A szentendrei központú, Magyarországról közel 30 ország értékesítési, vevőszolgálati, marketing és oktatási tevékenységét irányító Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. újabb sikert könyvelhet...
A személyzeti tanácsadók mekkájává válhat Budapest, ha a Randstad sikerrel pályázik korábbi szolgáltatóközpontjának bővítésére és egy új központ létesítésére a cégcsoporton belül.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte: pártja fenntartásokkal, "erős pontosításokkal" támogatja a javaslatot. Az MSZP agyrémnek tartja az ötletet.
Ha hiszik ha nem, megnyílt a világ első olyan hentesüzlete, ahol egyáltalán nem kapni húst. Egy amerikai testvérpár álmodta meg a lehetetlent, és a boltjuk néhány héttel a nyitás után egyre népszerűbb.
Igencsak felfokozott hangulatban szórakoztatták egymás a villalakók a hétvégén. A főszereplő Vikcsu volt, az már más tészta, hogy este aztán kiesett a játékból.
Amíg tavaly november végéig közel 78 ezer, addig az idén több mint 96 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon, a növekedés 23 százalékos - közölte a saját adatain és szakmai korrekciókon alapuló becslését a Duna House franchise-hálózat hétfőn az MTI-vel.
A három képviselő közül kettő nem Fidesz-tag, de a Fidesz támogatásával indult, míg a harmadik képviselő megtartja párttagságát, nem szeretne az ózdi frakció tagja lenni.
A Szövetség, az MKB és a Horizont magánnyugdíjpénztár vezetői szerint a magán-nyugdíjpénztárak önkéntes pénztárakba olvadása segíthetné magánpénztárak hosszú távú működőképességének megőrzését.
Bulgária ragaszkodni fog az Európai Bizottságnál a Déli Áramlat-projekt megvalósításához - jelentette ki Bojko Boriszov miniszterelnök hétfőn a szófiai parlament rendkívüli ülésén.
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja fenntartásokkal, "erős pontosításokkal", de támogatja a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztjavaslatot - közölte Rogán Antal.
Az év legnagyobb meglepetése a kötvénypiacokon a fejlett országok állampapírjaink hozamcsökkenése volt. Tavaly ilyenkor a nagy befektetési házak 2014-re kiadott előrejelzéseiben erős konszenzus...
Minden ötödik gyermek okostelefon- vagy tablettulajdonos, utóbbit ráadásul minden második esetben már hétéves koruk előtt megkapják a kicsik. A kütyüktől való függőség jellemzően kisiskolás korban alakul ki, de a megvonás már akár 1-2 éves korú gyermekek esetében is feszültséget szít a családokban.
A magyarországi közlekedési alapismeretek (KRESZ) képzésnek és vizsgarendszernek nyilvánvaló hiányosságai vannak, ami komoly mértékben veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, megfelelő...
A párt egyeztet a nagyobb ellenzéki pártokkal annak érdekében, hogy egy mindannyiuk által támogatható képviselőjelöltet találjon Veszprémben - mondta Sallai R. Benedek hétfői sajtótájékoztatóján.
Kormányzati segítségre és civil összefogásra is szükség lesz a múlt heti ónos eső miatti károk felszámolásához - jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn a Pilisben található Kakashegyen, miután megtekintette a jegesedés által egyik leginkább sújtott erdőrészt Pilisszentkereszt fölött.
Januárban már versenyezni akar Bode Miller, az amerikaiak olimpiai és négyszeres világbajnok alpesi sízője, akinek a múlt hónapban porckorong-sérülés miatt megműtötték a hátát.
A repülőgép végül visszatért a terminálhoz, hogy kitegye az utaskísérők vezetőjét, újra nekifutott a felszállásnak és 20 perc késéssel a magasba is emelkedett.
Megrongálták a VIII. kerületi Rumbach Sebestyén utcában lévő zsinagóga fémkorlátját vasárnap hajnalban, a rendőrség segítségét kér az elkövetők megtalálásához.
Az indonéziai Bali maga a földi Paradicsom: a fűszerillatú szigeten gyönyörű tengerpartok, trópusi növények, vulkánok és kulturális különlegességek nyújtanak ezernyi látnivalót – az egzotikus ételkínálat és a mosolygós helyiek társasága már csak hab a tortán.
Manhattan - Három napos villámlátogatásra érkezett az amerikai Nagy Almába Vilmos herceg és Katalin. A hercegnőn most látszik először igazán, hogy második gyermekét várja.
Február 12-re tűzte ki a Zágráb megyei bíróság Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatója ügyének tárgyalását - értesült az MTI hétfőn.
Üzleti Etikai Díjat nyert a rábapatonai Tutti Élelmiszeripari Kft. Az 5 milliárd forintos forgalmat bonyolító, magyar tulajdonú élelmiszergyártó cég piaci példamutatásáért kapta a díjat.