Minden köznevelésben tanuló, vagyis közel 1,3 millió diák, januártól pedig minden, a közoktatásban dolgozó pedagógus 5 számítógépre, laptopra és további 5 mobil eszközre töltheti le jogtisztán és ingyenesen a Word, az Excel és a Powerpoint legfrissebb változatát.
Az MSZP azt követeli, hogy a Legfőbb Ügyészség azonnal indítson vizsgálatot "a kormány birtokában lévő bizonyítékok alapján a Vida Ildikóval kapcsolatos bűncselekmény ügyében".
Oroszország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal - közölte Vlagyimir Putyin évértékelő, feladatkijelölő beszédében csütörtökön Moszkvában.
A Hvg.hu cikke szerint a HírTV a napokban több műsorvezetőjét, szerkesztőjét és munkatársát azzal kereste meg, hogy írják át a munkaszerződésüket, szerintünk ezzel a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég magához kötné a dolgozóit.
A nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzésre irányadó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt az MNB intézkedéseket alkalmazott a HomeSys Media Kft.-vel és a PAYWALL Media...
Az ágazatban a harmadik negyedévben már 10,8 százalékkal nőtt a hozzáadott érték, így 0,6 százalékponttal járult hozzá a 3,2 százalékos GDP növekedéshez.
Az olajárak nyár óta tartó meredek esése azt eredményezi, hogy 316 milliárd dollárral kevesebb bevétele lesz a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagországainak, amelyek ezért visszafogják külföldi befektetéseiket, csökkentve a világpiacon jelen lévő pénzmennyiséget - írja a Financial Times üzleti napilap.
Mikor kapom meg a visszatérítést? Mikor forintosítják a hitelemet? Mikortól fizethetek új törlesztőrészletet? A hónapok óta tartó törvényalkotás, szabályozás, és huzavona után jogosan merülhet fel a kérdés a hitellel rendelkezők körében. Eddig úgy tűnik, 2015-ben mindenkivel elszámolnak a bankok, de akadhat egy-két kivétel!
Ahogy sejtettük, az előre megszellőztetett Fiat 500 mellett James Bond nem mond le a szuperautókról sem. A készülő új mozifilmben négykerekű társa az Aston Martin DB10 lesz – a brit manufaktúra és a Mercedes-Benz első közös terméke.
Szántai Attila fegyverrel védte meg magát, egyik támadóját megölte, a másikat megsebesítette. Ártatlanul börtönbe csukták, ahol a Fekete Sereg tagjaival zárták össze.
A kézilabda Eb-n a magyar női válogatott a legjobb hatot tűzte ki célul, de a játékosok bíznak abban, hogy a szurkolók segítségével egy dobogós helyet is megcsíphetnek.
Első fokon, nem jogerősen 1,32 millió forint kártérítésre és annak törvényben rögzített késedelmi kamatainak megfizetésére kötelezte a Székesfehérvári Járásbíróság azt a helyi gazdát, aki 2012 őszén önkényesen szántást végzett, majd 2013 tavaszán napraforgót vetett az állam tulajdonában lévő egyik földterületen, … Folytatás
San Francisco városa is szeretné leróni tiszteletét az augusztusban elhunyt Robin Williams előtt. Rajongók most azért küzdenek, hogy az egyik szivárványszínű alagút a komikus nevét kapja.
Többek között Bíró Lajos, Ráspi, Kalla Kálmán, Segal Viktor és Széll Tamás alakját és kedvenc fogásait ismerhetik meg az olvasók a Magyar Konyha Kiadó gondozásában megjelent, 20 séf 100 recept - Nem csak ínyenceknek című kötetből.
A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöksége támogatja Kész Zoltán független jelöltet a 2015. februári veszprémi időközi választáson - közölte a tömörülés csütörtökön az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában huszonötmillió forintra bírságolta a CIB Bank Zrt-t. A hitelintézetnek jegybanki kötelezés alapján legkésőbb jövő év január végéig orvosolnia...
Az MSZP azt követeli, hogy a Legfőbb Ügyészség azonnal indítson vizsgálatot "a kormány birtokában lévő bizonyítékok alapján a Vida Ildikóval kapcsolatos bűncselekmény ügyében".
Eddig közel egymilliárd dollár értékben kötött szponzorálási szerződést hazai, azaz brazil cégekkel a 2016-os riói olimpia szervezőbizottsága, amely szeretné túlszárnyalni a londoniak 1,1 milliárdos "rekordját".
Olaszország - Nyilvánosságra hozták azt a videofelvételét, amin az látszik, ahogyan Francesco Schettino a 2012-ben elsüllyedt Costa Concordia kapitánya hogyan hagyja el a zátonyra futott, majd oldalára dőlt hajót.
2005-ben lettem 3. csoportos rokkant nyugdíjas. Azóta folyamatosan dolgozom napi 4 órában. 2012-ben engem is átsoroltak automatikusan rehabilitációs ellátottá, 2015. januárral kezdődően pedig 20 százalékos egészséggel D kategóriásan rokkantsági ellátást fogok kapni, a napokban jött meg a határozat. Az előző munkáltatónál havi bruttó 75000 forint volt a bérem. A céget 2,5 év munkaviszony után…
Mégis az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak egyik feleségét tartja fogva a libanoni hadsereg, csak éppen nem jelenlegi, hanem volt nejét. Új fejlemény, hogy Bagdadi egy lánya - az asszonnyal közös gyereke - is libanoni fogságba került.
Gyes alatt végezhető heti 30 órás munka, csak annál a munkáltatónál lehetséges, akitől eljöttem gyesre? Abban az esetben, amennyiben a lakhelyemhez közel, találok a fentieknek megfelelő munkavégzési lehetőséget (de ez nem egyezik meg az „eredeti” munkaadómmal), az is beletartozik a gyes alatt végezhető munkák csoportjába? Bölcsődei elhelyezésre, jogosultak leszünk, gyes ideje alatt végzett munka…