogy az Egyesült Államok, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedné az összeomlásszerű ukrán csődöt - jósolták hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.