Franciaországnak teljesítenie kell kötelezettségeit az első Mistral osztályú francia helikopterhordozó Oroszországnak történő leszállításával kapcsolatban, különben veszélybe kerül Párizs hírneve - jelentette ki az orosz külügyminiszter.
A magyar kormány családpolitikai lépéseit alapvetően befolyásolja a demográfiai kihívás, s hozzáállását nem a belenyugvás határozza meg - mondta a Transzatlanti csúcstalálkozó 2014: A család megerősítése a fenntartható fejlődésért címmel pénteken New Yorkban az ENSZ-ben megtartott tanácskozáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Az amerikai részvényindexek szerény mértékben erősödtek annak ellenére, hogy egymást érték pénteken a kedvező makrogazdasági bejelentések. Igaz ezek az elmozdulások is elegek ahhoz, hogy a Dow Jones...
Az idei költségvetésből, valamint a tavalyi költségvetés maradványából csoportosított át a kormány tíz- és százmillió forintos tételeket a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozataival, milliárdos összeg csak a Liget projektnek jut.
A magyar kormánynak a családhoz, a házassághoz, a gyermekekhez, a családi kapcsolatokhoz való hozzáállása "nem a belenyugvás" - jelentette ki Balog Zoltán az ENSZ-ben.
Az emberi erőforrások minisztere New York-ban azt mondta: a magyar kormánynak a családhoz, a házassághoz, a gyermekekhez, a családi kapcsolatokhoz való hozzáállása "nem a belenyugvás".
Meggyőződésem, hogy a donyecki repülőtéren egész Ukrajnát védjük. Ha feladnánk, az ellenség egészen a (Kijev melletti) Boriszpili nemzetközi repülőtérig nyomulna, vagy még tovább, a nyugat-ukrajnai Lvivig (Lembergig) - jelentette ki pénteken Petro Porosenko ukrán elnök.
Ez a szett még az elfoglalt japán üzletembereknek kitalált, alul lyukas aktatáskát is felülmúlja. Tíz csodaszép, tátott szájú lány - tíz darab papírzsebkendő. Egyedülálló férfiaknak tökéletes!
A betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap 30 millió forint értékhatárig kártalanítja. A nemzetgazdasági tárca szerint a magyar állam kisebbségi tulajdonában lévő hitelintézet megszűnése nem okoz zavart a pénzügyi rendszerben.
Németországban pénteken meghozták az első bírósági döntést az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettel összefüggésben, egy hazatért dzsihadistát több évi szabadságvesztésre ítéltek, amiért csatlakozott a szélsőséges szunnita csoporthoz.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége tavasszal hirdette meg a versenyt, melyre előadó- és alkotóművészeti kategóriában lehetett jelentkezni.
Javult a gazdasági helyzet megítélése Magyarországon. A K&H legfrissebb elemzéséből az derült ki, hogy 2013-hoz képest 6 százalékponttal, összesen 14%-ra nőtt azok száma, akik jónak mondják a mai...
Az alapvetően a termelésre összpontosító magyar-bajor együttműködés magasabb szintre emelkedik, kutatás-fejlesztési és oktatási elemekkel egészül ki - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-bajor kormányközi vegyes bizottság 18., müncheni ülése után pénteken telefonon az MTI-nek.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék pénteken elsőfokon az OTP Banknak a magyar állammal szemben a devizahitel-szerződések ügyében benyújtott keresetét.
Bár a cégnél továbbra is hallgatnak, illetve időnként cáfolatokat közölnek az üggyel kapcsolatban, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Volkswagen a Formula-1-es debütálás lehetőségét elemzi.
Egy ideig még működtetik a Michelin-csillagos Ráday utcai éttermet, de beköltöznek majd a Prestige Hotel Budapestbe, ami 2015 tavaszán nyílik meg. A 85 szobás hotel a Vigyázó Ferenc utcában lesz, az étterem séfje marad Miguel Rocha Vieira. A mostaninál kétszer nagyobb … Folytatás
Aleksandar Antic éppen a rossz időjárás miatt leszakadt villanyvezetékeket tekintett meg, mikor kupán találta a jégdarab. Sisakja megrepedt, de komolyabb baj nem történt. Majdanpek városában és környékén a zord időjárás miatt napokon át nem volt áram, fűtés, valamint telefon- és vezetékes … Folytatás
A volt miniszterelnök pénteken a Veritas Történetkutató Intézet által a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett konferencia bevezető eladásában beszélt erről.
Milliókat, egyes becslések szerint mintegy két és félmillió embert evakuálnak otthonából a Fülöp-szigetek középső részének tengerpartjairól és földcsuszamlás fenyegette vidékeiről egy közelgő tájfun miatt pénteken.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az iskolai szünetekben is biztosítja a rászoruló gyermekek étkeztetését. A témában Bús Balázs polgármester Gyermekvédelmi Kerekasztalt hívott össze.
Milliókat, egyes becslések szerint mintegy két és félmillió embert evakuálnak otthonából a Fülöp-szigetek középső részének tengerpartjairól és földcsuszamlás fenyegette vidékeiről egy közelgő tájfun miatt pénteken.
A vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írt búcsúlevelét 14 millió forintért vette meg az állam a Központi Antikvárium péntek esti budapesti árverésén.
Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írt búcsúlevelét 14 millió forintért vette meg az állam a Központi Antikvárium péntek esti budapesti árverésén.
A KSH 2014. októberi adatai szerint mintegy 1.7 millió vállalkozás van Magyarországon (590.000 társas vállalkozás és nagyjából 1.100.000 önálló vállalkozó). Ezen vállalkozások jelentős része ma már rendelkezik saját weboldallal, sőt, a magyar weboldalak leggyakoribb szava is maga a „kft” szó.